"Ez a törvény is folt hátán folt most már, a koherencia kérdése szinte már nem is értelmezhető" - mondta az egyházügyi szabályozásról lapunknak adott interjújában 10 hónappal ezelőtt Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosa. Az első verziót, amelyet a KDNP készített elő és amelyet a fideszesek a zárószavazás előtt átírtak, létrejötte zaklatott körülményeire tekintettel meszelte el az AB 2011 végén - mire az Országgyűlés az év utolsó napjaiban előállt egy újabbal, amely csak igen kis mértékben különbözött a régitől. (Minderről lásd: A hit kegyeket mozgat, Magyar Narancs, 2012. február 23.) Többé-kevésbé ez volt az a szabályozás, amelynek hivalkodóan önkényes részeit az AB - nem kis részben épp Szabó kezdeményezésére - idén februárban újfent elbuktatta, olyannyira, hogy visszamenőleg sok tucat vallási közösség nyerte vissza egyházi státuszát. A minisztérium azonban nem siet ezek nyilvántartásba vételével; Iványi Gábor nyilvánosan is szóvá tette, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget a 30 napos ügyintézési határidő lejártáig sem vezették vissza egyházi státuszába. Szabó Tímea (ex-LMP, jelenleg PM, az emberi jogi bizottság volt alelnöke) az ügy miatt a napokban írásbeli kérdést intézett Balog Zoltán miniszterhez.
Az AB-határozatra válaszul a kétharmados kormánytöbbség a negyedik módosítás során alaptörvénybe foglalta az önkényeskedés lehetőségét e téren is. Ezt követően már csak az volt hátra, hogy az alaptörvény pillanatnyilag aktuális verziójához igazítsa a számos vihart megért, némiképp megtépázott sarkalatos törvényt is: így született e végtelen történet jelen pontján cikkünk tárgya, a mostani módosító.
Tízezer lépés
Érdemi változás a szövegben, hogy - eleget téve az AB felszólításának - az egyes döntési fázisokhoz határidőket rendel a jogalkotó, azaz a "bevett egyházkénti" elismerési eljárásokat (elvben) nem lehet bármeddig elhúzni. Elutasítás esetére indoklási kötelezettséget ír elő a tervezet - ez eddig nem így volt. Fontos különbség, hogy a bevett egyházak és az e státuszt el nem érő vallási szervezetek jogosultságai közötti szakadék kevésbé lenne mély, ha a tervezetet elfogadnák (utóbbiak jogállását az előző, részben megsemmisített törvény alig szabályozta). Ahogyan a bevett egyházak egyházi személyei, úgy a vallási szervezetek vallási vezetői sem volnának kötelezhetők arra, hogy a munkájuk során tudomásukra jutott "személyiségi jogot érintő" információkat állami hatósággal közöljék. (Magyarul nem várja el tőlük sem az állam, hogy befújják például a rendőrségen azokat, akik lelki vezetőjükül választották őket.) Ezentúl mindkét csoport tagjai fokozott szabálysértési és büntetőjogi védelemben részesülnek. Apró, de nem jelentéktelen módosulás, hogy minden olyan vallási közösség, amely önmeghatározása szerint egyház, használhatja is e megnevezést, függetlenül attól, hogy meg tudja-e szerezni az egyházi jogállást, vagy sem. A jogállásból fakadó különbségek az adókedvezményekre, az intézményfenntartás állami finanszírozására, a személyi jövedelemadó felajánlható 1 százalékából történő részesedés mértékére terjednek ki, továbbá a bevett egyházak számára a hit- és erkölcstanoktatás költségeit is az állam biztosítja.
Ugyancsak érdemi, viszont felettébb vitatható az a változtatás, amely az egyházi státusz megszerzését további feltételekhez kötné. Az egyik kritérium szerint a magyar népesség 0,1 százalékát (vagyis durván tízezer embert) kell a soraiban tudnia az elismertetését kezdeményező vallási szervezetnek. (Az ötlet egyébként nem ebből a ciklusból való, az első Orbán-kormány idején adott be ilyen tárgyú javaslatot két kormánypárti képviselő, de akkor ebből - mivel nem volt meg a kétharmados támogatás - semmi nem lett.) Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a bevett egyházkénti elismeréshez objektív kritériumokat megszabni önmagában nem ütközik az alaptörvénybe, és a minimális létszám előírása kétségkívül objektív feltétel, a tartós működés és a tagok száma a közösség iránti társadalmi igényről tanúskodhat. Más kérdés, hogy az effajta szigorítás az AB szerint sem szükséges az elsősorban nem vallási tevékenységet végző "bizniszegyházak" kiszűréséhez, noha az új egyházszabályozás hívei leginkább ezzel indokolják lassan kétéves, kitartó erőfeszítéseiket. Pedig a rendszerváltáskor elfogadott törvény szerint az egyházak nyilvántartásba vételéről dönteni hivatott bíróság mérlegelhetett és mérlegelt is tartalmi szempontokat egy-egy szervezet bejegyzésénél. Viszont attól, hogy egy vallás a többségnek fölöslegesnek és értelmetlennek tetszik, nem válik egyúttal alkotmányellenessé is.
Az egyházügyi törvény előző változatát elkaszáló februári határozat figyelmeztet arra, hogy "alkotmányossági kérdést (...) vetne fel, ha a törvényhozó egyesek számára (...) aránytalanul nehézzé tenné (...) e jogállás megszerzését". Vagyis ha például az előírt minimális létszám indokolhatatlanul magas volna. Legalábbis kérdéses, hogy a hozzávetőleg 10 ezer fő megkövetelése nem tűnik-e ilyennek, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a legutóbbi népszámlálás sokat tárgyalt adatait a vallásosság erőteljes hanyatlásáról. A legtöbb (köztük nem egy elismert) egyház számára megugorhatatlan küszöb az új vallási mozgalmak jelentős részének nehezíti meg az életét - közülük talán egyedül a Hit Gyülekezete tudja sokszorosan felülmúlni e létszámot.
