Félmillió liter üzemanyag tűnt el a hatóságok szeme elől Békés megyében egyik napról a másikra 1996 tavaszán. A nem mindennapi ügyben volt nyomozás, volt vádemelés, és volt bírósági tárgyalássorozat is. Utóbbiból kettő is; s bár az első-, majd az azt hatályon kívül helyező másodfokú bírósági végzés után sok minden tudható a Sarkadra hat éve begördült benzinvonatról, sok minden változatlanul teljes homályba vész. Kik voltak az ügylet kitervelői és irányítói? Ki felelt a bonyolult szervezési feladatokért? Ami biztos: 1996 áprilisában a százhalombattai Dunai Kőolaj-finomítóból elindult egy szerelvény Ausztria felé, ami végül az ország keleti végén, a Békés megyei Sarkadon kötött ki.1998januárjában a Békés Megyei Főügyészség társtettesként, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettében, valamint bűnsegédi részvétel és orgazdaság miatt tizenegy fő ellen emelt vádat a Gyulai Városi Bíróság büntetőtanácsa előtt.
Át a fél országon
A 471 ezer liter 95-ös és 98-as oktánszámú benzint szállító, hét vagonból álló tehervonat 1996. április 13-án kora délután hagyta el a százhalombattai finomítót. Egy óra múlva már a Ferencvárosi pályaudvaron volt. Itt - máig nem tudni, kik - kicserélték a vonat bárcáit. Az úti cél eredetileg Ausztria volt, az új menetokmány szerint ez - Békéscsabán keresztül - Sarkad lett. A végrehajtó(k) személyét sem a rendőrségi nyomozás, sem az ügyészi szak, sem az első-, sem a másodfokú bírósági eljárás nem tudta felderíteni; a hivatalok mindössze magának a bárcacserének a tényét rögzítették újra meg újra.
Ettől kezdve a nyugat helyett keletre tartó szerelvény - mivel érkezéséről a közbenső állomásokon sehol sem tudtak - fantomvonatként haladt át a fél országon. A békéscsabai pályaudvar ügyeletes vezetője a későbbi első- és másodrendű vádlottól hallott először róla: F. Gyula és K. János ugyanis 1996. április 13-án, az esti órákban nála érdeklődött a vasúti tankereket szállító vonat hollétéről. Arra kérték a vasúti tisztet: ha a szerelvény odaér, minél gyorsabban küldjék tovább Sarkadra. A tartályvonat végül másnap hajnali ötkor érkezett meg a békési kisvárosba.
Az első fokon eljáró bíróság megidézte tanúként T.-né T. Ildikó százhalombattai MÁV-alkalmazottat, aki elmondta: 1996. április 14-én, szombaton telefonhívást kapott Sarkadról: az ottani állomás árupénztárosa a szerelvény fuvarleveleinek hiányosságaira hívta fel a figyelmét, ugyanis azokon a Dunai Kőolaj-finomítót tüntették fel feladóként, illetve a fuvarokmányokon szereplő vagonszám sem egyezett a ténylegessel. A százhalombattai vasutas határozottan közölte: nem küldtek szállítmányt. A sarkadi árupénztáros, T. Gizella viszont - akit a szerelvény érkezése miatt soron kívül hívtak be a munkahelyére - a bíróság előtt azt vallotta: mivel a hétvége miatt Százhalombattán senki nem tudott neki érdemi információval szolgálni, azzal hagyta el szombat kora reggel a sarkadi állomást, hogy csak akkor kezdhetik meg a vasúti tankerek kiürítését, ha a felmerült problémák tisztázódtak, s ha a teljes fuvardíjat megfizetik az áruért jelentkező vevők.
G. Géza, a sarkadi vasútállomás akkori vezetője tanúvallomásában megjegyezte: régebbről ismerte az elsőrendű vádlottat, aki korábban a helyi cukorgyár ipari vágányai közül bérelt néhányat; a fuvarokmányok hiányosságaira nem figyelt fel, s úgy ítélte meg, hogy azok alapján kiadható az áru. Ezt követően huszonnégy óra leforgása alatt közúti tankerekbe szivattyúzták a közel félmillió liter benzint, amit magánvállalkozók működtette dél-alföldi töltőállomásokhoz szállítottak, többek között Röszkére, Kunbajára és Szabadbattyánba.
