Magyar Narancs: A Transparency International (TI) legfrissebb Korrupció Érzékelési Indexe szerint Magyarország 44 ponttal a 70. helyet foglalja el, hat helyet rontva a tavalyi állapothoz képest. Miből állnak össze ezek az adatok?
Ligeti Miklós: A Korrupció Érzékelési Indexszel a Transparency az országok versenyképességi, jogállamisági, kormányzati teljesítményét különböző szempontok alapján értékelő indexeket teszi egymással összemérhetővé. Minden évben sok módszertani kérdést kapunk, kormányoldali megszólalóktól például arra vonatkozóan, hogy kinek a zsoldjában állnak azok a szakértők és üzletemberek, akik ezeket a rangsorokat felállítják.
A világban működő 12 olyan intézményről van szó, mint a Világbank, a Bertelsmann Alapítvány, a Freedom House vagy a Világgazdasági Fórum, amelyek a közhatalmi működés egy-egy szeletét vizsgálva értékelik az országokat. A Transparency pedig kifejlesztett egy módszert, amellyel mindez egybevethető. A mi indexünk fő tanulsága az, hogy általában azok az országok, ahol a korrupció visszaszorítása sikeres – az egyetlen Szingapúr kivételével – jó minőségű demokráciák, amelyekben jól működik a kormányzás és versenyképes a gazdaság.
MN: Magyarországról mi mondható el az idei eredmények alapján?
LM: Az index 180 országot vizsgál, a globális térképen a középmezőnyben vagyunk. Az elsődleges vonatkoztatási referenciánk mégis az Európai Unió. A csatlakozási folyamat idején Magyarország a versenyképességet tekintve a régióban az élmezőnybe tartozott, és világviszonylatban nagyjából a 30. volt. A V4-ek közül Szlovákia egyértelműen mögöttünk volt, Lengyelország a méreténél fogva kicsit előttünk, Csehországgal közvetlen versenyhelyzetben álltunk. A korrupció elleni teljesítmény viszont ennél mindig egy fokkal gyengébb volt: 2004-ben, amikor csatlakoztunk az EU-hoz, rögtön az alsó harmadban nyitottunk, a 19. helyen.
| ||
Ez magában hordozta a kibontakozás lehetőségét, de lefelé indultunk el, és ez ma is tart. Van olyan gazdasági modell, például Kelet-Ázsiában, ahol a magas korrupciós kitettség ellenére magas szintű a versenyképesség és a gazdasági teljesítmény, de Európának ezen a felén ez a modell sosem érvényesült. Magyarországon a korrupció elleni teljesítmény alacsony szintje együtt áll a jogállamiság gyatra teljesítményével és a versenyképesség szinte folyamatos romlásával. Ha ezt az egy főre jutó bruttó hazai termékkel vetjük össze, az látszik, az unióban a szegény és korrupt országok közé tartozunk.
MN: 2009-ben még a 46. helyen álltunk, tíz év alatt 24 helyet csúsztunk le. Mi az oka ennek a nagymértékű romlásnak?
LM: 1995 óta, mióta Magyarország szerepel az indexben, folyamatos lejtmenetben vagyunk. Ez egy szakértői és üzletemberi értékelés, azt vizsgálja, hogy a közszektornak milyen a korrupciós kitettsége, vagyis hogy az állam eltűri, netán előidézi a korrupciót, vagy inkább küzd ellene. Magyarországon a kormány az elmúlt tíz évben a bíróságokat kivéve megszállta az összes olyan államhatalmi tényezőt, amelynek az lenne a dolga, hogy kontroll alatt tartsa a végrehajtó hatalmat. Egyre többször látni olyan közhatalmi döntést, amely teljesen önkényesnek tűnik és nincs ellene jogorvoslat.
A KESMA például a médiateret teljesen elfoglalja, ám mielőtt ezt bárki megvizsgálhatta volna, nemzetstratégiai megfontolásból kivonták a kartelleljárás alól. A volumenében ennél sokkal kisebb Elios-ügy magába sűríti az összes típusos korrupciós vonatkozást: az előre eltervezett, testreszabott, körbenyeréses közbeszerzési eljárást, amire a magyar hatságoknak szintén nem volt válasza. Ezekből látszik, hogy az állami intézményrendszer már nem, vagy nem elsősorban a közjót szolgálja, hanem egyes csoportoknak, magánembereknek az érdekeit képviseli.
