Két részre bontják a római-parti gátberuházást

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. október 25.

Belpol

Az első szakasz egy évig épül, Tarlós szerint legalább addig is lehet vitatkozni.

A római-parti védműtől független, külön projektként kezelik az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak árvízvédelmét – döntött a Fővárosi Közgyűlés a városvezetés javaslatára szerdán.

A patakok mentén máris elkezdik a vízjogi létesítési engedélyezési eljárást, míg a Dunával párhuzamos védműről mint második ütemben megvalósuló létesítmény fejlesztéséről annak pontos nyomvonalának kijelölését követően, később dönt majd a testület.

Tarlós István a napirend vitájában kijelentette, a javaslatnak két haszna van: a politikai viták sokaságából „kiveszi a szelet” és elkezdődik a projekt megvalósítása. A patakok esetében a munkák eltartanak körülbelül egy évig, és addig lehet vitatkozni a Dunával párhuzamos védmű nyomvonaláról – mondta a főpolgármester, hozzátéve: a vitát ne velük, hanem a szakemberekkel, a szakhatósággal folytassák le.

Becslés szerint a Barát-pataknál nettó 1 milliárd, az Aranyhegyi-pataknál nettó 1,3 milliárd forintba kerül az árvízvédelmi fejlesztés.

Miután a Kúria jóváhagyta az Együtt és a Párbeszéd népszavazási kezdeményezését a római-parti gátról, a közgyűlés a múlt héten visszavonta a part menti nyomvonal kijelöléséről szóló korábbi határozatát – ezzel pedig ellehetetlenítették az épp elinduló ellenzéki aláírásgyűjtést.

Ez gyors volt: meghiúsították Tarlósék a római-parti népszavazást

Hétfőn indult az aláírásgyűjtés, az első napon tízezren szignóztak. Szerda reggel a Fővárosi Közgyűlés visszavonta azon korábbi határozatát, mely szerint a csillaghegyi öblözet árvízvédelme part menti mobilgáttal valósuljon meg. Ennek a határozatnak a visszavonásáról szólt volna az a népszavazás, amit múlt héten átengedett a Kúria.

A városvezetés ugyanakkor továbbra is a hullámtérbe képzeli el a mobilgátat, a folyamatban lévő vizsgálatok csak abban döntenek majd, hogy közvetlenül a partélen vagy 6-8 méterrel beljebb épüljön fel a védmű. A civilek és az ellenzék ezzel szemben azt szeretné, ha a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon húzódó jelenlegi gátat erősítenék meg, ami kevesebb fa kivágásával járna, ugyanakkor védtelenül hagyná a part menti 70 hektár szállodáit és egyéb szolgáltatóépületeit.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.