Mégsem lesz állami diagnosztikai laborhálózat

  • narancs.hu
  • 2023. december 23.

Belpol

A kormány határozatban vonta vissza a laborhálózat kialakításáról szóló korábbi döntést.

Péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely a nemzeti orvoslaboratóriumi diagnosztikai laborhálózat kialakításának visszavonásáról szól. A kormány tavaly novemberben határozta el a hálózat felállítását. A Portfolio szerint a kurta kormányhatározat arra utal, hogy talán mégsem államosítja a kormány a labortevékenységeket. Ezt erősíti az a szintén pénteki kormányrendelet, amely szerint a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft. az év végével megszűnik, feladatait pedig az Országos Kórházi Főigazgatóság veszi át.

 

A kormány eddig több mint egymilliárd forintot költött arra, hogy létrehozzon egy nemzeti laborcéget. A HVG néhány hete már megpendítette a tervek módosulását, bár akkor még nem a dózerolás, csak a tervek átalakítása volt napirenden. Egyelőre a megyei irányító kórházak gyűjtik adatokat az alájuk tartozó intézmények laborkapacitásáról. Az eredeti tervek szerint az állami laborhálózat öt régióközponttal működött volna, az orvosi egyetemek klinikái és az egyházi kórházak laborszolgáltatásainak kihagyásával.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.