Kordont bontottak a momentumosok a Karmelitánál

  • narancs.hu
  • 2023. június 13.

Belpol

A rendőrök már előre tudtak az akciójukról.

Kedden reggel hétkor a Momentum húsz-harminc politikusa és aktivistája pajszerekkel és erővágókkal lebontották a Karmelita előtt felállított kordonokat. A rendőrök nem akadályozták meg a kordon lebontását, de mindenkit igazoltattak.

A Momentum országgyűlési képviselője, Tóth Endre egy osztálynaplót akart átadni a miniszterelnöknek, amiben egyesre értékelték a kormány és Pintér Sándor oktatásért végzett munkáját.

A rendőrök azonban nem engedték át Tóthot, és nem is vették át az iratot. A Telex beszámolója szerint azzal utasította el a rendőrparancsnok a kérést, hogy ő nem postás, hanem rendőr. Mikor a képviselő közelebb ment a Karmelita bejáratához, a rendőrök elhúzták onnan, a lépcsőre letett naplót pedig visszadobták a lépcső előtti díszburkolatra.

Hajnal Miklós felidézte, hogy a kormány hamarabb el akarja fogadni a státusztörvényt és a kastélyok magánkézbe adásáról szóló törvényt. A képviselő arról is beszélt, hogy ijesztőnek tartja, hogy ennyire nagy a rendőri jelenlét, illetve azt, hogy a rendőrök már előre tudtak az akcióról.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.