Kosárfonás és tisztogatások – mit intézett az új kulturális államtitkár korábban a közművelődés terén?

Február elsejétől tölti be a kulturális államtitkári pozíciót. Závogyán Magdolna története a népművelők legkisebb királylányának meséje, akinek erős pártfogók egyengették pályáját. A szálak Lakitelekre vezetnek.

Szarvason született 1970-ben, érettségijét is ott szerezte. Az ifjú kosárfonó 24 évesen önkormányzati képviselő lett Kondoroson, itt nyitotta meg virágboltját és vezette a Faluszépítő Baráti Társaságot; 1995-től művelődésszervezői, majd felnőttképzési menedzser tanulmányokat folytatott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a szegedi Juhász Gyula Főiskolán.

A minden politikai oldal által nagyra becsült, bár 2009-es halála óta rútul újrakeretezett történetű konzervatív népművelő, Beke Pál országjárás közben fedezte fel a kulturális szakma számára az első házassága okán akkor még Kasnyik Magdolna nevet viselő Závogyánt. A kiváló mentori érzékkel megáldott Beke megfertőzte az ifjú – akkor épp közösségi tér jellegű tájházat létrehozó – faluszépítőt a civil szervezetek működtette művelődési házak francia eredetű ötletével. (Franciaországban a művelődési, ifjúsági házakat sok esetben nem önkormányzatok üzemeltetik, hanem civil szervezetek: ez a modell a sokszor nehézkes önkormányzati irányítással szemben nagyobb rugalmasságot enged meg, a szakemberek könnyebb bevonását, és a civil szervezetek finanszírozásának is jót tesz.) Závogyán Beke hatására 2004–2005-ben előbb az akkor ereje teljében lévő civil szervezetben, a Magyar Teleház Szövetségben vállalt feladatot, majd a civil szervezetek finanszírozására hivatott, frissen alakult 7 milliárdos állami pénzalap, a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-alföldi Regionális Kollégiumának lett tagja.

2005-ben őt választották a Beke által frissen gründolt, a fentebbi francia mintára építkező kezdeményezés, a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete élére. Závogyán már akkor is ügyeket oldott meg: a szervezet bejegyzését többször elutasító Fővárosi Bírósággal folytatott szélmalomharc helyett azt javasolta, hogy a Békés Megyei Bíróságra, Gyulára adják be a szervezet létesítő okiratát, ahol a próbálkozást első nekifutásra siker is koronázta.

2007-ben a városi pletyka szerint a szó szoros értelmében is a virágboltból vitte őt kulturális referensnek a Békés Megyei Önkormányzathoz

a 2006-os választást az egyéniben megnyerő, s Závogyánnal máig bensőséges viszonyt ápoló fideszes Domokos László, a későbbi ÁSZ-elnök. Závogyán 2011-ig dolgozott ezen a poszton, itt ismerkedett meg közelebbről az igazgatással, a kulturális intézményrendszerrel, s nevéhez köthető a megye közművelődési, illetve kulturális koncepciója is. A tervek arra az elképzelésre épültek, hogy egy intézmény – a kistelepülésen ez jobbára a könyvtár vagy a művelődési ház – ne pusztán a létéért kapjon kvázi biankó működési támogatást, hanem egy-egy adott feladat ellátásáért legyen jogosult a közfinanszírozásra, hiszen ebben az esetben érdekelt lesz a színvonal emelésében, nota bene az ügyfél-elégedettség növelésében. A koncepciót ugyan nem sikerült megvalósítani, de a kidolgozásáért Závogyán 2012-ben megkapta a közművelődési dolgozók számára létrehozott kitüntetést, a Bánffy-díjat. A stratégiai távlatokban gondolkodásnak más előnye is volt: ez emelte fel az országos ügyek közelébe vágyó Závogyánt, és kerülhetett amolyan kulturális reformerként 2011-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Nefmi) a közművelődési főosztály közelébe. Feladata a közművelődési intézményrendszer átvilágítása lett.

