Közös énekléssel tüntettek a leváltott főigazgatójuk mellett az OORI dolgozói

  • BM
  • 2020. április 13.

Belpol

A munkatársak megrendülésüket fejezték ki, amiért Kásler felmondott Cserháti Péternek.

„Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) munkatársai teljes mértékben támogatják az igazgatójukat, a demonstráció a búcsúztatásáról szól” – mondta a Narancs.hu-nak az egyik szervező.

Kérdésünkre elmondta, a tüntetést a dolgozók vetették fel, és néhány óra alatt sikerült elérni, hogy az intézet munkatársainak nagyjából a fele, nagyjából 200 fő megjelenjen. „Ki akartuk fejezni a megrendülésünket” – mondta.

false

 

A szervezők felvétele

A demonstráció 5-6 perces állótapssal kezdődött, ezt követően Cserháti beszédet mondott (az elbocsátott főigazgató azt kérte, ne kerüljön nyilvánosságra a szónoklat tartalma), amit egy ugyancsak hosszú taps követett, majd közösen elénekelték az Illéstől a Sárga rózsát.

A Narancs.hu-nak a szervező elmondta, hogy Cserháti külön nem ad nyilatkozatot, viszont az OORI hivatalos közleménnyel készül.

false

 

A szervezők felvétele

Nem volt elég ágy

Vasárnap derült ki, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere megszüntette Cserháti Péter, az OORI főigazgatójának megbízását. A hivatalos közlemény szerint a menesztés oka, hogy a főigazgató nem szervezte át időben a járványhoz igazodva az intézményt. A hivatalos utasítás szerint április 15-re biztosítani kellett volna a koronavírussal fertőzött betegek számára több mint kétszáz ágyat, viszont április 10-én még egyetlen ágy sem volt erre a célra elkülönítve, a főigazgató nem gondoskodott a rehabilitációs betegek áthelyezéséről.

Cserháti Péter egy 2017-es sajtótájékoztatón

Cserháti Péter egy 2017-es sajtótájékoztatón

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

„Aki a komplex intézkedési terv ütemezett utasításait nem hajtja végre, az a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyezteti. Az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan” – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának vasárnap kiadott közleményében. Egyébként az intézet honapján olvasható főigazgatói körlevél szerint a járványügyi hatóságok utasítására a kórház már március 23-án erősen korlátozta a felkészülés jegyében a tevékenységét.

Cserháti Pétert 2010-ben először egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, majd 2013-ban miniszteri biztossá nevezték ki, ebben az évben nyerte el az OORI főigazgatói székét is. 2014-ben a rehabilitációs szakellátás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos lett. Két éve a budapesti kórházi rendszer teljes átalakítását célzó Egészséges Budapestért Program miniszteri biztosának nevezte ki Kásler, a megbízatása 2019-ben járt le.

Egyébként nem Cserháti volt az egyetlen egészségügyi intézményvezető, akinek a tárcevezető felmondott a napokban: Kásler a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Okatató Kórház főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt is menesztette.

Emmi: Súlyos mulasztást követett el a leváltott székesfehérvári kórházigazgató

Csernavölgyi István szerint olyan hiba történt, ami bármely más intézményben előfordul. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztás miatt váltották le a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját - közölte a kormánypárti Origo nyomán az MTI.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.