Fidesz, Festetics-palota: A gyõztesnek szabad

  • Gavra Gábor
  • 2004. június 17.

Belpol

Az európai parlamenti választás visszaigazolta a vezetõ jobboldali erõ elmúlt kétéves politikáját, a polgári körök létrehozását és a Fidesz szövetséggé alakítását - értékelte Orbán Viktor pártja szocialisták fölött aratott gyõzelmét vasárnap éjszaka a Pollack Mihály téren ünneplõ szimpatizánsok elõtt. A megjelentek - mind a téren összegyûlt néhány száz aktivista és támogató, mind a Festetics-palota meghívott vendégei - döntõ többségükben sportszerûen fogadták az eredményt. Néhány órával késõbb a Narancs bekukkantott az aktivisták számára a Szentkirályi utcai pártszékházban rendezett after-partira is.

Este kilenc óra körüli megérkezésünkkor a Pollack Mihály téri színpad üresen állt, az alig félszáz jelenlévõ az ekkor gól nélküli döntetlenre álló francia-angol Európa-bajnoki focimeccset figyelte mérsékelt érdeklõdéssel. A Festetics-palotában berendezett fõhadiszállás földszintjén jobbára újságírók frusztrálódtak az órák óta figyelemmel kísért pangás miatt, mellettük néhány túlpörgött Fidesz-aktivista fogadta maroktelefonján a különbözõ szavazókörökbõl érkezõ gyõzelmi jelentéseket. A palota lépcsõházában gyülekezõ vendégek szintén meccset néztek; az este elsõ érdemi eseménye az angolok vezetõ gólja volt, melynek látványától a Narancs elhaladó delegációjának sikerült megfosztania a falat támasztó Balázs Fecót, aki késõbb a téren egy Keresztes Ildikóval elõadott duettel torolta meg figyelmetlenségünket.

Az emeleten

Siklósi Beatrixba, továbbá Révész Máriusz pártelnöki szóvivõbe botlottunk; Révész az ekkor már többségében feldolgozott adatok alapján Fidesz-gyõzelmet és meglepõen erõs SZDSZ-szereplést prognosztizált; utóbbit Siklósi a ValóVilág népbutító hatásával magyarázta. Néhány percen belül általánosan elterjedt a 13 fideszes, 9 szocialista és 2 szabaddemokrata mandátumról szóló vélekedés. Visszatértünk az épületbe, ahol rövid ideig a Fidesz néhány tagozatvezetõjének látványában gyönyörködtünk, aztán tíz óra körül körvonalazódni kezdett a választás végeredménye.

Az ekkor még 13 helyre számító egybegyûltek elsõ reakciója meglepetésünkre az MDF mandátumszerzése miatti csalódás volt. "Ez nem lehet igaz" - kommentált egy ifjú aktivista a lépcsõházban. "Mégis, ki szavazott ezekre?" - érdeklõdött egy késõ húszas, erõsen kisminkelt hölgy a hír hallatán. Az emeletiek ezalatt a Hír Tv adásán csüggtek: a stúdióban ülõ Török Gábor politológus talán nem is sejtette, hogy egyetlen mondatával (mely szerint egyértelmû ellenzéki gyõzelem született) pont neki sikerül egy pillanat alatt feloldani a Fidesz aktivistáinak feszültségét, és utat nyitni a teljesen jogos gyõzelmi mámornak. Ami - a két évvel ezelõtti vereséget kísérõ hisztériát visszaidézve - meglepõ módon sportszerûen, az õszinte boldogságot a legyõzött ellenfél rugdosásával nemigen csúfítva tört felszínre. Többen úgy vélték: a szocialisták kivételével mindenki gyõzött, senki nem rejtette véka alá a két kis parlamenti párt szereplése fölötti meglepetését.

Negyed tizenegy

táján a Fidesz EP-listájának jelöltjei élén befutott Schmitt Pál, aki mint mindig, most is békülékeny hangot ütött meg: nemzeti összefogásról beszélt, s szokásához híven igyekezett túlszárnyalni Medgyessy Pétert az egy mondatra esõ bakik számában; beszédébõl nem maradt ki a válogatott mackófelsõjére (az ünnep tiszteletére: "felsõ mackó") utalás sem. Utána Szájer József, az EU-ügyekben legfelkészültebb magyar politikusok egyike következett, aki számunkra megfejthetetlen okokból vesztegelt az elmúlt öt évben a Fidesz országgyûlési képviselõcsoportja élén, majd az EP-lista második helyén.

