A Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvasható a Bod Péter Ákossal készített interjú, amelyben az Antall-kormány ipari és kereskedelmi minisztere, a Magyar Nemzeti bank volt elnöke nemcsak a rendkívüli felhatalmazás időszakáról beszél, hanem elemzi a NER gazdaságpolitikáját is. Részlet a beszélgetésből, a kérdező Barotányi Zoltán:
Magyar Narancs: Miután a miniszterelnök ígérete szerint hamarosan lemond róla, ideje feltenni a kérdést: gazdasági értelemben mire volt jó és mibe került az országnak az Orbán-kormánynak megszavazott rendkívüli felhatalmazás?
Bod Péter Ákos: Gazdasági értelemben haszna bizonyosan nem volt, de azt hiszem, semmilyen más értelemben sem. A járványügyi védekezéshez sem járult hozzá a legkisebb mértékben sem, ahhoz a már élő szabályozás is elegendő volt. Politikailag is elég költséges lett, a külső kapcsolataink tekintetében rendkívül károsnak bizonyult. Ezzel szemben a rendkívüli jogi helyzettel járó bizonytalanság érezhetően kifejtette a maga negatív gazdasági hatásait. Ez érezhető volt a forint árfolyamának megingásán, és az országkockázati megítélésünkön is. A hitelminősítők már éppen felminősítették volna Magyarországot az előző évek gyors növekedése nyomán, most inkább megtartották a korábbi besorolást – lehet, hogy később azért feljebb viszik, de a javuló tendencia e tekintetben is megtorpant. A Standard & Poor’s diplomatikus indoklásából szépen kiolvasható, hogy a checks & balances, azaz a fékek és ellensúlyok további leolvadása maga is kockázati tényező. Pedig ha az ország iránti bizalom nagyobb, akkor az állampapírok elhelyezése is könnyebb, olcsóbb, és a tőke sem menekül Magyarországról. A spekuláció ugyanis nem azt jelenti, hogy egy távoli pénzügyi központban egy gonosz tekintetű ember a vesztünkre spekulál, hanem azt, hogy több tízezer ember elgondolkozik azon, hogy hol tartsa a pénzét.
| ||
MN: Mennyire voltak jogosak a félelmek azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi rezsim politikai és gazdasági zsákmányszerzésre használja ki a rendkívüli helyzetet?
BPÁ: A beszélgetésünk pillanatában is van arra precedens, hogy egy nemzetközi léptékben nem túl nagy méretű debreceni vállalatot (Kartonpack Dobozipari Nyrt.) általam átláthatatlan okból állami irányítás alá helyeztek. Ami pedig a kormányzati mentőcsomagot illeti: minden komoly, független elemző, legutóbb például Oblath Gábor a portfolio.hu-n azt állapította meg, hogy a magyar kormányzat relatíve igen csekély összegeket irányzott elő a vállalatok megrendült gazdasági pozícióinak és a családok szintén megingott helyzetének stabilizálására – ezzel szemben nagy összegeket tett félre fejlesztésre, beleértve a vállalatszerzést. Ez igen fontos mondat, mert a recesszió alatt, illetve után ritkán szoktak a vállalatok markáns fejlesztésbe fogni. Ők racionálisan viselkednek, tehát óvatosak lesznek. Most sem valószínűsítem, hogy az államon kívül bárki más belevágna – az viszont azt tesz, amit akar, így építhet kínai hátterű Budapest–Belgrád vasútvonalat, akár kettőt is. És a pénzek, amelyeket a Magyar Fejlesztési Banknál, a Magyar Nemzeti Bankon keresztül és más pénzintézeteknél is elérhetővé tesznek az arra érdemes ügyfeleknek, akár vállalatfelvásárlásra is fordíthatók. Korábban a kedvezményes hitelek értelemszerűen nem erre irányultak – nem is logikus, hogy miért kellene a barátságos vagy ellenséges kivásárlást állami eszközökkel támogatni, most azonban ez expressis verbis bele van írva a kiírási feltételekbe.
(...)
MN: A látszólag töretlenül folytatódó nagy infrastrukturális beruházásokba, sportcélú építkezésekbe továbbra is pumpálja a pénzt az állam. Tényleg ezek húzzák ki a kátyúból a gazdaság szekerét?
BPÁ: Én ezt roppant hibásnak, egyben vétkesnek is tartom. Hibásnak, mert bár az elköltött pénz növeli az aggregált keresletet – hisz minden kiadott, valahol keresletként megjelenő forint növeli valakinek a bevételét –, a nagy presztízsberuházásoknak, a kínai hátterű vasútépítésnek, az orosz finanszírozású atomerőmű-bővítésnek vagy a gőzerővel folytatódó sportcélú beruházásoknak, uszoda- és stadionépítéseknek nagy az importtartalma, így relatíve kicsi a nemzetgazdaságra gyakorolt élénkítő hatása. És azért tartom vétkesnek, mert ezek a hatékonytalan beruházások talán a szerződéskötés pillanatában növelik a gazdasági aktivitást, de a következő években, évtizedekben súlyosan megterhelik a nemzetgazdaságot. Mennyire örülhet ennek az az önkormányzat, például a fővárosi, amelyhez most, ahogy hallom, hozzávágnak egy újabb stadiont! Az emberekben a járvány tapasztalatai miatt bizonyára megmarad a kellő óvatosság, ezért lehetetlen arra számítani, hogy innen kezdve hatalmas tömegek látogassanak el egy közepes-kicsi vidéki városban a stadionba – miközben a fenntartása mondjuk egymilliárd forinttal terheli meg az adott város költségvetését.
A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, amely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.