E kritériumhoz kapcsolódna a legkevesebb húszéves magyarországi működés; és ezeket válthatná ki, ha egy vallási közösség nemzetközi szinten legalább száz éve ténykedik. Az eddig történtekből úgy tűnik, hogy a jelenlegi parlamenti többségnek nem az önmeghatározás és nem is a hitelvek és a hitgyakorlat azonossága számít, amikor arról dönt, hogy ki tartozik valamely vallás közösségébe, hanem a nemzetközi intézményes-szervezeti kapcsolatok. Többek között ez magyarázta Iványi Gábor közösségének az elutasítását is: ők ugyanis azért távoztak magyar anyaegyházukból, mert az túlzottan megengedő volt a kádárizmussal szemben.
Origó
A másik újonnan feltalált "kritérium", amelynek a lehetőségét immár az alaptörvény is rögzíti, hogy a kérelmező szervezet alkalmas-e "a közösségi célok érdekében történő együttműködésre". A kérelmezőnek a minisztériumhoz kell először fordulnia, ott bírálják el, megfelel-e a "tisztán jogi" szempontú előírásoknak. A minisztériumi eljárásba immár nem az előző szabályozásba beleírt, de váratlanul és nagy lendülettel beintő Magyar Tudományos Akadémiát vonnák be, hanem a miniszter által felkért egyházjogászokat, egyháztörténészeket és egyház-szociológusokat. A miniszter esetleges elutasító döntése bíróságon megtámadható; ha továbbengedi a kérelmet, akkor az az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságához kerül, először ott döntenek arról a nem "tisztán jogi" kérdésről, hogy alkalmas-e a jelölt egyház az együttműködésre. Javaslatát a bizottság a Ház plénuma elé terjeszti, és az Országgyűlés hozza meg a végleges döntést. Elutasítás esetén a bizottságnak kell megindokolnia a nyilvántartásba vétel megtagadását. (Nem világos viszont, hogy amennyiben a bizottság támogatása ellenére utasítaná el a parlament a nyilvántartásba vételt, akkor kinek kell indokolni - de, mint a javaslat megjegyezi, az ilyen házszabályi részleteket nem ezen a szinten kell rendezni.)
Az AB (akárcsak beadványában az ombudsman) kétségtelenül kifogásolta, hogy a saját maguk által összerakott törvényen is túlmenő mérlegelési lehetőséget tartott fenn magának az Országgyűlés arra, hogy kit ismer el egyházként. Ezt kívánta úgy orvosolni a mostani törvényjavaslatot jegyző Balog Zoltán, hogy az önkényeskedést egyszerűen beleírta a szövegbe - ami a maga merész egyszerűségében is meghökkentően gátlástalan húzás. Az AB örülhet, ezentúl külön kritérium rögzítené, hogy az lesz egyház, akit a mindenkori politikai többség alkalmasnak talál arra, hogy együttműködjön vele. Hiába szögezte le tehát az Alkotmánybíróság, hogy "alkotmányos követelmény, hogy az állam a (...) sajátos egyházi jogállás (...) megszerzését, (...) tárgyilagos és ésszerű feltételek alapján biztosítsa". Maga a tervezet is hivatkozik az AB azon megállapítására, hogy ha az Országgyűlés a "tárgyilagos és ésszerű feltételeken" túl mást is figyelembe vehet, az "a tisztességes eljárás követelményébe ütközik", majd hosszan beszél arról, hogyan teremti meg mégis ezt a lehetőséget. Vagyis a javaslatban az állam nyíltan és immár alaptörvényileg megtámogatva fütyül polgárai és szervezeteik tisztességes eljáráshoz fűződő jogára. Bár az AB szerint az is ellentétes az állam és az egyházak különvált működésével - tehát az állam lelkiismereti és világnézeti kérdésekben tanúsítandó semlegességével is -, ha a bíróságok helyett az Országgyűlés mindenkori politikai többsége dönt az egyházzá nyilvánítás kérdéseiben, mint láttuk, ebben sincs változás.
Az AB kimondta azt is, hogy nem ő a megfelelő jogorvoslati fórum az Országgyűlés elutasító döntéseivel szemben. A tervezet azonban ahelyett, hogy az AB-határozat szellemében a bíróságokra bízta volna a dolgot, az Alkotmánybíróság tevékenységét szabályozó törvénybe írná bele, hogy ezentúl a nyilvántartásba vétel folyamatának törvényességét is vizsgálhatja. Csakhogy a törvény lehetővé teszi az önkényes döntéshozatalt a parlament számára, és az AB aligha bírálhatja felül a Házat abban, hogy voltaképpen ki alkalmas az együttműködésre. A javaslatot, ha elfogadják, persze felülbírálhatná az AB a tisztességes eljáráshoz fűződő jogra, az állam és egyház különvált működésére vagy egyszerűen arra hivatkozva, hogy Magyarország jogállam. Mindezen alapelvek egyelőre szerepelnek Magyarország alaptörvényében - igaz, most már "az együttműködésre való alkalmassággal" mint potenciális kritériummal együtt, amely viszont ellentmond az előbbi alapelveknek. Amennyiben tehát Balog lelkész-miniszter akarata érvényesül, az egyházi jogállás megadásának a joga egyedül a kétharmados frakciók uráé, Orbán Viktoré lesz.