Újabb egy óra múlva lépett a terembe Orbán Viktor. Hamar formába lendült, mint mindig, ha jól mennek pártja dolgai. Saját magára mindenképpen igaz az a nem sokkal késõbb a téren ünneplõk elõtt elhangzott kijelentése, mely a gyõzelem terápiás jelentõségét ecsetelte. Hosszasan és kedvtelve részletezte a diadal mértékét, mindkét helyszínen értekezett a Fideszre leadott, a szocialistákénál 400 ezerrel több szavazatról, az országgyûlési választáson a számításai szerint ekkora különbséggel megszerezhetõ több mint kétharmados parlamenti többségrõl. Külön megköszönte a Fidesz szövetségeseinek közremûködését, kiemelte Járóka Lívia mandátumhoz jutását, történelmi tettnek nevezve, hogy személyében a Fidesszel kötött szövetség révén a hazai cigányság egyik szervezete képviselõt juttatott az EP-be. A közeljövõre visszatérve Orbán mondandója sekélyesebb lett, az utóbbi hónapok fideszes retorikájának központi elemét felcsillantva a kormányt ismét fölszólította a nemzeti petícióból következõ törvénymódosítások támogatására.

Két szereplése között a pártelnök a Magyar Televízió riportereinek (a 2002-ben a Fidesz-propaganda szolgálatába állított intézmény akkori munkatársainak ténykedését idézõ) roppant ostoba kérdéseire válaszolt, akik az EP-választás gyõztese által a kampányban elkövetett hibákról és az azokból levont tanulságokról érdeklõdtek. A tömegbázis néhány perccel késõbb az emeleten elmondottak kicsivel keményebb variánsát kapta. Orbán ekkor név szerint köszönetet mondott Áder Jánosnak, Schmitt Pálnak, Járóka Líviának, a nyugdíjas- és munkástagozat elnökének, továbbá Pokorni Zoltánnak, Kövér Lászlónak és a jobboldali sajtó prominenseinek a kampány során nyújtott teljesítményükért; végül megnyertnek nyilvánította a 2006-os országgyûlési választás "elsõ félidejét".

Orbán második fellépése után

- a Balázs Fecóval súlyosbított kultúrprogram elõl menekülve - a nyakunkba vettük a várost. Elõbb az SZDSZ Európa-hajójának üres fedélzetét tekintettük meg, majd a Köztársaság téri MSZP-székházban tartózkodó, egy portásból, néhány kidobóemberbõl és csapatjátékosból álló populációt tanulmányoztuk pár pillanatig. Az MSZP-székház háromnegyed egy körül valóban a Horn Gyula által tavaly emlegetett siralomház látványát nyújtotta, talán csak a pártelnöki irodában kezdõdött meg a régóta esedékes csomagolás. A Pollack Mihály téren visszatérésünkkor már csak a színpad bontásával foglalatoskodó mûszakiakat leltünk, ám távozásunkkor az édes Erdélyt köszöntõ szittya förgetegnek a Szentkirályi utcai Fidesz-székház pincéjébõl kiszûrõdõ kórusára lettünk figyelmesek. Nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, szétnéztünk az ez alkalomra portástalanított Makovecz-monstrum alagsorában. A megfáradt aktivisták valamelyik Kossuth-indulónál tartottak éppen, a teremben néhány könnyekig meghatott idõs hölgy igyekezett lépést tartani a huszonévesekkel. A székházból kilépve még nyomon követtük a Bródy Sándor utcán lépteit szaporázó, közepesen fejlett patkány útját egy utcai szemetestõl a Nagykörút felé, majd hazaballagtunk, hogy másnap meglepõdve szembesüljünk az eredményt döntetlen közelinek láttató baloldali napilapok vezércikkeivel. Pedig szó sincs egálról: a Fidesz meggyõzõ fölénnyel nyerte az elsõ hazai EP-választást, és a szocialistáknak (mind a kormányzás, mind a kampány-alapismeretek terén) sürgõsen, mindjárt a tisztes helytállásról szóló eszmefuttatások helyett össze kell kapniuk magukat, ha 2006-ban nem akarják újra nyakukba venni a mostani zakót.

Gavra Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.