Hárommilliárdot adott a kormány az magyar Madame Tussauds-múzeumra

  • narancs.hu
  • 2021. június 16.

Belpol

Ötven viaszfigura készül a magyar panoptikum részére, ami 2022-ben nyílhat meg.

Előreláthatóan 2022 első negyedévében Budapesten, egészen pontosan a Belváros szívében, a Dorottya utcában hazai Madame Tussauds nyílik –tudta meg a Telex.

A budapesti ház legkülönlegesebb eleme, hogy ez lesz a világ első Madame Tussauds franchise-helyszíne. Eddig ugyanis az összes ilyen panoptikum (szám szerint 22) a központi jogtulajdonos, vagyis a brit Merlin Entertainments beruházásban valósult meg, illetve jelenleg is a tulajdonában áll. Itt magyar tulajdonosok lesznek, akik franchise-díjat fizetnek a jog használatáért.

A hazai szervező cég a Dorottya Experience Kft., amelynek a legnagyobb tulajdonosa Kreinbacher József építőipari vállalkozó és pezsgőgyáros, az egyik leggazdagabb magyar üzletember. A projektet pénzügyi vonalát ugyanakkor Köncz Miklós, Kreinbacher régi üzlettársa vezeti.

Köncz a büdzsét részleteiről nem beszélhetett, de azt elárulta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy programból önmagában 3,1 milliárd forinttal támogatta a projektet.

A hírportál úgy tudja, hogy ez a támogatás a teljes projektérték felét sem éri el, a tízmilliárd forintos összérték sem tűnik túlzásnak. Értesüléseik szerint a hazai múzeumnak 50 handmade viaszfigurát készítenek – ám, hogy ezeket kikről mintázzák, az egyelőre nem nyilvános.

(Katy Perry amerikai énekesnő húsvéti jelmezbe öltöztetett viaszfiguráját fotózza egy látogató Madame Tussaud berlini panoptikumában 2015. március 31-én. A kép illusztráció.)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.