Jövő héttől 11-kor zárnak a vendéglátóhelyek

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 18.

Belpol

Itt vannak az újabb járványügyi intézkedések részletei!

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a járvány második hullámának következtében korlátozza a kormány a szórakozóhelyek nyitvatartási idejét. Pénteken megjelent a Magyar Közlöny, ami szerint minden vendéglátóhelynek hétfőtől 11 órakor be kell zárnia.

Zenés-táncos rendezvény abban az esetben tartható meg, ha a jelenlevők létszáma a személyzettel együtt nem haladja meg az 500 főt. A rendezvények helyszínén a foglalkoztatottak kivételével 23 órától reggel 6 óráig tilos tartózkodni. Ez a vendéglátóhelyekre is vonatkozik; az érintett idősávban csak elvitelre szánt étel megrendelésére és átvételére, valamint a vételár megfizetésére van lehetőség.

Maszkokat fel!

A rendelet szerint a 6 évesnél idősebbeknek kötelező a száj és orr eltakarása a

  • tömegközlekedési eszközökön,
  • üzletekben,
  • bevásárlóközpontokban,
  • színházi előadásokon,
  • koncerteken,
  • mozikban,
  • múzeumokban,
  • levéltárakban,
  • postákon,
  • ügyfélszolgálatokon,
  • valamint az egészségügyi intézményekben.

Aki tömegközlekedési eszközön felszólítás ellenére sem visel maszkoz, azt pótdíjazás mellett leszállíthatják, rendőri intézkedést kezdeményezhetnek vele szemben.

A jogszabály szerint továbbá csak az léphet be szakképző intézménybe, ha a testhőmérséklete nem haladja meg az országos tisztifőorvos által meghatározott mértéket. A belépés során azt a gyermeket, kiskorú tanulót, akinek teshőmérséklete eléri vagy meghaladja ezt a mértéket, a többi gyermektől, tanulótól el kell különíteni, a szülőt erről értesíteni kell. Az előírásról az intézmény vezetője köteles gondoskodni, de arról nem szól a rendelkezés, hogy konkrétan kik fognak az iskolákban lázat mérni.

Rövidebb karantén

A kormány további döntése szerint hétfőtől a külföldről hazatérő magyaroknak az eddig megszabott 14 napos karantén helyett már csak 10 napot kell elkülönülve lenniük, ha a koronavírus-fertőzés gyanúja nem merül fel náluk.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.