Hivatalosan 1996. április 16-án derült ki, hogy Sarkadra nem irányítottak semmiféle benzinvonatot, ekkor viszont már egy csepp üzemanyag sem volt a békési kisvárosban; a MÁV Rt. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett.
A háttérember
Mint az elsőfokú tárgyalássorozaton kiderült, a sarkadi állomásra érkező és ott benzinnel feltöltött közúti tankerek egyikét ellenőrizte egy arra tévedt rendőr; mindent rendben talált, sőt az egyenként harmincnégyezer liter üzemanyagot szállító országúti cirkálók végül az ő segítségével jutottak ki a legrövidebb úton az állomásról.
A színpadias elemeket sem nélkülöző tárgyalássorozat kezdetén dr. Pécsi Kálmán ügyvéd egy rendőrségi újságban az ügyről írt cikk miatt elfogultságot jelentett be a békési bíróság ellen; meglátása szerint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy közleményére hivatkozva "olyan tényismertetéseket közölt a lap, amely szerint ebben az esetben bűncselekmény történt, holott ennek a megállapítása kizárólagosan a bíróság joga". Az elfogultsági indítványt a dr. Kis Krisztina vezette tanács elutasította.
A vádlottak nem voltak bőbeszédűek sem a nyomozás, sem az ügyészségi eljárás során, s bűnösségüket határozottan tagadva értetlenségüknek adtak hangot, amiért bíróság elé állították őket. A vádemelés benyújtásakor dr. Kovács László akkori Békés megyei főügyész megjegyezte: a vád több közvetett bizonyítékra épül; a tizenegy vádlott feltehetően az ügylet végrehajtója csupán, az értelmi szerzőkről nem tudni semmit. Több vádlott tagadta, hogy ismerné egymást, vagy hogy megbízást adott vagy kapott volna a benzinvonattal kapcsolatban. Ugyanakkor leszögezték: úgy tudták, hogy "teljesen tiszta benzinről" van szó.
A közvetett bizonyítékok sorából kiemelkedik, hogy az első- és a másodrendű vádlott egy napon belül több mint száz telefonbeszélgetést bonyolított le egymással, valamint a szállítmányozókkal és a benzinkutak tulajdonosaival mobilon. A vádlottak az F-Oil Kft. nevében bonyolították az üzletet, amelynek tulajdonosai hamis személyi igazolványokat használva vásárolták meg a céget, mi több, az egyik tulajdonos évekkel a vétel előtt halt meg - derült ki a nyomozás során.
A büntetőper másodrendű vádlottja, K. János az eljárás kezdete óta ismeretlen helyen tartózkodik; ügyvédei minden alkalommal megjelentek a tárgyaláson, egyikük legutóbb a Narancsnak a lehető legnagyobb komolysággal azt mondta: "Védencem nyaralni van." E kikapcsolódás - tehetjük hozzá tényszerűen - csaknem öt éve tart.
Az elsőrendű vádlottat, F. Gyulát többször is kihallgatta a bíróság. ´ mindannyiszor elmondta: egy szállítmányozásban érintett budapesti kft. kérte meg a fuvarokmányok ügyintézésére 100 ezer forint ellenében, ám a pénzt máig nem kapta meg. Pedig a feladatot végrehajtotta, bár jelezte, hogy a vasúti tartálykocsik lefejtését csak hosszabb tárgyalás után engedélyezte a sarkadi vasútállomás vezetése. Több vádlott úgy emlékezett vissza F. Gyulára, mint aki a helyszínen az első számú intézkedő volt. A korábban versenytáncosként hírnevet szerzett F. Gyula kifogástalan öltözékben és eleganciával, jó tárgyalókészséggel vitte az ügyeket, miközben - a harmadrendű vádlott, M. László szerint - "iszonyatos mobilforgalmat" bonyolított le.
