Este kilenc óra körüli megérkezésünkkor a Pollack Mihály téri színpad üresen állt, az alig félszáz jelenlévõ az ekkor gól nélküli döntetlenre álló francia-angol Európa-bajnoki focimeccset figyelte mérsékelt érdeklõdéssel. A Festetics-palotában berendezett fõhadiszállás földszintjén jobbára újságírók frusztrálódtak az órák óta figyelemmel kísért pangás miatt, mellettük néhány túlpörgött Fidesz-aktivista fogadta maroktelefonján a különbözõ szavazókörökbõl érkezõ gyõzelmi jelentéseket. A palota lépcsõházában gyülekezõ vendégek szintén meccset néztek; az este elsõ érdemi eseménye az angolok vezetõ gólja volt, melynek látványától a Narancs elhaladó delegációjának sikerült megfosztania a falat támasztó Balázs Fecót, aki késõbb a téren egy Keresztes Ildikóval elõadott duettel torolta meg figyelmetlenségünket.
Az emeleten
Siklósi Beatrixba, továbbá Révész Máriusz pártelnöki szóvivõbe botlottunk; Révész az ekkor már többségében feldolgozott adatok alapján Fidesz-gyõzelmet és meglepõen erõs SZDSZ-szereplést prognosztizált; utóbbit Siklósi a ValóVilág népbutító hatásával magyarázta. Néhány percen belül általánosan elterjedt a 13 fideszes, 9 szocialista és 2 szabaddemokrata mandátumról szóló vélekedés. Visszatértünk az épületbe, ahol rövid ideig a Fidesz néhány tagozatvezetõjének látványában gyönyörködtünk, aztán tíz óra körül körvonalazódni kezdett a választás végeredménye.
Az ekkor még 13 helyre számító egybegyûltek elsõ reakciója meglepetésünkre az MDF mandátumszerzése miatti csalódás volt. "Ez nem lehet igaz" - kommentált egy ifjú aktivista a lépcsõházban. "Mégis, ki szavazott ezekre?" - érdeklõdött egy késõ húszas, erõsen kisminkelt hölgy a hír hallatán. Az emeletiek ezalatt a Hír Tv adásán csüggtek: a stúdióban ülõ Török Gábor politológus talán nem is sejtette, hogy egyetlen mondatával (mely szerint egyértelmû ellenzéki gyõzelem született) pont neki sikerül egy pillanat alatt feloldani a Fidesz aktivistáinak feszültségét, és utat nyitni a teljesen jogos gyõzelmi mámornak. Ami - a két évvel ezelõtti vereséget kísérõ hisztériát visszaidézve - meglepõ módon sportszerûen, az õszinte boldogságot a legyõzött ellenfél rugdosásával nemigen csúfítva tört felszínre. Többen úgy vélték: a szocialisták kivételével mindenki gyõzött, senki nem rejtette véka alá a két kis parlamenti párt szereplése fölötti meglepetését.
Negyed tizenegy
táján a Fidesz EP-listájának jelöltjei élén befutott Schmitt Pál, aki mint mindig, most is békülékeny hangot ütött meg: nemzeti összefogásról beszélt, s szokásához híven igyekezett túlszárnyalni Medgyessy Pétert az egy mondatra esõ bakik számában; beszédébõl nem maradt ki a válogatott mackófelsõjére (az ünnep tiszteletére: "felsõ mackó") utalás sem. Utána Szájer József, az EU-ügyekben legfelkészültebb magyar politikusok egyike következett, aki számunkra megfejthetetlen okokból vesztegelt az elmúlt öt évben a Fidesz országgyûlési képviselõcsoportja élén, majd az EP-lista második helyén.
