Indul a Magyar falu program: kaszálhat a papság

  • narancs.hu
  • 2019. február 27.

Belpol

Összesen 150 milliárd forintból csinálhatnak közösségi tereket az ötezer főnél kisebb lélekszámú falvak.

Az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szóló két pályázati kiírással elindult a Magyar falu program - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a mintegy 2200 lakosú Perbál plébániáján tartott sajtótájékoztatón.

A Magyar falu program 2019-ben 150 milliárd forint támogatást kap, amelyből 75 milliárd forint pályázati úton lesz elérhető az ötezer főnél kisebb települések számára. A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség javítását 18 támogatott célterület fogja át: 16-nak az önkormányzatok, kettőnek pedig az egyházak a kedvezményezettjei.

A helyszín jelzi, hogy a kormány és a helyi közösségek számára is fontosak az egyházi közösségek - mondta Gyopáros Alpár a most megjelent két kiírás ismertetésekor. Hozzátette, hogy az egyházi közösségeknél a történelmi keresztény egyházak a kedvezményezettek, hiszen a katolikusok, reformátusok és az evangélikusok számottevően vannak jelen a magyar falvakban.

A másik kedvezményezetti körhöz a helyi önkormányzatok tartoznak - folytatta -, amelyek, némi eltéréssel, azonos célterületre pályázhatnak.

Mind az egyházi közösségek, mind az önkormányzatok három-három tevékenységi körhöz kaphatnak támogatást:

  • Az egyházi közösségek 15 millió forintig pályázhatnak egyházi tulajdonú, de már funkciójukat vesztett ingatlanok felújítására, hogy közösségi tereket hozzanak létre.
  • Ehhez azonban programok is kellenek - mutatott rá Gyopáros Alpár -, amelyek megvalósításához 5 millió forintot lehet elnyerni,
  • további 3 millió forintot pedig olyan világi személy - 12 hónapon át tartó - alkalmazásához, aki a programokat szervezi.

A három célterületre összesen 23 millió forintot nyerhet el egy egyházi közösség; a kormány a költségvetésben 7 milliárd forintot különített el erre a célra.

Az önkormányzati közösségi terek megújítására, újjáélesztésére további 6 milliárd forint áll rendelkezésre, s ez összességében 13 milliárd forintot jelent ebben az évben a célok megvalósítására.

Számítások szerint 500-600 közösségi tér jöhet így létre - közölte a kormánybiztos.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a párhuzamosságokat szeretnék kizárni a településeken, ezért - tekintettel a nagyszámú, üresen álló egyházi ingatlanra - előnyben részesítik az egyházi pályázókat, így az önkormányzatok vezetői számára fontos lehet az egyeztetés az egyházi közösségekkel.

Neked ajánljuk