Karácsony: Papírjuk van róla, aki a Budapest-ellenes politikához asszisztált, a Fideszt szolgálta

  • narancs.hu
  • 2024. március 23.

Belpol

Nyílt levelet írt a miniszterelnöknek. 

„A kormányellenességgel nehezen vádolható Állami Számvevőszék átfogó vizsgálati anyaga a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodásáról kimondja: Budapest többet fizet be az államkasszába, mint amennyi támogatást kap. Hát erről van szó, ez a lényege, az alapja annak a Budapest-ellenes politikának, amit a Fidesz és csatolt részei képviselnek. Most már papírjuk van róla, ráadásul saját maguktól: aki ehhez a Budapest-ellenes politikához bármilyen módon, bármilyen kormányzati poszton asszisztált, az nem a várost szolgálta, az a Fideszt szolgálta” – írja Karácsony Gergely a Facebookon. 

A főpolgármester posztját követően egy nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebben részletezte az Állami Számvevőszék vizsgálatát, mely szerint a főváros nettő befizető, tehát többet fizet be az államkasszába, mint amennyi támogatást kap. A megvalósított fejlesztések központi és uniós támogatások híján döntően saját forrásból történnek. A magas inflációra tekintettel a Főváros béremelést hajtott végre az intézményeiben. 

 

„Ezzel az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a kormányzati elvonások pénzügyileg fenntarthatatlan helyzetet eredményeznek, Budapest ennek ellenére fejleszt és béremelést is ad”

– fogalmazott nyílt levelében 

Karácsony szerint Orbán kormánya folyamatos megszorításokkal megpróbálta fogságba ejteni Budapestet. „Most, hogy a Budapest pénzügyi helyzetéről, annak felelőseiről szóló vitánkat az Állami Számvevőszék jelentése lezárta, tegyen le végre Budapest pénzügyi foglyul ejtésének szándékáról, és erre intse a jelöltjeit is.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.