Magyar Narancs: A kormány ezt a törvényt talán könnyítésnek szánja - népszerűség helyett azonban leginkább megrökönyödés fogadta a tervezetet...
Angyal Eleonóra: Ez a terv (a tartalmáról lásd keretes összefoglalónkat - a szerk.) nem lehet népszerű, mert az emberek már hosszú évek óta annak örülnek, hogy nincs feladatuk a temetés körül. Az csak az egyik probléma, hogy az állam belenyúl egy olyan dologba, ami annyira intim, hogy még szolgáltatói szinten sem szabadna beleavatkozni. De egyáltalán nem gondolják végig, mit tesznek ezzel pontosan. Szociális temetés és köztemetés is volt eddig, amit a kormány most akar, az egyik sem. A szociális temetésnél az önkormányzat megvizsgálta, hogy rászorul-e az igénylő, és fedezte a temetés árát. De ez az új valami nem "szociális". A törvénytervezet szerint ez a lehetőség alanyi jogon járna, ha az ember betartja az állam által megszabott szabályokat: csak az önkormányzat által kijelölt helyen temethet, csak az általuk adott koporsóval, és a többi. Ha ettől eltér, akkor nem kapja meg a jogot az ingyenességre. Ez már önmagában furcsa.
MN: Milyen terheket róna ez azokra, akik anyagi helyzetük miatt kénytelenek ezt a temetési formát választani?
AE: A javaslat szerint a temetkezési vállalkozó nem vehet ebben részt, miközben a módosítás pont azokat a feladatokat ruházná át a családra, amelyeket temetkezési szolgáltatásként az 1999-es törvény meghatároz: öltöztetés, mosdatás, temetésre való előkészítés. Nonszensz. Mi mint temetkezési szolgáltatók csak úgy végezhetjük ezeket a feladatokat, ha megszerezzük a kétéves OKJ-s, szakmai gyakorlattal járó, közel háromszázezer forintba kerülő végzettséget. Ez a kormánynak nem számít - és ezzel azt mondja, sem a sírásás, sem az öltöztetés nem szakma.
MN: Mi az, ami miatt nagyon oda kell figyelni a szakmaiságra?
AE: Ez sokszorosan bonyolult dolog. A halál olyan folyamat, amelyre anatómiailag is fel kell készülni. Ha az emberi testből kiszáll a lélek, akkor az már bomló anyag lesz, amit el kell takarítani - bármilyen csúnya is a kifejezés. Három-négy órával a halál után megindulnak a testnedvek, még vannak idegmozgások. Ha ez a családnál történik, félelmet is kelthet. Az öltöztetésnél sem mindegy, hogy a test miként reagál, hogyan esik össze, hogyan lágyul. A sírásás önmagában egy szakma. Egy 180 centi mély sírt kiásni nemcsak fizikailag megerőltető, de speciális tudást is igényel - hogyan kell kitámfázni, ha vizes vagy löszös a föld, hogyan kell kimászni belőle. Iszonyúan balesetveszélyes, ha nem hozzáértő csinálja. A másik része pedig az, hogy lelkileg sem mindegy, miként bánnak a testtel.
MN: Milyen hatással lehet a lezajló gyászfolyamatra ez a fajta "szociális" temetés?
AE: A gyász első, második szakasza streszszes, rossz időszak - az jó, ha a hozzátartozó feladatot kap, ha nem gyötri magát. A természetes kultúrákban, a magyar paraszti kultúrában vagy a zsidó kultúrában is megjelenik ez. De itt is különbséget tesznek abban, hogy mennyire közeli családtagnak kell részt vennie a feladatokban. A zsidó kultúrában a szomszédok hozták az ételt, a távolabbi rokonok intézték a temetést. A halottat egy hétfős férfikar mosdatja és öltözteti. Ha visszamegyünk Egyiptomig: a halott körül tevékenykedők magasan képzett személyek voltak, akik tradicionális szakmaisággal bírtak. A paraszti kultúrában voltak siratóasszonyok; volt egy személy, aki tudta, hogyan kell felkötni az elhunyt állát, hogy kell a forintot a szemére rakni. Olyan ugyanis nincs, hogy csak úgy hozzányúlok a testhez. Ezt csak az teheti meg, aki erre van képezve, mert a test becsülete, tisztelete iszonyúan fontos. Most nincsenek ilyenek. Amióta a temetkezés kultúráját kutatom, nem találkoztam olyan megközelítéssel, hogy te ne gyászolj, hanem menj el, ásd ki a sírt, és rendezd el az egészet. Nem kellett, mert az a feladatod, hogy oldd a gyászod.
MN: Pedig épp ezt emlegetik - hogy régen is segített a család a temetésben...