Az NMI élén

Jóllehet állami kulturális intézményi tapasztalattal nem rendelkezett, Závogyán 2012-ben a szamárlétra majd fél tucat fokának kihagyásával az akkor még Magyar Művelődési Intézet (később Nemzeti Művelődési Intézet, ma: Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft., NMI) főigazgatói székébe katapultált. Az intézet a helyi közművelődési feladatellátást támogatja képzésekkel, módszertannal; könyvtárak, művelődési házak működtetéséhez, szakmai programok lebonyolításához nyújt segítséget. Závogyán érkezését a szakma némi homlokráncolással vette tudomásul, hiszen úgy kapott mandátumot a közművelődés megreformálására, hogy saját gyakorlatából nemigen ismerhette, hogy milyen élet zajlik egy-egy – jellemzően az önkormányzat által működtetett – művelődési házban vagy könyvtárban. Nyitott gondolkodását azonban akkor még a nem kormányközeli szakmai véleményformálók is elismerték. Szemlélete aztán hetek alatt alapvetően megváltozott. A megyei intézményhálózat reformja nem a megyei művelődési központok megerősítése és feladataik meghatározása lett, hanem – önállóságuk felszámolása mellett – Závogyán megyei irodákká minősítette vissza azokat, s a remélt kultúrainnovátori pozícióik helyett végrehajtói szerepkört delegált csak nekik.

A struktúraigazítással párhuzamosan Závogyán megkezdte az intézet saját képre formálását. Először azoknak kellett menni, akiknek véleményük volt, majd azok is lapátra kerültek, akik csak visszakérdeztek. Závogyán NMI-s ténykedését a lapunk által megkérdezett bennfentesek egyöntetűen az alpári jelzővel illették, s síró- és gyomorgörcsös kollégákról számoltak be.

A tisztogatásokat vállaló főigazgató sorra lehetetlenítette, majd távolította el a nem fideszes kötődésű, akár évtizedes múlttal rendelkező szakembereket,

de olyan is kapott fegyelmit, aki nem tudta időben beköttetni az internetet a megyei irodába. Závogyán a beosztottjaival szemben semmilyen humánumot nem mutatott. A feszült légkörben nemhogy az egyszerű munkatársaknak, de a megyei irodavezetőknek sem jutott semmilyen mozgástér: vagy végrehajtották az utasítást, vagy távoztak a – Závogyán szerint – kuplerájból, ahol tényleges munkavégzés úgymond nem folyt.

Ezzel egy időben a sokszínű, autonóm közösségekre épülő, alulról építkező kulturális felfogás helyett – amire korábban volt, ha nem is átütő, kezdeményezés –

az NMI visszatért azokhoz a múlt századi népművelési módszerekhez, amely szerint az illetékesek megmondják a népnek, hogy mi az értékes kultúra, és mit kell csinálni.

Petőfire emlékezni lehet, néptáncolni ér, de az irányított kultú­rától eltérő dolgokat nem támogat az intézményrendszer. Így került újra a kulturális felfogás középpontjába a néptánc, a csipkeverés, a hímzőkörök (újraélesztésükre jött létre az elhíresült Újra öltünk, örökítünk program) és természetesen a kosárfonás. Kétségtelen, hogy tetemes mennyiségű hagyományőrző közösség éledt fel olyan kistelepüléseken, ahol korábban semmilyen közösségi élet nem volt, de kulturális alternatívákban és – a dicső múlt mellett – a jelenben vagy a jövőben gondolkodni nem maradt lehetőség.

