Kezdődik a felújítás, hónapokra „bedugul” a Blaha Lujza tér

  • narancs.hu
  • 2021. július 12.

Belpol

Szigetelik az aluljárót, komolyabb forgalomkorlátozásokra számíthatunk a nyáron.

Várhatóan 2022 végéig tart majd a Blaha Lujza tér teljes átépítése, melyet hétfőn részben már le is zártak. A helyszínen Karácsony Gergely főpolgármester tartott sajtótájékoztatót: szerinte a tér eddig Budapest szégyenének számított, jövőre viszont már a főváros büszkesége lehet- hiszen akadálymentesítik a helyi közlekedést, és ahol, csak lehet, újabb fákat is ültetnek majd.

Mint az MTI összefoglalójából kiderül, a „zöldítés” után várhatóan ezer négyzetméternyi zöldfelület és nyolcvan fa lehet a Blahán. Az építkezés során első körben az aluljáró födémszerkezetét szigetelik újra, emiatt a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot lezártak. Ezeket ütemezetten helyezik majd át, ahogy halad a födém szigetelés – mondta el Horváth László, a BKK projektmegvalósítási igazgatója. A Rákóczi úton fennmarad a 2x2 sávos forgalom az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával segítik. A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak így 2x1 sávon lehet majd közlekedni.

 Hogy az így keletkező dugón enyhítsenek, a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit: a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a kiskörút és a Nagykörút között – a helyi villamosforgalom pedig zavartalan marad.

Karácsony szerint a pesti alsó rakpart és a Lánchíd felújításával, valamint a Blaha Lujza tér most megkezdődött megújításával a fővárosi vezetés törleszti azon adósságokat, amelyeket elődjeik az elmúlt évtizedekben felhalmoztak.

A polgármestert a BKV új hajózási szerződéséről is kérdezték a sajtótájékoztatón: szerinte a legalacsonyabb ajánlat nyert a közbeszerzésen, ugyanakkor a főváros nem rendelte meg a szolgáltatást a csökkenő tömegközlekedési bevételek miatt és mert alacsony volt a kihasználtsága. A következő időszakban vizsgálják meg, van-e valódi lakossági igény a szolgáltatásra. Az ügy előzménye, hogy a főváros gyakorlatilag forrás nélkül írt ki pályázatot a menetrendszerinti hajózásra, a tendert pedig a Magyar Kikötő Zrt. nyerte el - a BKV ugyanakkor még nem kötött szerződést a nyertes céggel.

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.