Mivel az űrkutatást nem tekintették önálló kutatási területnek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményrendszerében nem volt külön helye. A rendszerváltás előtt is működtek kutatócsoportok, műhelyek, ezek közvetlenül a szovjet központi pártvezetés alá tartozó Interkozmosz-programhoz csatlakoztak – mondja a hazai űrkutatás intézményi hátterét jól ismerő forrásunk. A magyar űrkutatással kapcsolatos feladatok koordinálására 1992-ben létrejött a Magyar Űrkutatási Iroda, amelyet Pungor Ernő vegyészmérnök, tárca nélküli miniszter vezetett. Megalapították a Magyar Űrkutatási Tanácsot és az Űrkutatási Tudományos Tanácsot is; míg az előbbibe a különböző minisztériumok delegáltak tagokat, addig az utóbbiban szakemberek ültek, s azt mérlegelték, hogy az állami elképzelések mennyire indokoltak, helyesek szakmailag; az iroda pedig a pályázatokat menedzselte. Az űrkutatás az évek során aztán számos minisztérium alá tartozott, 2010-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került, majd a jelenlegi Orbán-kormány a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz helyezte át. Novembertől a teljes területért már miniszteri biztos felel, aki ráadásul szakmabeli. Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős, frissen kinevezett miniszteri biztos amellett, hogy 2010 óta fideszes önkormányzati képviselő a VIII. kerületben, az MTA, illetve az ELTE Űrkutató Csoport tudományos főmunkatársa is. (Édesapja, Ferencz Csaba űrkutatóként dolgozott Interkozmosz-programokban.)
„A magyar kutatók élen járnak a dózisméréses vizsgálatokban, a Pille berendezések évtizedek óta teljesítenek szolgálatot a világűrben. A dózismérések terén elért világhírű eredmények miatt vált lehetségessé, hogy egy az emberi testre ható sugárzást vizsgáló magyar berendezést a NASA meghívott a készülő Orion űrhajó első missziójába” – sorolja Ferencz Orsolya lapunknak a hazai kutatási sikereket.
A hazai kutatóműhelyek ezen kívül sikeresek az űridőjárás-vizsgálatokban, a Föld-megfigyeléssel összefüggő kísérletekben, a napfizikai és más plazmafizikai vizsgálatokban, valamint a bolygók megfigyelésében is.
Kutatnak, ha tudnak
Mindezek ellenére Magyarországon az utóbbi években teljesen elapadtak az űrkutatásra szánt állami források. Számos egyetemen és tudományos műhelyben mégis zajlanak fontos kutatások – nemzetközi pályázatokból. „Kutatócsoportok, projektek kapnak lehetőséget, ha megfelelő szakmai tudással és jó kapcsolatokkal rendelkeznek” – mondja egy forrásunk, aki a pályázati lehetőségeket szűkösnek és esetlegesnek nevezte. „Projektről projektre zajlik a munka. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy van ennyi meg ennyi ember, akik napi nyolc órában mondjuk az ELTE-n vagy a BME-n űrkutatással foglalkoznak. Vannak szakemberek, akiknek a kutatási területe egybevág egy-egy űrkutatást célzó pályázattal, és ha az nyer, akkor részt vesz benne” – folytatja az egyetemi viszonyokat is ismerő megszólalónk.
„Csoportunk a passzív dózismérő detektoraival meghívást kapott a NASA készülő új űrhajójának első, egyelőre emberek nélküli repülésének tudományos programjában való részvételre. A Hold körüli próbarepülésére várhatóan 2020-ban kerül sor” – mondja Pázmándi Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Sugárvédelmi Laboratórium vezetője. A csoport munkatársai hasonló detektorokkal 2001 óta segítik a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett kozmikus sugárzási és dózisméréseket. Emellett feladatot kaptak a német repülési és űrkutatási központtól (DLR) is, amelynek köszönhetően ismét meghívták őket egy NASA-programba. „Ezekből a példákból is látható, hogy az űrkutatás területén szinte kivétel nélkül nemzetközi együttműködés keretében, sokéves, nemritkán több évtizedes munkát követően van lehetőség sikerek elérésére. Ez alapvetően meghatározza az új projektek elnyerésének lehetőségeit is. Számos esetben fordult elő, hogy a közösen elért eredmények alapján a korábbi partnerek meghívnak a pályázatokba. Indulunk nyílt pályázaton is, de jellemzően ekkor is egy nagyobb konzorcium tagjaként” – mondja Pázmándi.
Nemzetközileg is jegyzett magyar siker a Masat–1 műhold megépítése és világűrbe küldése, ugyanis nem sok ország van (nagyjából egytucatnyi), amely elmondhatja magáról, hogy önállóan épített és küldött sikeresen az űrbe műholdat. A BME-n tervezett és megépített műhold 2012 tavaszán készítette első saját űrfelvételét.
