Győrffy Balázs az agrárminiszterrel beszélgetett volna a Tranziton, de a szervezők szerint nincs helye a fesztiválon

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 23.

Belpol

Ugyanis, „amit tett, elfogadhatatlan”. Mint ismert, egy nőt bántalmazott ittas állapotban, ami miatt eljárás indult. 

„Amit Győrffy Balázs tett, elfogadhatatlan. Ezért nincs helye a Tranziton” – válaszolták a Telex megkeresésére a szervezők. Mint ismert, Győrffy ellen súlyos testi sértés miatt folyik eljárás, ugyanis részegen bántalmazott egy nőt: az eset után EP-képviselői mandátumáról lemondott a politikus, és bejelentette, hogy kilép a Fideszből. 

Az agrárpolitikus, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát is vezette, Nagy István agrárminiszter társaságában vett volna részt az „Élelmiszerháború – Bedarálják az európai agráriumot” című előadáson a kormánypárti fesztiválon. A két politikus azt járta volna körbe, hogy „véget érhet-e az ideológiai alapú, erőszakos zöldítés politikája az európai agrárgazdaságban? Mi a megoldáshoz vezető út?”. Erre azonban a jelek szerint már nem kerül sor. 

 
Győrffy Balázs beszédet mond a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaösszeöntés ünnepén Somogyváron, a Szent László Nemzeti Emlékhelynél 2024. augusztus 8-án.
Fotó: MTI/Katona Tibor
 

Győrffy sajtóértesülések szerint egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen bulizott ittas állapotban, majd beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Vita alakult ki, ami odáig fajult, hogy verekedés tört ki. A csetepaté miatt rendőrt hívtak ki, de a bulizó fiatalok egyike orvosi ellátásra is szorult, mert súlyos sérülést szenvedett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.