Januártól nem tudja fizetni a főváros a Biodóm fűtését

  • narancs.hu
  • 2022. november 9.

Belpol

Fűtés nélkül megkezdődhet a létesítmény tönkremenetele.

Bősz Anett főpolgármester-helyettes a Válasz online-nak azt mondta, a Biodómot állami támogatás nélkül a főváros nem tudja befejezni. Ám úgy tűnik, nem fognak tudni megegyezni a kormánnyal.

"Budapestet ezzel a problémával magára hagyták, pedig az állami költségvetés számára a projekt befejezése még a jelenlegi helyzetben is jelentéktelen tétel lenne. Számunkra viszont már a félkész épület üzemeltetése is óriási teher, amit jövőre nem tudunk vállalni. Ez azt jelenti, hogy január 1-jén kénytelenek leszünk lekapcsolni a temperáló fűtést." Bősz szerint "morálisan is elfogadhatatlan lenne", ha egy üres épület fűtésére kültenének százmilliókat, miközben "súlyos szociális problémák vannak".

A Biodómban november 1-től a Széchenyi fürdő termálvizével segítenek rá a távhős fűtésre, de januártól a magasabb áramár mellett a további temperáló fűtést a főváros már nem tudja vállalni, a fűtés lekapcsolásával pedig megkezdődik miatta az alig kétéves létesítmény tönkremenetele.

A cikk szerint az épületben a hőmérséklet sosem csökkenhet 14 fok alá, különben a fóliában mikrorepedések alakulnak ki, ami miatt elszökik a 964 darab egyedileg gyártott háromszög alakú "puffancsból" a levegő, amelyek darabonként kerültek 6 millió forintba.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.