MN: Ahogy a jelentésben kiemelik, ez a torz közbeszerzési rendszer tökéletes alap egy új elit kiépítésére.
LM: Ez nem a semmiből jön, Magyarországon van hagyománya ennek a nemzeti retorikát használó protekcionista gazdaságpolitikának, az elmúlt 120 évben ez egyfajta gazdasági programnak volt tekinthető. Azt, hogy Budapest világvárossá válása mennyi korrupcióval járt, hogy mi történhetett egy-egy híd vagy bérpalota építésénél, a vasútfejlesztésről nem is beszélve, ma már csak a gazdaságtörténelem vizsgálja.
A jelenlegi hatalom birtokosai a napi szintű korrupt gyakorlatokat elemelik a valóságtól, és úgy csinálnak, mintha lenne mögöttük társadalmi program. Az EU-ból érkező rendkívül bőkezű forrásokat sokszor nagyon megkérdőjelezhető módon használják fel, aminek következtében kitermelődik egy új arisztokrácia. Ezt nem nevezném sem burzsoáziának, sem oligarchiának, mert a burzsoázia polgári öntudatot és attitűdöt feltételez, ami teljességgel hiányzik ebből a rétegből. Az oligarchia pedig azt feltételezné, hogy a politikával kölcsönösen hatnak egymásra, és az erős gazdasági, befektetői lobbik képesek a maguk javára hajlítani a kormányzati döntéseket. Ez Magyarországon csak korlátozottan érvényesül.
MN: Mi van helyette?
LM: Sokkal jellemzőbb az, hogy az államhatalom birtokosai a közpénzek átirányításával teremtenek tulajdonosi réteget a baráti körbe tartozó megrendelők között. Ez részben a közbeszerzési rendszer korábban nem tapasztalt mértékű koncentrációjával valósul meg. A Mészáros Lőrinchez köthető cégek például a hazai összterméknek az utóbbi években 8–10 százalékára rúgó közbeszerzési torta nagyjából 5 százalékában részesül. És ami még érdekesebb, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodásán belül mekkora az uniós források és a közbeszerzések aránya. Az EU által társfinanszírozott közbeszerzések értékének az ötöde került Mészáros Lőrinc és partnerei cégeihez, ez több mint 400 milliárd forintot jelent.
Ez ékes példája annak, hogy az új arisztokrácia gazdasági eredményessége számottevően az államtól függ. A meggazdagodásuk nem az állam általi egyszeri tőkeinjekciónak köszönhető. Nem arról van szó, hogy az állami megrendeléseken megerősödve kiállnának versenyezni a piacra, hanem arról, hogy folyamatosan állami pénzeket kapnak. Ugyanez volt a Közgép esete is, mely cég 2015-ben mondhatta volna, hogy már kaptam egy csomó állami támogatást, megizmosodtam, kipróbálom magam külföldön. Ez nem történt meg. Az állam által életre hívott nagyvállalkozóknak a belföldi piacon megnő az étvágyuk az olyan szofisztikáltabb gazdasági ágazatokra, mint a bankszektor, a telekommunikáció vagy a turisztika. A magyar piacot nagyon is sajátnak tekintik, a nemzetközi piacra viszont nem vágynak. A széltől is óvó protekcionista nemzeti környezet elhagyására ezek a cégek ugyanis nem képesek. Talán azért, mert nem is igazi gazdasági vállalatok, hanem lefölöző helyek.
MN: Nem képesek elhagyni a belföldi piacot és kilépni a nemzetközi porondra, vagy nem akarnak?
LM: Nem képesek rá, mert nem is akarnak ilyesmit, hiszen ezeket nem erre teremtették. Ha a Közgép valódi vállalat lett volna, akkor amint bezáródtak előtte a hazai csatornák, elment volna építeni Szlovákiába vagy Ausztriába. De nem ment. Ebben a környezetben nem alakul ki olyan vállalati kultúra, ami ne az állami megrendelések elnyerésére ösztönözne. Ezek a cégek nyitottak a taotámogatásnak nevezett közpénzjuttatásokra, amiből tudnak építeni egy sokadik fotocellás, fűtött stadiont, de másra nem.
| ||
MN: Ez mióta jellemző Magyarországon?
