„Az emlékezés az ismétlődés legjobb ellenszere, és ha tabuk nélkül tudunk beszélni a 20. századról, néhány hibától megóvhatjuk magunkat a jelenben” - mondta Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a málenkij robot évfordulója alkalmából szervezett vasárnapi megemlékezésen Nagymaroson.
Rétvári három Pest megyei település - Nagymaros, Kismaros és Zebegény - közös megemlékezésen többek között arról beszélt, hogy a háború végén több csapás is érte a magyarországi svábságot. Először Sztálin 1944. december 22-i parancsa, meghatározva a kvótákat, amelyeket az előrenyomuló Vörös Hadseregnek teljesítenie kellett, "begyűjtenie" embereket, hogy háborús jóvátételt végző munkára a Szovjetunióba vigyék őket. A másik csapás pedig a magyarországi németek kitelepítése volt.
| ||
1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Nagymarosról, Kismarosról és Zebegényből 1945 januárjától vittek el embereket.
Az államtitkár szemléltetése szerint, ha azokat a vagonokat, amelyekben az embereket málenkij robotra vitték, egymás mögé helyeznék, Debrecenben lenne a mozdony és Székesfehérváron az utolsó szerelvény. Az elhurcoltak közül 200 ezren soha többé nem tértek haza.
Rétvári beszédét a következő konklúzióval zárta: Magyarországnak távol kell tartania magát minden birodalomépítő törekvéstől. Úgy fogalmazott: "Bízunk abban, hogy a szabadságot, amelyet mostanra megszereztünk (...), meg is tudjuk őrizni."
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=bf84a1eaf4abacd570686f6a3f55ebc5)
