Huszonkilenc embert rúgnak ki az Operából

Belpol

Ókovács Szilveszter főigazgató átszervezéssel indokolta a nyári elbocsátásokat. Ha 30 embert küldene el, az már csoportos létszámleépítésnek minősülne. Ezt a tavalyi elbocsátások során sem lépték meg: kötelezővé tenné a szakszervezetek részvételével létrehozandó bizottság felállítását, de a nyilvánosság előtt is fokozná az Opera negatív megítélését. A szakszervezetek nem fogadják el kirúgásokat, készek folytatni a sztrájkhoz vezető még tavaly kezdeményezett kollektív munkaügyi vitát.

A csoportos létszámleépítését határát éppen hogy el nem érő elbocsátásokat jelentett be Ókovács Szilveszter

– értesült a Narancs.hu. A Magyar Állami Operaház főigazgatója a szakszervezeti vezetőkkel kedden megtartott havi intézményi érdekegyeztető tanácsi ülésen közölte, még a nyár folyamán felmondanak 29 főnek. Az intézmény vezetője egyszavas indoklást fűzött a bejelentéshez: átszervezés. Az elbocsátandók köréről még ennyit sem közölt, azt se, mely munkaterületeken dolgozókat fogja érinteni.

A jelen lévő két szakszervezeti vezető, Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke és Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) elnöke nem fogadta el a bejelentést, egyeztetést, írásbeli tájékoztatást kértek. A főigazgató közölte, megfelelt a törvényi és a kollektív szerződés szerinti kötelezettségének, ami a tájékoztatásra és az egyeztetésre vonatkozik. Ezért további tárgyalást az érdekvédőkkel nem tart szükségesnek. Álláspontját azzal toldotta meg, ez az intézkedés megfelel korábbi ígéretének, miszerint nem lesz csoportos létszámleépítés az Operaházban. A főigazgató azzal érvelt, hogy egy évvel ezelőtt is látható volt, nem kapják meg a béremelések fedezetét a költségvetésből, jelenleg is milliárdos deficit van. Ezen pedig csak a létszámcsökkentéssel tudnak segíteni.

Amennyiben 30 főnek mondana fel Ókovács, az már csoportos létszámleépítésnek minősülne, ami kötelezővé tenné a szakszervezetek részvételével létrehozandó bizottság felállítását is.

Ez esetben a munkáltatónak tájékoztatni kell a bizottságot a csoportos létszámcsökkentés okáról, az érintett munkavállalók létszámáról, a kiválasztás szempontjairól, az időbeni ütemezésről, a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos juttatás feltételéről, mértékéről. A tárgyalásnak ki kellene terjednie a csoportos létszámcsökkentés elkerülésének lehetséges módjára, eszközére, elveire, következményeinek enyhítését célzó eszközökre, valamint az érintett munkavállalók számának csökkentésére is. Ráadásul a csoportos létszámleépítés alkalmazása a nyilvánosság előtt is sokkal negatívabban jelenítené meg az Operaházat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hiába a botrányok, elsöprő győzelmet aratott a Fidesz támogatta polgármester a nyírcsászári időközin

A megítélése szerinti törvénytelenségek és a feloldhatatlan ellentétek miatt április elején a Nyírcsászáriban a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte a többségben lévő ellenzék. A helyzetet aligha mérték fel jól, mert sem az új polgármestert nem ők adják és egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be a testületbe.

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek.