Kordonok mögött, nyugdíjas közönség előtt beszél Orbán Kiskőrösön

  • narancs.hu
  • 2023. március 15.

Belpol

Egy ellentüntetőt megrángattak a miniszterelnök hívei. Az ünnepi beszédet csak azok hallgathatják közvetlen közelről, akik előzetesen regisztráltak az eseményre.

Körbekordonozták Kiskőrösön Petőfi szülőháznál azt a területet, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a március 15-i nemzeti ünnepen – számolt be róla több sajtóorgánum. A kordonon belülre csak a regisztrációval rendelkező közönséget engedték be. A rendezvényről tudósító sajtóorgánumok közül kizárólag a kormánypárti propagandamédia mehet be a helyszínre, ahogy arról egy korábbi cikkünkben mi is írtunk

A 24. hu arról adott hírt, egy fiatal férfi az Orbán-rendszert kritizáló táblával érkezett, mire két nyugdíjas férfi rátámadt. Veréssel fenyegették és megpróbálták tőle elvenni a tábláját. A Narancs.hu-nak helyiek azt mondták, az elkordonozott területen belül szinte kizárólag nyugdíjasok vannak, ők azok, akik a miniszterelnök beszédének hallgatóságát képezik. Egy olvasónk fotókat is küldött a helyszínről, a kordonon kívülről.

 
Forrás: Olvasói fotó

 .
Forrás: Olvasói fotó

Orbán beszédét néptáncelőadás előzte meg, majd jött a nyakkendő nélkül szónokoló miniszterelnök, aki azzal kezdte a beszédét: minden magyarban van egy kis Petőfi - írta a 24.hu. A hírportál szerint egyébként semmilyen skandálás nem hangzott el a közönség részéről Orbán színpadra lépésekor.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.