AE: De nem fejlődhetünk visszafelé. Hallani képviselőktől olyat, hogy régen a nagypapáját is a család temette. De ha bárhol megnézzük a temetkezési kultúrát, a sírt sosem ásta a család. Minden egyes faluban volt sírásó - még ha sokszor lenézett, periferikus tagja volt is a közösségnek. Azt is tudomásul kell venni, hogy ma, a 21. században a hárítás lett az általános - már nyitott koporsós temetést is ritkán tarthatunk. De ez a távoltartás érthető, mert nincsenek meg azok a rítusok, amelyek kapaszkodót adtak korábbi korszakokban. Az emberek nem igénylik, hogy a saját halottjukat megnézzék a kórházban, hogy ott álljanak mellette tíz percig. Nem tudom, érzi-e ennek a feszültségét? Ha ezt nem tudjuk elérni, hogy fogja a hozzátartozó hazavinni, öltöztetni? Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Bízom abban, hogy lesz a törvény elfogadóiban annyi emberség, hogy ezt végiggondolják. Szívesen megkérném őket: csak annyiba gondoljanak bele, hogy a saját anyukájuk fekszik ott - hogy lesz hűtve, felöltöztetve, milyen autóba rakják bele, annak az autónak ki fogja a benzinköltségét fizetni? És ez még csak a gyakorlati, fizikai sík. De milyen törést fog szenvedni az, akinek ezt végig kell csinálnia?
MN: A kormány tájékoztatója szerint ez a lehetőség mégis bővíti a családok önrendelkezési jogát. Viszont kijelölt szociális parcella lesz, ahol csak szociális temetést lehet tartani. Ez a hozzátartozóknak mit jelent?
AE: A terv szerint kijelölöm a parcellát, a hozzátartozók vagy elfogadják, vagy nem. Ha nem, akkor mindent ki kell fizetni. Ezt elég embertelennek tartom. Az emberek igényesek. Nyilván azok is, akik szociális temetést vesznek igénybe, szeretnék megválogatni a koporsót, hogy szép legyen. És még valami: amikor odaérkezik a család, munkavédelmi oktatást kell tartani. Ilyet csak munkavédelmisek végezhetnek, márpedig rájuk sokszor a közmunka-programoknál is heteket kell várni. Csak bizonyos napokon lehet majd szociális temetéseket tartani? Majd kijelölik, hogy jövő héten csütörtökön lesz a szociális temetési nap, mert akkor jön a munkavédelmis? Nem tudom, hogy tanult, művelt, okos embereknek hogyan születhet ilyen az agyukban.
MN: Az idősek számára miként lesz megvalósítható az elhunyt hozzátartozójuk szociális temetése?
AE: Sehogy, számukra ez diszkrimináció. Sok esetben a temetéseket sem tudják végigállni. Viszont a törvényben van egy pont, miszerint közreműködhet segítő, aki nem hivatalosan temetkezési vállalkozó. Nem akarok ötleteket adni - de látni, hogy ez mit jelent. Néhány éve épp azt mondták, hogy a temetkezés olyan szakma, amit ki kell fehéríteni. Hát akkor most majd vissza fog szürkülni azáltal, hogy csak akkor működhetsz közre, ha nem vagy hivatalosan szakmabeli. Ez nem lesz tiszta dolog. Rá lesz kényszerítve a temetkezési vállalkozó, hogy ügyeskedjen.
MN: Nemcsak a temetkezési vállalkozásokat, hanem az önkormányzatokat is súlyosan érinti a törvény. Milyen terhet jelent ez nekik? Hogyan reagáltak?
AE: Mint önkormányzati képviselő tudom, hogy nem tudunk például kijelölni külön szociális parcellát. Ez itt, Nógrádban és máshol is probléma, hiszen nagyrészt hegyvidéki temetőink vannak. Már beszéltem néhány polgármesterrel, képviselőtársammal, mindenki fel van háborodva. Egyrészt az önkormányzatoktól elvesznek olyan fontos bevételi forrásokat, mint a parcellák bérleti díja vagy a ravatalozóhasználat díja. Másrészt nincs minden ravatalozóban kellék, mert ezeket már a vállalkozó hozza; sok temetőben nincs halotthűtő. Most megint az önkormányzatnak kell erről gondoskodnia. Ráadásul Budapestben gondolkodunk mindig, pedig vannak kistelepülések, falvak is: 8000 temető van az országban - mindet gondozni se igen tudják. Még közmunkaprogramban sincs pénz például arra, hogy a füvet nyírják. Azt, amit a törvényalkotó kér, egy kétszáz-háromszáz fős település nem tudja teljesíteni, de a város sem. Amikor az önkormányzatok költségvetését 30 százalékkal nyírták meg, nem fognak tudni még egy embert alkalmazni, aki külön a szociális temetéssel foglalkozik.
MN: A kormány azt állítja, hogy ezzel másfél milliárdot hagy a szegény családok zsebében.
