Kiderült, hogy szerezte be a Pegasust a kormány, Pintér bizalmasa is feltűnik a történetben

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 28.

Belpol

Először 50 eszközre szereztek kvótát, azaz egyszerre ennyi mobiltelefont tudtak megfigyelni a kémszoftverrel. 

Közvetítőcéget iktatott be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), amikor 2017-ben az izraeli Pegasus kémszoftver megvásárlását indítványozta – derül ki a Direkt36 Telexen megjelent cikkéből

A Pegasusszal Magyarországon többek között újságírókat, kormánykritikus médiatulajdonosokat, ügyvédeket és ellenzéki politikusokat figyeltek meg. A kémszoftver a mobiltelefonok feltörésével hozzáfér minden adathoz, például a titkosított kommunikációhoz, sőt képes a mobilt lehallgató eszközzé változtatni a mikrofon és a kamera távoli bekapcsolásával. (Korábbi cikkeink a megfigyelési botrányról itt találhatók!

A Direkt36 az ügylet körülményeit ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy

a Pegasus beszerzésére körülbelül hárommilliárd forintért a Communication Technologies Kft. nevű céget szerződtették.

A kémszoftver megvásárlásának közbeszerzés alóli mentesítését a parlament nemzetbiztonsági bizottsága egyhangúlag és kérdés nélkül szavazta meg 2017 októberében. A bizottság MSZP-s tagja, Molnár Zsolt a konkrét beszerzést nem kommentálta, de azt megerősített a Direkt36-nak, hogy a szakszolgálat eszközbeszerzéseit jellemzően az ellenzékiek is támogatni szokták.

Bár az üzletet a nyilvánosság megkerülésével intézték, de a cégadatokból látszik, hogy a kiberfegyverekkel is kereskedő Communication Technologies Kft. addigi 150 millió forintos nettó árbevétele 2018-ban három és fél milliárdra ugrott fel. Ezt követően

a cég tulajdonosai közt 2019 végén megjelent Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár.

Korábban Tasnádi felügyelte a polgári titkosszolgálatokat, ám 2016-ban lemondásra kényszerült, miután a kormányból nyilvánosan kritizálták III/II-es állambiztonsági múltja miatt.

Az utóbbi néhány évben több más belügyes megbízást is kapott a Communication Technologies Kft., mely évi több milliárdos forgalmat bonyolít, és 2021-ben 734 milliós osztalékot termelt tulajdonosainak. A cég ügyvezetője egy korábban inkább baloldali kötődéseiről ismert vállalkozó, Neuman Péter, aki egy baloldali politikai tanácsadó visszaemlékezése szerint Medgyessy Péter 2002-es miniszterelnökjelölti kommunikációs felkészítésében is szerepet vállalt. Később, 2018-2019-ben Neuman az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) érdekeltségébe került 168 Óra kiadójának az ügyvezetője volt.

A Direkt36-nak egy, a Pegasus kémszoftver működéséről részleteket ismerő volt titkosszolga azt is elárulta, hogy

a szakszolgálat először 50 eszközre szerzett kvótát, azaz egyszerre ennyi mobiltelefont tudtak megfigyelni a Pegasusszal.

A szigorú kvótalimit és a rendkívül magas költségek miatt a Pegasust csak kiemelt ügyekben és kizárólag legfelsőbb szintű, miniszteri vagy főigazgatói jóváhagyással vethették be. A Pegasust annyira drága és profi fegyvernek tartották a titkosszolgálatok, hogy még belső körben is titokban tartották, nehogy minden állami szerv ezt akarja használni.

A Pegasus-megfigyelések 2021 júliusi nyilvánosságra kerülése után a kémszoftver magyarországi használatát ugyan felfüggesztették, de a Direkt36-nak részleteket eláruló források szerint a kémszoftvert később ismét használni kezdték. A tényfeltáró központ megkereste a történet minden érintettjét – köztük a kormányt, a Communication Technologies Kft. Ügyvezetőjét, valamint Tasnádi Lászlót – de nem kaptak választ senkitől sem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.