Karácsony elrendeli a fővárosi színházakban, mozikban a kötelező maszkhasználatot

  • narancs.hu
  • 2021. október 28.

Belpol

És az egyéb fővárosi fenntartású intézményekben is november 1-től. Kezdeményezi a kormánynál, hogy tegyék kötelezővé a beltéri maszkhasználatot is.

"Ismét gyáva és kétszínű a kormány járványkezelése, pont azt teszi, aminek elkerülésére a 3. hullám után felhívtuk a figyelmét: késve lép, hárítja a felelősséget, a hatalmi szempontjait jó adag cinizmussal az emberek védelme elé sorolja" – ekképp reagált a főpolgármester a kormány frissen bejelentett mai intézkedéseire.

Karácsony Gergely mindehhez hozzátette, a forgatókönyv is ismerős a 3. hullám idejéről: "Budapest dönt, a kormány kritizálja a fővárosi döntéseket, majd a kormány a főváros után kullog".

Bejelentette: "Budapest nem vár a kormányra, a mai napon a fővárosi operatív törzs több döntést hozott".

Mint az a mai Kormányinfón kiderült, a  közösségi közlekedésben november elsejétől kötelező a maszkhasználat. De Karácsony szerint tudni kell azonban, hogy a járvány terjedése szempontjából korántsem a közösségi közlekedés a legveszélyesebb. Ezért kezdeményezi a kormánynál, hogy "a romló járványügyi adatok miatt rendelje el a beltéri maszkhasználatot".

Azoknál a fővárosi intézményeknél, ahol erre jogszabályi lehetőségünk van – ilyenek a fővárosi színházak, mozik például –, főpolgármesteri hatáskörben elrendelem a beltéri kötelező maszkhasználatot november elsejétől.

Kiemelte, "eddig is elmondtam, ezután is el fogom mondani: az oltás az egyik legfontosabb védekezési eszköz a járvány ellen" Kérek ezért mindenkit, hogy oltassa be magát.

Hozzátette, a következő napokban a budapesti városvezetés minden fővárosi cég dolgozójának levelet küld arról, hogy aki még nem tette, a lehető leghamarabb oltassa be magát. A fővárosi operatív törzs döntései szerint amint megjelenik a kötelező oltásról szóló kormányrendelet, a Fővárosi Önkormányzat cégeivel és intézményeivel, valamint a munkavállalói érdekképviseletekkel haladéktalanul megkezdik az egyeztetéseket arról, hogy melyek azok a közszolgáltatások szempontjából alapvető munkakörök, ahol a koronavírus elleni oltás felvételét elő lehet írni. "Biztosan ilyennek gondolom az idősotthonban dolgozó, a fokozottan veszélyeztetett idősekkel kapcsolatba kerülő dolgozók majdnem teljes körét."

Karácsony újból kritizálta a kormányt azért, mert információt továbbra sem osztanak meg, és ahogy eddig, úgy egyeztetésekre jelenleg sem hajlandóak.

(Facebook/Karácsony Gergely)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.