Az egyházon belüli bűnökkel is foglalkozna a DK pedofilellenes javaslata

  • narancs.hu
  • 2021. június 16.

Belpol

A gyónási titok sem jelenthet gátat a gyermekek elleni bűncselekmények feltárásában –hangsúlyozta Vadai Ágnes.

Propagandacélúnak és a szexuális kisebbségeket súlyosan sértőnek tartja Demokratikus Koalíció az Országgyűlés (azaz, a fideszes kétharmad és a Jobbik képviselői-a szerk) által kedden elfogadott pedofilellenes, de az LMBTQ-kisebbséget is sújtó törvényt, ezért egy "valódi pedofilellenes" javaslatot terjeszt a Ház elé, amely feltárja az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket.

Vadai Ágnes frakcióvezető-helyettes szerdai, a budapesti Szent István Bazilika elől közvetített online sajtótájékoztatóján kijelentette: az elmúlt években több esetben követtek el egyházi személyek szexuális bűncselekményeket gyermekekkel szemben, de azok "soha nem kerültek a bíróság elé", az elkövetők pedig az egyházban maradtak. Nagyobb részük még gyerekekkel is foglalkozhat - idézi szavait az MTI.

Vadai felhívta a figyelmet Ferenc pápa intelmeire az egyházon belüli pedofília kivizsgálására, Magyarországon azonban szerinte titkolózás és tagadás folyik.

Pártja ezért azt javasolja, hogy

aki gyermekek ellen szexuális bűncselekményt követ el, azt egész életére el kell tiltani attól, hogy fiatalokkal foglalkozhasson. "Ez alól nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem".

Aki pedig tudomást szerez gyermek elleni szexuális bűncselekményről, és nem tesz feljelentést, három év szabadságvesztéssel sújtható. Ez alól olyan tevékenység sem lehet kivétel, ahol titoktartási kötelezettség van, így a gyónási titok sem - tette hozzá a DK alelnöke.

 Javaslatuk szerint az Országgyűlés arra kötelezné a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK), hogy átfogó belső vizsgálatban tárja fel az egyházon belül a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, a vizsgálat eredményét pedig hozza nyilvánosságra.

 Kijelentette: hogy az MKPK ne gondolja, hogy mindez az egyház ellen irányul, a javaslatot a szervezetnek is elküldi a DK és konzultációt kezdeményez velük arról, a parlament milyen törvényjavaslattal segítse elő a magyar katolikus egyház megtisztulását.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.