Keresztény könnyűzenét támogató programot indít a kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 5.

Belpol

760 millió forintból.

A zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára csütörtökön a Hagyományok Házában.

"Ez a program akadályokat akar lebontani olyan fiatalok előtt, akik szívesen zenélnének, szívesen vennének részt egy zenekarban, kórusban és lehet, hogy az első lépéseket már meg is tették, de ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, külső segítségre van szükségük" - hangsúlyozta Rétvári.

A program keretében a kormány 500 millió forint értékben biztosít támogatást hangszerek vásárlásához profi zenekarok, kezdő zenekarok és határon túli zenekarok számára.

A parlamenti államtitkár a program másik fontos elemeként említette a zenészek képzésének és tehetséggondozásuk támogatását, amelyre 260 millió forint támogatást nyújt a kabinet.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a keresztény könnyűzenét támogató program elősegíti, hogy a zenei alkotók a zenén keresztül is átéljék hitüket és közösségeket hozzanak létre.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”