Az elsőrendű vádlott a bíróságon elmondta: az utasításokat bizonyos Spacsek István nevű embertől mobiltelefonon kapta, ám mivel az - általa Spacsi úrnak nevezett - illető készüléke "babrált" volt, ezért a kapcsolat csak egyirányú lehetett közöttük: ő nem tudta visszahívni megbízóját. Az első fokon eljáró ügyész, dr. Tihanyi Zsolt nem hitt Spacsi úr létezésében. "Kamu az egész" - öszszegzett tömören.
Kuplerájos mozgalom
Az ötödrendű vádlott, T. Endre Sándor és a hatodrendű V. András nem tagadta, hogy ismeri F. Gyulát, de Békés megyébe jövetelük okát imigyen magyarázták: megbeszélték Gyulával, hogy Gyulán tartanak Gyula-napot a fürdővároshoz közeli szórakozóhelyen, amelyet egybehangzóan kuplerájnak neveztek; "szolgáltatást" is igénybe vettek. T. Endre Sándor a bíróság előtt részletekbe bocsátkozva fejtegette, nála meddig tart egy menet, és egy nap alatt mennyire van hitelesítve. Nem világos ugyanakkor, hogy a Gyula-napi vendégek végül miért fizették ki F. Gyula helyett a kétszázezer forintos számlát; mindenesetre - állításuk szerint - ez az udvariatlanság megtörtént. Egyelőre arra sincs kielégítő magyarázat, hogy V. András, aki csak szórakozni jött Gyulára a barátaival - és azt sem tudja, merre van Sarkad -, miért beszélt aznap hetvennyolcszor mobiltelefonon az elsőrendű vádlottal.
A hetedrendű vádlott, R. István vallomásában elismerte, hogy ismeri T. Endre Sándort. A bíró azon kérdésére, hogy honnan, azt felelte: "Régi kuplerájos mozgalmi életünkre vezethető vissza a barátság." Mondott R. István azért mást is: a nyomozati szakban és a bíróság előtt tett vallomásainak nyilvánvaló ellentmondásait azzal magyarázta, hogy "kezdetben nagyon ráijesztettek a rendőrök, mert őrizetbe vételekor rátörték az ajtót, és úgy vitték el bilincsben, akár egy gyilkost"; "bent" szabadlábra helyezésének ígéretével, sőt vádalkuval kecsegtették, ha a nyomozók szájíze szerinti vallomást tesz. R. István jelezte: a rendőrségi szak első részében rendre olyan kihallgatási jegyzőkönyvek készültek - ügyvédje nélkül -, amelyek nem a valóságnak megfelelően adták viszsza az ott elhangzottakat. Védője, a neves szegedi ügyvéd, dr. Bába István kérdésére R. István megjegyezte: sok esetben a rendőrök "vezették rá a helyes válaszokra".
Az elsőrendű vádlott a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveit átnézve arra panaszkodott, hogy azok szöveghűsége megkérdőjelezhető, és az eltérések mindig a számára terhelőek. Ezért azt kérte, készüljön hangfelvétel a tárgyalásról, amit - technikai akadály miatt - a bíróság nem tudott figyelembe venni.
Ítélet és végzés
Csaknem kétéves tárgyalássorozat után, 2000 márciusában hirdetett elsőfokon ítéletet a Gyulai Városi Bíróság. Perbeszédében az ügyész mindenkire letöltendő börtönbüntetést kért, a büntetőtanács azonban az elé tárt bizonyítékokat nem találta elégségesnek a bűnösség kétségtelen és aggálytalan megállapításához. A bíróság nem tagadta: a benzinvonatot valakik eltérítették, s az így okozott kár elérte a - ma már nem oly jelentős összegnek tűnő - 60 millió forintot.
