Márki-Zay: Lejárató anyagokat adott át rólam a Fidesz a DK-nak

  • narancs.hu
  • 2021. október 25.

Belpol

A dokumentumokat a baloldali párt viszont átadta az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, aki most nyilvánosságra hozta.

Rövidebb formában az internetre is kikerül, teljes terjedelmében pedig a sajtó jelenlévő képviselőinek rendelkezésére bocsátotta Márki-Zay Péter azokat a személyéről szóló, lejárató dokumentumokat, amelyeket a Demokratikus Koalíció (DK) adott át neki. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt hétfő délelőtti hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján közölte, a DK a Fidesztől kapta az anyagot

A részeltekről szólva Márki-Zay elmondta, a DK közel egy hete, személyesen bocsátotta rendelkezésére a róla szóló lejárató dokumentumokat. Amikor azonban a sajtótájékoztatón egy újságíró feltette neki a kérdést, megkérdezte-e a DK-t, kitől kapták a Fideszből az anyagot, úgy válaszolt: "Ezt nem mondták meg nekem". Hasonlóképpen azt sem árulta el, ki adta át neki a DK-ból; mint fogalmazott, az ellenzéki párt legfelsőbb vezetésétől kapta

A politikus továbbiakat nem közölt a dokumentumok tartalmáról. Annyit mondott csupán,

"ez nem egy titkosszolgálati anyag, körülbelül Kubatov-lista színvonalú megfigyelés".

Azt bizonyítja, tette hozzá, hogy a Fidesz igyekezett beavatkozni az előválasztásba, ám a dokumentumokat a DK nem használta fel ellene. Márki-Zay Péter a bizalomépítés jeleként értékelte, hogy a párt átadta számára. Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem a Fidesz hozta nyilvánosságra, úgy felelt, jó kérdés, valószínűleg nem ők akartak megjelenni vele az előválasztási kampányban.

Esetleges lehallgatásával, megfigyelésével kapcsolatban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott, "a telefonomat nyugodtan lehallgathatják, a számítógépemet is odaadom, ha lehallgatnak, megfigyelnek, ám tegyék". Ugyanakkor bízik abban, hogy a Fidesz nem fog ilyen "aljas módszerekhez" folyamodni, mert rájönnek, hogy kontraproduktív.

Márki-Zay Péter a sajtótájékoztatón bejelentette még, a romániai koronavírus-helyzet miatt lemondja háromnaposra tervezett erdélyi polgármesteri látogatását. A programot későbbre halasztják.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.