LM: A magyar gazdaságnak van néhány olyan vállalata, amelyek a nemzetközi piacon jól láthatók – például a Mol, az OTP, a Richter –, ezeket azonban nem az állam nevelte ki. Az államszocializmusból érkezve, tíz évvel a rendszerváltás után a Mol és az OTP már nagypályán játszott. Az is igaz, hogy utóbbi természetes monopóliumként megörökölte az Országos Takarékpénztárat, a Mol pedig a korábbi olajipart. Viszont amit eddig beletoltak Mészáros Lőrinc cégeibe, az talán vetekszik ezzel az örökséggel. Mégis az látszik, hogy az 1990 és 2000 közötti piaci jellegű fejlődés eredményesebb volt, mint a 2010 óta megvalósult állami fejlesztés.
MN: A másik fontos elem, amit a jelentés kiemel a romlás indokaként, az a kormány ellenőrzésére hivatott intézmények hatalmi megszállása.
LM: 2010 óta egyértelmű, hogy a hatalom birtokosait rendkívüli módon irritálja, ha a cselekvési szabadságuk felett bárkinek kontrollja van. Ez a politikában zsigeri ösztön, korábban mégis volt önfék a rendszerben. A 72 százalékos parlamenti többséggel kormányzó Horn-kormánynak is akadtak a jogállam szempontjából megengedhetetlen húzásai, például az önkormányzati választási rendszer átszabása. A politikai alpáriságnak már 2010 előtt is megvoltak a csírái, de érvényesült egyfajta konszenzus, hogy a hatalom nem cselekszi meg mindazt, amit megtehetne. Ez a jogállamiság és a liberális demokrácia sarokköve, és ez az, ami 2010-ben megszűnt. Az államhatalmi intézmények megszállása nem azt jelenti, hogy ezek az intézmények egyes esetekben, akár a kormánynak kényelmetlenül is ne tudnának rámutatni az igazságra. A probléma az, hogy mindez esetlegessé vált.
Ez pedig azzal jár, hogy a büntetőjogban nem kizárólag a „bűnös, nem bűnös” logika alapján dől el, hogy valakit felelősségre vonnak-e. Az ügyészség feltehetőleg jól végezte a dolgát Simonka György vagy Mengyi Roland ügyében. Arra viszont nincs megnyugtató magyarázat, hogy ha Simonka megbukott, akkor – például – Farkas Flórián miért nem. Vagy hogy a letelepedési kötvények vagy a taotámogatások ügyét miért nem vizsgálják. Olyan, mintha az ügyészség holdkóros állapotban működne, néha észrevesz dolgokat és cselekszik, néha meg nem.
MN: Elemzésükben optimizmusra okot adónak tartják az októberi önkormányzati választás eredményeit, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatok lehetnek a jogállamiság helyreállításának helyszínei. Erre a hatáskör- és forráscsökkentések ismeretében mekkora esély van?
LM: Optimizmusunk forrása az, hogy partnereinkkel, a K-Monitorral és az Átlátszó.hu-val 2014 után 2019-ben is meghirdettük az Ez a minimum! programot az önkormányzati átláthatóságért, és tavaly sokkal nagyobb volt a csatlakozók aránya, illetve ezek közül azoké, akik mandátumhoz is jutottak. 60 településen 184 olyan politikus van, aki aláírta ezt a nyilatkozatot. Ezek között van 15 polgármester, és Karácsony Gergely főpolgármester is.
MN: Fideszesek is aláírták?
LM: Nem. Mindössze annyi történt, hogy Zugló egyik kormánypárti jelöltje megígérte a csatlakozását, de erre végül nem került sor. 2014-ben egy keszthelyi fideszes képviselőjelölt aláírta az akkori minimumprogramot, de később visszavonta az aláírását. Arról egyébként nincs tudomásom, hogy a vállalásnak megfelelő intézkedéseket napirendre tűzte volna bármely kormánypárti vezetésű település, bár azt el kell ismerni, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag, a fideszes képviselők támogatásával szavazta meg az Ez a minimum! programot.
MN: Mit lehet tenni?
