Kisgömböc: bővül Nagy Márton miniszter feladatköre

  • narancs.hu
  • 2023. december 23.

Belpol

Új nevet kap a gazdasági tárca, de ami fontosabb, feladatot von el több minisztériumtól is.

A pénteken megjelent Magyar Közlöny részletezi a korábban már meglengetett kormányátalakítást. Ezek szerint Nagy Márton minisztériuma egyre inkább egy kisbömböcre hasonlít. Talán nem ez a legfontosabb, de változik a tárca neve: gazdaságfejlesztési helyett a nemzetgazdasági jelzőt kapja, így lesz Nemzetgazdasági Minisztérium, vagyis NGM. Még a Nagy előtti időszakban a hasonló nevű minisztériumot Varga Mihály vezette, amikor nem volt önálló pénzügyi kabinet. Ez megmarad, de Varga feladatkörei szűkülnek, illetve lesz átfedés a két minisztérium között. 

Az NGM új feladatai közé tartozik a turizmus és a vendéglátás, ezeket eddig a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelte; az űriparfejlesztés és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának ügye, ezeket a Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kapja meg a tárca; valamint a kereskedelem felügyelete, amely eddig a Nagy István által vezetett Agrárminisztériumhoz tartozott – írja a Portfolio.

Valamennyire a pénzügyi tárca felségvizeire is beevez Nagy Márton azzal, hogy a minisztériuma a jövőben markrogazdasági elemzéseket és előrejelzéseket is készít, ezek a kormány gazdaságpolititáját támogatja majd. Erre már ember is lesz, hiszen a közlöny egyik határozata szerint Suppan Gergely 2024. január 8. hatállyal a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára lesz, MInden bizonnyal ő lesz a makrogazdasági elemzések tudora, hiszen a szakember idén októberig a Magyar Bankholding vezető elemzője volt, azt megelőzően pedig a Takarékbankot erősítette. 

Az NGM a honvédelmi tárca határvidékén is feltűnik azzal, hogy a jövőben a védelmi ipari beszállító-fejlesztési program fenntartásáért fog felelni. A feladatra a Focus Ventures Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki, a cég a védelmi ipari beszállító-fejlesztési program fenntartásában és finanszírozásában fog közreműködni, valamint forráskezelési és közvetítői feladatok lát majd el. Eddig a Focus Ventures a hovédelmi tárca alá tartozott, jövőre Nagy Márton lesz a felelős.

Nem csak Nagy Márton játszótere bővült, kapott egy kis pluszt Navracsis Tibor is. Eddig területfejlesztési miniszter volt, jövőre már közigagzatási és területfejlesztési lesz, feladatköre így ki fog bővülni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.