Junckernek nem tetszik, ahogy az EU kezelte a felhatalmazási törvényt

  • narancs.hu
  • 2020. április 13.

Belpol

Szerinte végre itt lett volna az alkalom, hogy nevén nevezzék az Orbán-kormányt.

Elégedetlen az EU-nak a magyar felhatalmazási törvénnyel kapcsolatos reakciójával az Európai Bizottság előző elnöke, Jean-Claude Juncker - erről beszélt a politikus a Politicónak.

Juncker a lapnak kritizálta az EU válaszát a korlátlan idejű rendeleti kormányzást lehetővé tevő felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban, szerinte nevén kellett volna nevezni a dolgokat, mert Magyarország minden ésszerű határon túlment.

"Nem sikerült elsimítani a Kelet-Nyugat ellentétet, mert a magyarok minden ésszerű  határon túl cselekszenek. Magamban azt gondoltam, hogy most, hogy az új jogszabály hatályba lépett, a kormányok és az Európai Bizottság végre nevén nevezheti a dolgokat" - mondta Juncker, aki szerint azonban sem az utódja, Ursula von der Leyen, sem az uniós kormányok nem tették ezt meg, amikor aggodalmaikat fejezték ki a jogállamiság helyzete miatt.

Juncker szerint ha megnevezték volna Magyarországot, annak nem lett volna azonnali hatása, de legalább egyértleművé tette volna a határvonalakat. "Amikor a jogállami sztenderdekről beszélünk, akkor nem a tutyi-mutyi, hanem a világos beszéd az, ami számít" - mondta.

Mivel Magyarországot egyébként nem nevezték meg a jogállamért és a sajtószabadságért aggódó dokumentumban, ezért végül a magyar kormány is csatlakozott hozzá.

A volt EB-elnök emellett azt is kritizálta, hogy a járvány miatt most újra fellángolt az Észak-Dél ellentét is.

Figyelmébe ajánljuk