Gyurcsány nyugdíjazására indított gyűjtést a Momentum politikusa

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 28.

Belpol

Csillag Tamás szerint jobb lenne, ha az egykori miniszterelnök politizálás helyett főzős YouTube-csatornát indítana.

Katasztrófának minősítette Gyurcsány Ferenc nyilatkozatait a Partizán számára adott interjút látva Csillag Tamás, a Momentum politikusa – szúrta ki a Facebook-posztot a Telex. 

Csillag azt nehezményezi, hogy az egykori szocialista miniszterelnök, a DK elnöke szvai alapján semmiért sem vállal felelősséget. 

„Ők nem tehetnek róla. Ők ott se voltak... Ahogy MZP-re hivatkozik, »a jelölt«,  »a hódmezővásárhelyi polgármester«, abban nehéz nem felfedezni egyfajta párhuzamot Orbánnal” – írja Csillag.

„Vannak pillanatok, mikor a volt miniszterelnök egyértelműen hazudik. Pl.: ő nem is tudta, hogy a DK jelöltjei egyéniben milyen gyengén teljesítettek – na persze. Egyet kell értsek azokkal, akik szerint Gyurcsány tehertétel az ellenzék számára. Egy szűk, a DK-val szimpatizáló réteget leszámítva, széles körben, teljesen elutasított politikus. Számomra érthetetlen, hogy ezt ő miért nem látja be, miért nem képes elszakadni a közélettől” – minősít a Momentum politikusa.

Szerinte Gyurcsány Ferencnek inkább könyveket kellene írnia, vagy civil szervezetet alapítani, de egy főzős YouTube-csatornával is jobban járna az ország. 

Csillag összehozott egy crowdfunding Gyurcsány-nyugdíjalapot, vagyis gyűjtést kezdeményez az egykori miniszterelnök nyugdíjára. Bár nem szorul rá Gyurcsány Ferenc ilyen segítségre, szerinte ennyit megérdemel.

A Telex emlékeztet: a DK elnöke a Partizán-interjúban arról is beszélt, hogy egy-két parlamenti ciklust még vállalna. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.