Kásler szerint maguk a kórházak felelősek a hatalmas adósságokért

  • narancs.hu
  • 2019. december 6.

Belpol

A Pénzügyminisztérium és az EMMI megvizsgálta a forráshiány okait.

A kedvezőtlen intézményi struktúra, illetve a kórházmenedzsment tehető felelőssé a kórházi adósságok újbóli felhalmozódásáért – mondta Kásler Miklós az InfoRádiónak. A Pénzügyminisztérium és az EMMI ugyanis megvizsgálta a hiány okait, és a két intézmény arra jutott, hogy 30 százalékban a kórházi vezetőség felel az eladósodásért.

Sinkó Eszter egészségközgazdász korábban arról beszélt, hogy a legfrissebb OECD-adatok alapján 2018-ban Magyarország kormánya a GDP 6,6 százalékát fordította egészségügyre, ami „szégyentelenül kevés”.

Idén október végén már 64 milliárd forint a kórházak adósságállománya

Ha a kormány nem lép közbe, év végére elérheti a 70 milliárdot is. Október végére már 64 milliárd forinttal tartoztak beszállítóknak a kórházak, egyetlen hónap alatt 6 milliárddal nőtt a lejárt tartozások értéke, az adósság több mint kétharmadának már több mint két hónapja lejárt a fizetési határideje, írja a Napi.hu.

Arról pedig egyelőre még nincs döntés, hogy a kormány mikor és milyen feltételek mellett rendezi a kórházak adósságát.

Kép forrása: Thaler Tamás/Wikipédia

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.