Újabb egy óra múlva lépett a terembe Orbán Viktor. Hamar formába lendült, mint mindig, ha jól mennek pártja dolgai. Saját magára mindenképpen igaz az a nem sokkal késõbb a téren ünneplõk elõtt elhangzott kijelentése, mely a gyõzelem terápiás jelentõségét ecsetelte. Hosszasan és kedvtelve részletezte a diadal mértékét, mindkét helyszínen értekezett a Fideszre leadott, a szocialistákénál 400 ezerrel több szavazatról, az országgyûlési választáson a számításai szerint ekkora különbséggel megszerezhetõ több mint kétharmados parlamenti többségrõl. Külön megköszönte a Fidesz szövetségeseinek közremûködését, kiemelte Járóka Lívia mandátumhoz jutását, történelmi tettnek nevezve, hogy személyében a Fidesszel kötött szövetség révén a hazai cigányság egyik szervezete képviselõt juttatott az EP-be. A közeljövõre visszatérve Orbán mondandója sekélyesebb lett, az utóbbi hónapok fideszes retorikájának központi elemét felcsillantva a kormányt ismét fölszólította a nemzeti petícióból következõ törvénymódosítások támogatására.
Két szereplése között a pártelnök a Magyar Televízió riportereinek (a 2002-ben a Fidesz-propaganda szolgálatába állított intézmény akkori munkatársainak ténykedését idézõ) roppant ostoba kérdéseire válaszolt, akik az EP-választás gyõztese által a kampányban elkövetett hibákról és az azokból levont tanulságokról érdeklõdtek. A tömegbázis néhány perccel késõbb az emeleten elmondottak kicsivel keményebb variánsát kapta. Orbán ekkor név szerint köszönetet mondott Áder Jánosnak, Schmitt Pálnak, Járóka Líviának, a nyugdíjas- és munkástagozat elnökének, továbbá Pokorni Zoltánnak, Kövér Lászlónak és a jobboldali sajtó prominenseinek a kampány során nyújtott teljesítményükért; végül megnyertnek nyilvánította a 2006-os országgyûlési választás "elsõ félidejét".
Orbán második fellépése után
- a Balázs Fecóval súlyosbított kultúrprogram elõl menekülve - a nyakunkba vettük a várost. Elõbb az SZDSZ Európa-hajójának üres fedélzetét tekintettük meg, majd a Köztársaság téri MSZP-székházban tartózkodó, egy portásból, néhány kidobóemberbõl és csapatjátékosból álló populációt tanulmányoztuk pár pillanatig. Az MSZP-székház háromnegyed egy körül valóban a Horn Gyula által tavaly emlegetett siralomház látványát nyújtotta, talán csak a pártelnöki irodában kezdõdött meg a régóta esedékes csomagolás. A Pollack Mihály téren visszatérésünkkor már csak a színpad bontásával foglalatoskodó mûszakiakat leltünk, ám távozásunkkor az édes Erdélyt köszöntõ szittya förgetegnek a Szentkirályi utcai Fidesz-székház pincéjébõl kiszûrõdõ kórusára lettünk figyelmesek. Nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, szétnéztünk az ez alkalomra portástalanított Makovecz-monstrum alagsorában. A megfáradt aktivisták valamelyik Kossuth-indulónál tartottak éppen, a teremben néhány könnyekig meghatott idõs hölgy igyekezett lépést tartani a huszonévesekkel. A székházból kilépve még nyomon követtük a Bródy Sándor utcán lépteit szaporázó, közepesen fejlett patkány útját egy utcai szemetestõl a Nagykörút felé, majd hazaballagtunk, hogy másnap meglepõdve szembesüljünk az eredményt döntetlen közelinek láttató baloldali napilapok vezércikkeivel. Pedig szó sincs egálról: a Fidesz meggyõzõ fölénnyel nyerte az elsõ hazai EP-választást, és a szocialistáknak (mind a kormányzás, mind a kampány-alapismeretek terén) sürgõsen, mindjárt a tisztes helytállásról szóló eszmefuttatások helyett össze kell kapniuk magukat, ha 2006-ban nem akarják újra nyakukba venni a mostani zakót.
Gavra Gábor
