Hadházy: Vonják vissza az ellenzéki politikusokat a közmédiát felügyelő alapítványból

  • narancs.hu
  • 2022. április 8.

Belpol

Szerinte ez kamuállás, amelynek csak az a funkciója, hogy fenntartsa a média demokratikus ellenőrzésének látszatát. 

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán tett közzé a javaslatot, hogy hogy az ellenzéki pártok "azonnal vonják vissza kádereiket a „Közszolgálati Közalapítvány” kuratóriumából".

Azt írja ugyanis, ez az a szervezet, amelyik" papíron a közmédiát felügyeli."

Ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert és meg akarunk küzdeni a propaganda ellen, akkor a három díszpintyet azonnal visszahívják a pártok.

Hadházy emlékeztet, hogy a szervezetben a DK-s Debreczeni József, a jobbikos Silhavy Máté és az MSZP-s Kránitz László kapott helyet, akik "semmit nem tehettek a mocskos propaganda ellen a kuratóriumban, hiszen kisebbségben vannak".

Hadházy szerint az ő fizetett állásuk egyetlen célja, hogy fenntartsa a média demokratikus ellenőrzésének látszatát. Hádházy kifejti, hogy eddig is vállalhatatlan volt, hogy ott voltak az alapítványban. Hozzáteszi azt is, hogy szerinte ez kamuállás, amiért nagyon is szép fizetést kapnak.

"A következő napokban igazán létfontosságú, hogy kimondjuk: vége az áldemokráciának. És ezt nem szavakkal, hanem tettekkel kell jelezni" - szögezi le. 

Emlékeztet arra is, hogy maga a kuratórium "szégyen". Elnöke ugyanis Balogh László volt MDF-es képviselő, "akiről Hadházy azt írja: semmilyen diplomája nincs, legmagasabb végzettsége mezőgazdasági szakmunkásképző, a médiához pedig csak annyi köze van, hogy a szegedi tévében kameramanként dolgozott.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.