Iskolaőrséget állít fel a kormány

  • narancs.hu
  • 2020. május 28.

Belpol

2021 június 1-ig eltolták az egyszer használatos műanyagok betiltásának ügyét.

„A veszélyhelyzet megszüntetése, a járványügyi készültségről szóló törvények bevezetése a védekezés 78. napján indokolt” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Gulyás Gergely szerint a kormány szigorú intézkedéseket léptetett életbe, és azon kevés ország közé tartozik Magyarország, amely elkerülte a tömeges megbetegedések szakaszát. Úgy látja, „csak magunkra számíthatunk”, ugyanis az ellenzéken kívül a magyar társadalom nagy többsége bizalmat szavazott a kormánynak, még azok is, akik amúgy nem kormánypártiak. A baloldali pártokra nem lehet számítani, akik még a felhatalmazási törvényt sem támogatták, és akkor is az ellenzék támadásainak vannak kitéve, amikor meg akarják szüntetni a rendkívüli jogrendet.

Az országos tisztifőorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el a kormány, ha a parlament elfogadja a veszélyhelyzet megszüntetéséhez benyújtott átmeneti szabályokat.

A védekezés sikeres volt. A kórházak irányítási rendszere változatlan marad, és a 65 év felettieket érintő vásárlási idősáv is megmarad, viszont a rendezvények tekintetében lazítani szeretne, de június 20-a után még biztosan nem lesznek nagy tömegrendezvények.

Péntektől Budapesten is lehetőség lesz szabadtéri mozik, színházak, cirkuszok, uszodák és stadionok megnyitására, de a másfél méteres távolságot meg kell tartani. Éttermek nyitva tarthatnak, az ott dolgozóknak maszkviselési kötelezettsége van.

Trianon 100. évfordulójáról június 3-7 között emlékeznek meg, de szigorú védekezési protokoll mellett, Orbán Viktor miniszterelnök több helyen is felszólal majd, Áder János köztársasági elnök 4-én mond beszédet.

A kormány hétfőn döntött a költségvetésről, ami magába foglalja a gazdaságvédelmi, járványügyi védekezés költségeit és a jövő évi tervezetet is, viszont nem tudjuk még biztosan megmondani, hogy milyen hatása lesz a pandémiának. A Pénzügyminisztérium 3 százalékos visszaeséssel, a Magyar Nemzeti Bank 2-3 százalékos növekedéssel számol.

A kormány csökkenti a munkát terhelő adókat, a munkahelyteremtő beruházásokat soha nem látott mértékben támogatja, visszavezeti több lépcsőben a 13. havi nyugdíjat is.

Az egyszer használatos műanyagok betiltásában továbbra is gondolkodnak. Palkovics László innovációs miniszter egyeztetett a 24 legfontosabb ágazati szereplővel, a választókerületek képviselőivel, és abban állapodtak meg, hogy a tiltást 2021. június elsején valósítják meg.

A kormány továbbá iskolaőrséget hoz létre 500 iskolában korábbi rendőrökből, akik a rendet fogják biztosítani. Sok helyen vannak fegyelmi problémák, tanárok elleni erőszak is fennáll. Fegyver nem lesz náluk, de kényszerítőeszközök igen, és intézkedési jogosultságuk is lesz. A büntethetőséget kibővítik 12 évre.

Végül Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, ha egy utazásszervező augusztus 31-ig szerződést bont, vagy az utaztatás lehetősége megszűnik, akkor utalványt bocsáthat ki, s az utazónak 15 napig kell döntenie arról, hogy ezt elfogadja.

*

Gulyás Gergely újságírói kérdésekre is válaszolt,

  • A kormány reméli, hogy nőni fognak a főváros bevételei, a forráselvonás sokkal kisebb mértékben érintette Budapest önkormányzatát mint másokat,
  • Tarlós István korábbi főpolgármesternek megígértek összesen 7 milliárd forintot a Lánchíd felújítására, ezt továbbra is tarja a kormány, de nem tudják, hogy van-e erre igénye Budapestnek,
  • A rendeleti kormányzás megszűnik, az egészségügyi válsághelyzetben nem lehet a gyülekezési jogot korlátozni, csak iskolabezárást, rendezvények betiltását elrendelni,
  • Először azok előtt nyitják meg a határokat, ahol a fertőzés mértéke nem tér el a miéntől,
  • Az Európai Unió 750 milliárdos mentőcsomagjával kapcsolatban ma fogalmaz véleményt a kormány, és megfontolja, hogy él-e vele,
  • A rozsdaövezetek, barnamezős területek új lehetőséget biztosítanak, elsősorban a fővárosnak. A kedvezményes 5 százalékos áfa miatt beruházásokat várnak,
  • Az államnak ezer milliárdos veszteséget kellett elszenvednie, az önkormányzatoknak csak 34 milliárdosat a gépjármű adó elvonása miatt, ami összesen 1,5-2 százalékot jelent a költségvetésükben átlagosan,
  • A katasztrófavédelmi törvényt úgy módosítják, hogy 10-20 év múlva a rendkívüli jogrend jobban működjön a következő kormányoknak,
  • A kollégiumok egyelőre zárva maradnak,
  • Folyamatosan egyeztetnek az önkormányzatokkal, Karácsony Gergely főpolgármesterrel júniusban fognak személyesen egyeztetni,
  • Nem született döntés az egészségügy átalakításáról, de azt látták, hogy a készletek, kapacitások, finanszírozás területén vannak hiányosságok. Pintér Sándor a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs egyik vezetője, neki kulcsszerepe van,
  • Orbán Viktor miniszterelnök elsők között Brnoba utazik, hogy a visegrádi országok vezetőivel egyeztessen,
  • Történelmi felelőssége van azoknak, akik a védekezés helyett azzal voltak elfoglalva, hogy a kormányt és Magyarországot támadják,
  • Nem született arról döntés, hogy mikor kerül az egészségügyi államtitkárság Pintér alá,
  • Járványügyi készültség végéig lesznek kórházparancsnokok a kórházak élén,
  • Továbbra is érvényes, hogy 4 ütemben állítják vissza az egészségügyi ellátást,
  • A kormány mindig is szigorú büntetőpolitika mellett állt, ezért az emberölést szigorúbban büntetjük, mint bármikor,
  • Nincs pontos prognózis arról, hogyan lehet az állami ünnepélysorozatot megtartani agusztus 20-án, de erről még június végén is hozhat döntést a kormány,
  • Azt reméli, a barnamezős beruházások tekintetében nem lesznek jogi viták az EU-val,
  • A Jobbik ma már Ballik, a legelvtelenebb párt és a legszélsőségesebb párt (DK) könnyen egymásra talál,
  • A tranzitzóna európai megoldás, nemcsak Magyarország külső határait védték vele, hanem az unió egészét is,
  • 2015-ben is elmondták, hogy a migrációnak egészségügyi vonatkozása is van, járványhelyzetben ez a veszély fokozódik,
  • A Hit Gyülekezetével szemben nem merülhet fel a „business egyház” vádja, ugyanis az ötödik legtöbbet adó egy százalékával támogatott felekezetről van szó.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.