LM: Az önkormányzatok rendelkezésére álló költségvetési forrás 2019-re 700 milliárd forint körüli összegre csökkent, ez a 2011-es értéknek nagyjából a fele. Az intézményfenntartói feladatok is jelentősen szűkültek. Az önkormányzat ezzel kiszolgálói szerepkörbe került, megváltozott a közhatalmi súlya és összezsugorodott a mozgástere. Ezért a jogállami kibontakozás másképp tud megvalósulni, mint húsz éve. Mégis sok mindent lehet tenni. A fővárosi IX. kerület például, eddig úgy tűnik, eminensen valósítja meg a megtisztulást: a gyanús szerződéseket felgöngyölítik és megszüntetik. Jó esély mutatkozik arra is, hogy Budapest felszámolja a korrupció üvegházaként működő parkolási rendszert.
A közpénzpazarlásból ki lehet lépni, erre van is egy csomó javaslatunk. Átláthatósági rendeletet lehet elfogadni, meg lehet szüntetni az ingatlanherdálást, a közbeszerzéseket rendbe lehet tenni. 2010 óta most először adódik számottevő hatalmi tér és költségvetés annak igazolására, hogy korrupció nélkül is lehet hatékonyan kormányozni. Ez helyben megerősítheti a polgárok hatalomba vetett bizalmát, és az ellenzéki összefogásnak is a tesztje lehet. Ha ez mégsem sikerül, akkor Magyarország újabb lehetőséget bukik el.
MN: Mi látszik az októberi választás óta, mekkora mozgástere van és lesz erre az önkormányzatoknak?
LM: Szabályozási szinten egyszerű a válasz: az önkormányzat olyan rendeleteket fogadhat el, amelyek országos szabályokkal nem mennek szembe. Ezzel bizonyos dolgokat, például az önkormányzat tulajdonába tartozó ingatlanok kezelését rendbe lehet tenni. Azzal is példát lehet mutatni, ha a képviselők átláthatóvá teszik a vagyonosodásukat azáltal, hogy hozzáférhetővé és kereshetővé teszik a vagyonnyilatkozataikat. És itt nagyjából véget is ér a történet. Helyi rendeletben ugyanis nem lehet megváltoztatni a közbeszerzési törvényt, és az önkormányzat akkor sem tud túl sokat tenni, ha a közbeszerzésen ajánlatot tevő cég tisztességtelen, túlárazott szolgáltatást kínál. Miközben a jó szándékot nyilvánvalóvá lehet és kell is tenni, azt a jogállami rombolást, ami 2010 óta folyik, még jó szándékkal sem tudja helyrehozni az önkormányzat.
MN: A tavalyi jelentés bemutatóján azt mondta, ahhoz, hogy pozitív változás történjen a korrupció terén, bele kell végre buknia valakinek. Győrben Borkai Zsoltot minden botrány ellenére újraválasztották polgármesternek a győriek, az időközi választáson azután ismét a fideszes jelölt győzött a városban. Minek kell történnie, hogy politikai következménye legyen egy korrupciós ügynek?
LM: Egy fecske nem csinál nyarat. De ne legyünk telhetetlenek, a Borkai-féle korrupciós ügyben, amely az Audi-ingatlanügyre vonatkozik, mi is tettünk feljelentést. Úgy tűnik, hogy Az ördög ügyvédje blog szerzőjének vannak bizonyítékai, ebből még lehet valami. És arra azért magyarázatot kell adni, hogy a győri ingatlanpanama kapcsán kik és milyen mértékben gazdagodtak.
A kormány Simonka György és a hozzá hasonlók ügyében nem tud mást tenni, mint hogy szabad folyást biztosít az igazságszolgáltatásnak, és maximum alkut köt az érintettekkel, hogy ne fájjon annyira. De nem lehet mindenkivel alkut kötni. Ezekben az ügyekben egy-egy térség fideszes képviselői belebukhatnak, aminek lehet lavinaszerű hatása. Egyelőre az történt, hogy a legfeljebb Zuschlag János jelentőségű Mengyi Roland mellett Simonka György személyében egy regionális „középhal” bukott meg, aki hálózatosan működő korrupt pénzszivattyút alakított ki. Ahhoz, hogy a politika csúcsán is tektonikus hatást érjen el egy ilyen ügy, legalább az Elios-ügy felelőseinek kellett volna megbukniuk. A kellően magas rangú szereplőhöz kötődő vezéráldozat egyelőre még nem történt meg.
(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. január 30-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