A felmentő ítélet indokolásában szó esett arról, hogy az ügyben a MÁV Rt. belső vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel. A tanács hangsúlyozta, hogy nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, vajon valóban tudták-e a vádlottak: lopott benzint fuvaroztak és értékesítettek. Ennek igazolására ugyanis önmagában nem elegendő bizonyíték, hogy a vádlottak között a kérdéses két napon feltűnően nagyszámú telefonbeszélgetés zajlott le - mondta ki a Gyulai Városi Bíróság.
Másként látta mindezt a másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság büntetőtanácsa idén januárban, három héttel ezelőtt kihirdetett végzésében. Eljárási szabálytalanságokra és megalapozottság hiányára hivatkozva hatályon kívül helyezte a sarkadi benzinvonatperben hozott 2000. márciusi nem jogerős ítéletet, egyben új eljárás lefolytatását rendelte el egy másik büntetőtanács előtt. A másodfokon eljáró bíróság a döntése indoklásában hangsúlyozta: a Gyulai Városi Bíróság tanácsa előtt több esetben úgy hallgattak meg egyes vádlottakat és tanúkat, hogy a vallomásban terhelt vádlottak vagy jogi képviselőik nem voltak jelen.
A Békés Megyei Bíróság igen furcsának találta, hogy egy tanúként meghallgatott sofőr esetében arra hivatkozva nyilvánította zárttá a tárgyalást a büntetőtanács, mert a teherautó-vezetőként dolgozó tanú tartott a vádlottaktól, ám félelme okáról nem beszélt; így viszont a bíróság hozta magát nehéz helyzetbe, mert a vádlottakkal nem tudta tisztázni az elhangzottak nyomán felmerült ellentmondásokat.
A másodfokú bíróság elismerte: a gyulai büntetőtanács óriási munkát végzett, de osztotta a Békés Megyei Főügyészség azon álláspontját, miszerint a bizonyítás nem volt teljes és feltáró. Nem világos, a Gyulai Városi Bíróság miért fogadta el, hogy az elsőrendű vádlott az F-Oil Kft. képviselőjeként a "Guilio" nevet szignózta a fuvarokmányokra, hiszen a gazdasági életben a becenév aláírásként szóba sem jöhet. Annak is utána kellett volna nézni, hogy Spacsi úr és az elsőrendű vádlott között tényleg egyoldalú volt-e a telefonkapcsolat, ahogyan azt F. Gyula állította. A másodfokú büntetőtanács kifejtette: nem híve annak, hogy a rendőrség munkatársait feleslegesen a bíróság elé citálják, de ha a vádlottak hazugsággal, kényszerítéssel vádolják a nyomozókat, vádalkut emlegetnek, és tollba diktált vallomásokról beszélnek, akkor mindezt illett volna tisztázni.
A telefonforgalomnak is alaposabban utána kellett volna járni; a megyei bíróság szerint F. Gyula és V. András 1996. április 14-én hetvennyolcszor hívta egymást (hatvannyolcszor sikerrel): miért kellett ennyit telefonálni, ha csak azt akarták megbeszélni, hogy - mint vallották - aznap találkoznak egy Gyula melletti vendégházban. Ráadásul kilenc alkalommal akkor hívták egymást, amikor vallomásaik szerint együtt és egyszerre ültek egy autóban. Értetlenkedett a bíróság amiatt is, hogy az elsőfokú tanács elvetette a volt sarkadi állomásfőnök vallomását, mert az csak 98 százalékos biztonsággal ismerte fel az elsőrendű vádlottat. "Ha a tanú több év múltán mindössze kétszázaléknyira bizonytalanodik el, az teljesen elfogadhatónak tűnik" - mondta ki a végzés indoklásában a Békés Megyei Bíróság.
A tizenegy vádlottnak és védőiknek a másodfokú bíróság döntése alighanem jó ideig kellemetlen emléke marad. A tárgyalóteremből távozva az egyik, neve mellőzését kérő ügyvéd kijelentette: az elsőfokú felmentést hatályon kívül helyező végzésben "már benne van az újból összeülő elsőfokú bíróság elmarasztaló ítélete".
Bod Tamás