AE: Ez csak szlogen, hogy elmondhassuk: ez is ingyenes. De a temetkezés sose lesz ingyenes. A temetkezési szolgáltatás 1997-98-ban a versenyszférába került. Ezt nem kellett volna. Véleményem szerint a temetkezés, a vasút, a posta állami kell, hogy legyen, akárcsak Ausztriában, Németországban. De ha ezt most kiveszik a vállalkozások kezéből, meg kell változtatni gazdasági törvényeket: mérhetetlen lavina indul el. Másrészről nem lehet 600 temetkezési vállalkozást kiiktatni. A legkisebbek is minimum öt embert foglalkoztatnak - vajon hány ember megélhetését venné el, ha azt mondják, visszaállamosítják vagy megyei szintűvé teszik a temetkezést? Azt sem hiszem, hogy a szegedi börtönben gyártott koporsókat ingyen fogják adni, mert ott is fizetést kell adni a raboknak, és pénzbe kerül a nyersanyag. Még akkor is, ha kizárt, hogy ez komoly koporsó lesz. Ez egy pozdorjaalapú tákolmány lesz. Gépkocsipark kell, szakembergárda, valahogy az ügyeletet is meg kell oldani. Én közgazdász vagyok, de nem értem, hogy mi ebben az üzlet. Márpedig biztos, hogy van benne. Ilyen nagy változásokat két okból csinál az ember: az üzlet miatt és politikából. A politikai részét értem, elfogadom. De ha hallgattak volna a szakmai szervezetekre, akkor ez politikai előnyt jelenthetne. Az rendben van, hogy legyen szociális urnás temetés. De így ez az egész visszás, zavaros, átgondolatlan. Reménykedem, hogy nem fog életbe lépni. A kormányhivatal nemzeti kegyeleti bizottságának vagyok a szaktanácsadója. Minden kormánnyal próbáltunk jó kapcsolatot kialakítani - mi a temetésben nem politizálunk, valóban politikamentesnek kell lenni. És szakemberként az a véleményem, nem jó, hogy ebbe is belevitték a politikát. Azt sem értem, hogy azok a polgármesterek, akik a törvényhozásban ülnek, hogy fognak szembenézni a lakossággal. Vagy hogyan kezelnek majd egy balesetet - mert az fog először történni, például a sírásáskor.
MN: Milyen lenne a jó támogatási rendszer?
AE: Nem kell messzire menni: Lengyelországban, Romániában is jól működik ez, csak tanulni kéne tőlük. A társadalombiztosítás mindenkinek fizet 70-80 ezer forintnak megfelelő támogatást, amiből szinte megoldható a temetés. Ausztriában is hasonló, bár ott biztosítási alapon működik - ezt a lehetőséget igyekeztünk bevezetni Magyarországon, de egyelőre kevesen használják ki. De ha csak 40-50 ezer forintot adna az állam mindenkinek - abból ma a legegyszerűbb temetést meg lehet oldani. Az egyszázalékos éves halálozási rátával számolva ez nem kerülne többe, mint a mostani tervezet. Ha nagyon szabályozni akarom, azt mondom a temető üzemeltetőinek, hogy tessék kihasználni a meglévő helyeket, urnafalakat, elhagyott kriptákat, és oda legyen temetve, aki nem tud ehhez az összeghez hozzátenni. De akkor is nagyon óvatosan kell ehhez hozzányúlni. Két intim dolog van az ember életében: a születés és a halál. Hogy jön ehhez az állam, egy kormányrendelet, hogy megmondja, mit csinálj a halottaddal? Ezt a törvényt vagy nem gondolták át, vagy nem veszített még el senkit, aki ezt kitalálta.
A törvényjavaslat"A cél az, hogy a kormány enyhítsen a gyászolók terhein" - írja a Belügyminisztérium május 16-i közleménye; a kormány másnap terjesztette be az Országgyűlésnek a szociális temetkezés intézményét bevezető módosítást. A változtatás szerint ingyenes temetést vagy hamvasztást igényelhet bárki, aki elfogadja az erre vonatkozó feltételeket, azaz tevőlegesen részt vesz a temetési feladatokban. Az állam ingyenesen biztosítaná a temetéshez szükséges kellékeket, átvállalná az elhunyt hűtésének és szállításának költségeit. Ennek feltétele, hogy a hozzátartozó gondoskodjon az egyéb teendőkről: az elhunyt szállításáról, mosdatásáról, öltöztetéséről; a sír kiásásáról és behantolásáról, illetve a ravatalozásról, búcsúztatásról. A temető fenntartója a koporsós és urnás szociális temetések számára is köteles lesz sírhelyet biztosítani a külön a szociális temetésre kijelölt parcellákban. A módosítás jelenleg bizottsági jóváhagyásokra vár. |
NévjegyOxfordban végzett tanatológus, pszichológus, közgazdász, 1997 óta foglalkozik kegyeleti tevékenységgel. Oktatóként kegyeleti viselkedést tanított a BTI Zrt. (Budapesti Temetkezési Intézet) dolgozóinak, majd részt vett az 1999-es temetkezési törvény előkészítésében. Évekig Polcz Alaine és Pilling János közvetlen munkatársaként folytatta kutatásait. Alapítója és tanácsadója a nemzeti kegyeleti bizottságnak, volt a Hospice Alapítvány kurátora és egy Salgótarján melletti kistelepülés alpolgármestere is. Jelenleg a Rex-Humánum temetkezési vállalkozás vezetője. |
