Hatalmas érdeklődés és dühöngés a repülőnapon

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 28.

Belpol

Az első napon 60 ezer látogatót számoltak Kecskeméten, de sokan órákig araszoltak a forgalomban, akadt, aki inkább visszafordult.

Mintegy 60 ezer ember látogatott el a kecskeméti nemzetközi repülőnapra és haditechnikai bemutatóra az esemény első, szombati napján, amelyen a Magyar Honvédség haditechnikai eszközei mellett több mint 15 nemzet légi bemutatóját nézhették meg az érdeklődők – a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombat esti közleménye szerint. 

A nyolc év után megrendezett program első napján a honvédség légi és szárazföldi járműveket  felvonultató bemutatói és a Saudi Hawks, valamint a Török Csillagok repülőegyüttesek légi show-ja volt a legnépszerűbb. 

A közlemény kitér arra, hogy vasárnap reggel is 7 órától várják a látogatókat, de a parkolók már reggel 6-kor nyitnak. Több mint 27 ezer autó számára van hely ezekben.  A minisztérium szerint a nagy érdeklődés miatt vasárnap is megnövekedett forgalomra és hosszabb menetidőre kell számítani a Kecskemétre vezető utakon és a repülőnap parkolóinál. Akik nem szeretnének lemaradni a délelőtti bemutatókról, azoknak azt javasolják, hogy reggel 7 órára, a kapunyitásra érkezzenek meg, hogy időben beérjenek a bázis területére, mert a torlódás „akár több mint egy órával növelheti a bejutás idejét”.

Ez a több mint egy óra az első napon két-három óra is volt az esemény hivatalos Facebook-oldalára érkezett kommentek szerint.

„Felháborító a szervezés! Órák óta állunk a dugóban... az autópálya lejárók lezárva, csak egy használható, még a parkolóig sem jutottunk. Délutánra talán a rendezvény helyszínére érünk... talán... a jegyet persze előre meg kellett venni. Kritikán aluli ez az egész!!” „Nagyon jó! Gratulálunk! Főleg a szervezőknek kb 2 órája araszol 2000 ember érvényes belépővel! Köszi”. „Kiszálltak sokan az autóból, és onnan nézzük az út mellől!”

Akadt olyan hozzászólás is, amely szerint a család már a harmadik repülőnapon van, és soha semmi problémájuk nem volt, pedig szintén két órányi autóútra laknak a kecskeméti helyszíntől: „aki nem számol azzal hogy dugó lesz az utakon egy 60 ezer fős tömegrendezvény előtt/alatt/után az maradjon is otthon”.

A Telex azt írta, többen visszafordultak és inkább hazamentek, mert a két órás araszolás után tudták meg, hogy a parkoló, ahová mentek volna, megtelt, és egy másikat kellene megközelíteniük, ami megint ugyanennyi idő lenne. 

 

 A leadképen a török légierő gépei. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”