Az alapkutatásokat támogató állami források teljes elapadása nem azt jelenti, hogy Magyarország egyetlen fillért sem költ űrkutatásra – igaz, ezt az Európai Űrügynökségnek (ESA) fizetett nagyjából 7 millió eurós tagdíj formájában teszi. Hazánk 1999 óta akart csatlakozni a szervezethez, ám ennek hosszú évekig anyagi akadálya volt, és az ipari szereplők sem voltak kellőképpen erősek a befizetett összeg visszapályázásához. A csatlakozásról végül 2015-ben sikerült megállapodni, s ez rengeteg lehetőséget biztosít a magyar űripar számára. A tagságnak köszönhetően a Sentinel műholdcsalád megépítéséhez magyar vállalkozások is gyártanak alkatrészeket (ezek az eszközök naponta többször készítenek felvételeket Európa teljes területéről). Az általunk megkérdezett kutatók szerint az ESA-csatlakozás fontos mérföldkő a magyar űrkutatás és -ipar történetében, de a közvetlen állami források teljes eltűnése a magas ESA-tagdíj miatt hátrányos a kutatói munkára. „A tagdíj 70 százalékát vissza lehet pályáztatni, és ezért a kormány úgy gondolja, eleget tett a hazai űrkutatás finanszírozásának. Csakhogy az ESA nem kutatásfejlesztési szervezet, hanem elsősorban alkalmazási gazdasági társaság, amelynek az a feladata, hogy az űrtechnológiát fejlessze, és az eszközöket értékesítse. Ezért elsősorban gazdasági társaságokat támogat, nem a magyar űrszektor kutatói, oktatói területét” – mutat rá forrásunk, aki szerint egy ipari alkalmazás működéséhez elengedhetetlenek az alapkutatások, azokhoz viszont anyagi támogatás kell. „Míg más országokban egy-egy űreszköz fejlesztése után tovább folynak a kutatások akadémiai szinten, addig Magyarországon erre nincs lehetőség, csak akkor, ha véletlenül beesik egy nyertes pályázat. Itthon senki sem fizet azért, hogy űrtechnológiai kutatások legyenek valamelyik egyetemen” – folytatja forrásunk. Szerinte ezért baj, hogy az MTA a rendszerváltást követően nem integrálta szervezetébe külön tudományként az űrkutatást.
Nagy remények
„A miniszteri biztos személye garancia lehet arra, hogy kiemelt figyelmet kapjon a terület” – mondja Pázmándi Tamás. Hasonlóan pozitív a véleménye név nélkül nyilatkozó forrásunknak is, aki évtizedek óta dolgozik a területen. Ő úgy látja, az űrkutatásnak a külügyhöz kerülése azt jelezheti, hogy a kormány komolyan gondolja a külföldi partnerekkel való együttműködés erősítését. „Magyarországtól nem várható el, hogy az űrkutatásban dolgozó hazai csoportok önállóan is meghatározó eredményeket érjenek el nemzetközi szinten. Ugyanakkor van néhány olyan terület, amelyeken az elmúlt évtizedekben kiemelkedőt tudtunk alkotni. A sugárzás mérésére alkalmas eszközök fejlesztését, az anyagtudomány területén végzett kutatásokat, a kisméretű műholdplatformok fejlesztését és az űridőjárás területét érdemes külön is kiemelni” – sorolja Pázmándi. Forrásunk szerint gondoskodni kellene arról, hogy államközi megállapodás jöhessen létre Magyarország és az Egyesült Államok között annak érdekében, hogy állandó partnerei lehessünk a NASA-nak. Jelenleg akkor kerül a NASA közelébe magyar kutató, ha vagy személyesen ő, vagy egy kisebb csoport tagjaként meghívást kap adott projektre. Államközi megállapodás híján intézmények nem köthetnek szerződést a NASA-val, pedig „unikális dolog a NASA-val közösen dolgozni”. Ezért is komoly eredmény, hogy a Pázmándi vezette laboratóriumon belül dolgozó kutatócsoport sugárzásmérő detektoraival részt vehet NASA-projektekben.
Ferencz Orsolya ugyan konkrétan nem válaszolt lapunknak arra, hogy terveznek-e államközi megállapodást kötni az Egyesül Államokkal, de válaszából kiolvasható ilyesfajta szándék. Forrásunk szerint biztató az is, hogy Ferencz a kutatás világából érkezett, és így a saját bőrén tapasztalhatta az alapkutatások rendszeres támogatásának hiányát, ami előbb-utóbb az ipari alkalmazás rovására fog menni. Ahogyan egy szakmai forrásunk fogalmazott: „Mindig szinten kell tartani magunkat, mert az űrkutatásban két-három év alatt annyira megváltoznak az elvárások és a technika, hogy az a cég, amelyik pár éve még tudott műholdalkatrészeket előállítani, nem biztos, hogy háttérkutatások nélkül tudja tartani a lépést.”
Ő abban bízik, hogy az új miniszteri biztos képes lesz elérni az anyagi háttér biztosítását.
