Hadházy: vádemelés történt, de semmi ok az örömre

  • narancs.hu
  • 2021. október 25.

Belpol

Az Öveges-program ügyében hét év után lezárult „nyomozgatásra” reagált a képviselő.

Közösségi oldalán számolt be arról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hogy hét év „nyomozgatás” után vádemelésre került sor az Öveges-program ügyében. Az ügy kirobbanásáról 2015-ben mi is részletesen beszámoltunk, akkor azt írtuk: „Amit a hatóságok korábban nem vettek észre, azt Hadházy Ákos, az LMP szekszárdi politikusa a közbeszerzes.hu oldalon négy nap alatt feltárta. Hadházynak feltűnt, hogy nemcsak az Öveges-, hanem más oktatási programban is visszatérő cégek kapnak pályázati pénzt kamu célokra. Hadházy 2010-ben fideszesként jutott be a szekszárdi képviselő-testületbe, de a trafikmutyi miatt kilépett pártjából. 2014-től nem önkormányzati képviselő, jelenleg az LMP antikorrupciós szóvivője. Az Öveges-program pazarlásairól háromszáz projektet tartalmazó listát tárt a nyilvánosság elé.”

Az azóta függetlenként tevékenykedő Hadházy most azt írta:

„NÉHÁNY SZERENCSÉTLEN KISHALAT KITESZNEK A VÁDLOTTAK PADJÁRA, a 13 milliárdos csalás kitervelői, elkövetői pedig röhögve békemenetelnek. Egyikőjük közben református püspök is lett.”

A képviselő az ügyről összefoglalóan azt írja: „összesen 43 városban gimnáziumonként 300 millióból újítottak fel egy-egy fizika/kémia tantermet. Városonként több száz milliót loptak el úgy, hogy minden városban megíratták ugyanazokat a tankönyveket (sokszor szó szerint), mindegyiknél kifizettek 25 milliót a tankönyvek szövegszerkesztésére(!) és mindenhol vettek 25 millióért "tanterem foglaltságot ellenőrző szoftvert". A közbeszerzéseket kimutathatóan manipulált módon egy jól körülhatárolható cégcsoport nyerte és ez csak úgy volt lehetséges, hogy az érintett városok polgármestereit valaki utasította erre.”

Mindehhez hozzáfűzi: „Ehhez képest pár hónapja meglepődve olvastam, hogy most összesen 3 (három!) gyanúsított van, azok is csak egészen kicsi mellékszereplők”. Hadházy úgy folytatja: „a NAV már 2016-ban tényként beszélt arról, hogy »bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények« ügyében nyomoz, az eljárást pedig az egymilliárd forintos értéket meghaladó üzletszerűen elkövetett cselekménysorozat »társadalomra való veszélyességének kiemelkedő foka« miatt tették át a központi főigazgatóságra.”

Ennek ellenére, mint a képviselő írja: „még sincs a vádlottak között Balog Zoltán vagy az akkor nyilván ezért az államtitkári posztról menesztett Köpeczi-Bócz Tamás, vagy a képtelen szerződéseket aláíró 43 polgármester”.

„Ez az egész mindent elmond a magyar "bűnüldözésről": undorító, gyalázat és szégyellje magát az, aki erre aláírását adta.” – zárja bejegyzését Hadházy Ákos, és egyben ígéretet tesz követőinek, hogy továbbra is figyelemmel követi az ügy fejleményeit.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.