 

Závogyán Magdolna eltekint

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Závogyán jó kapcsolatban maradt az addigra már az ÁSZ élén jeleskedő Domokossal, ami az állami intézményi közegben egyfajta védelmet is biztosított a számára. Később lett egy másik pártfogója is, az akkori kulturális államtitkár L. Simon László, aki a korábbi források sokszorosát biztosította az NMI-nek, illetve Závogyánnak, másfelől politikai hátszelet adott a kultúrában az intézményfinanszírozás helyett feladatfinanszírozás jelszavának – bár a gyakorlatban ez nemigen valósult meg. A szívességet viszonozva Závogyán a Mini-Lakiteleknek is csúfolt, L. Simon által gründolt, a Kárpát-medence magyar ajkú közösségeit kulturálisan katalizálni kívánó Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolában vállalt védnöki szerepet. Ezzel egy időben szétverte a több évtizede működő országos és megyei amatőr művészeti bemutatókat, versenyeket, például a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót, és létrehozta helyette Vidnyánszky Attilával a Pajtaszínházat.

Az NMI főigazgatójaként eltöltött időszakából Závogyán a 2013-tól megvalósuló Kulturális Közfoglalkoztatás Programra volt a legbüszkébb – ezért 2019-ben ki is tüntették a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével. Az öt évig tartó programot az akkoriban a szellemi dolgozók körében viszonylag magas munkanélküliség kezelésére indították, s a munkaerő­gondokkal küzdő kulturális intézményeknek is jól jöhetett. Az intézet 2700 településről több mint 31 ezer főt képzett ki, illetve foglalkoztatott, s ezzel az ország legnagyobb közfoglalkoztatójává vált. Ám a papíron értelmes elképzelés megvalósulása léket kapott. A kulturális intézmények – kapva az alkalmon – takarékossági okokból elbocsátottak dolgozókat, hogy azután visszafoglalkoztassák őket kulturális közfoglalkoztatottként. Vagyis az NMI kiközvetítettjeként az eredeti intézményükben „kulturális közmunkásként” ugyanazt a feladatot látták el, csak éppen fele- vagy harmadannyi – és a központi költségvetésből kiutalt – pénzért. A közfoglalkoztatás lejártakor, jellemzően 12 hónap után pedig visszakerültek az álláskeresők közé.

A monitoringot (a szakmában kulturális kápóknak hívott) csoportvezetők végezték, akik ugyancsak közfoglalkoztatottak voltak, s ez nem szült jó vért. A mezei kulturális közmunkások ellenőrzése során szabálytalansági procedúra születhetett abból, ha a számítógép- és irodaszék-használat a jobbára előzetes bejelentés nélküli revízió során nem felelt meg az ellenőri igényeknek, ha a kulturális közfoglalkoztatott épp nem volt az íróasztalánál (mert mondjuk postán állt sorban), vagy ha előzetes engedély nélkül elhagyta munkaidőben a megyét: például mert egy másik megyébe utazott egy konferenciára. A programban – bár voltak helyek, ahol értelmes feladatokat találtak az ilyen foglalkoztatottaknak – a munkavégzés jobbára a később sehol fel nem használt dokumentáció előállításában és adatbázis-építésben merült ki. Az egyik ilyen feladat például az volt, hogy le kellett fotózni és adatbázisba rendezni a település határán belüli kőkereszteket – a nemzeti keresztkataszterről azóta sincs hír.

Helyettes államtitkári évek

Závogyán 2015 márciusában lett az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára; működése alatt sikernek könyvelhetjük el a feladatfinanszírozás irányába tett lépéseket, a közművelődési törvény módosítását, amely bevezette a közművelődési alapszolgáltatás fogalmát, konkretizálta a szakmai alapelveket, meghatározta az eszközöket, valamint a feladatellátáshoz szükséges szakemberek számát. Ekkori beosztottjai már nem panaszkodnak a nyerseségére, de perfekcionizmusát többen felemlegették. Sokszor saját kezűleg korrektúrázta, javítgatta a feljegyzéseket, küldött vissza munkaanyagot vesszőhiba miatt, vagy mert szerinte nem megfelelő részeket vastagítottak ki.

Legemlékezetesebb húzása azonban mégis az volt, hogy lényegében kiszervezte, kvázi privatizálta korábbi munkahelyét.

Először új helyre költöztette az intézményt, majd Lezsák Sándorral karöltve új székházat lobbizott ki 3,2 milliárdért a számára – a Lezsák-birodalom centrumában, Lakiteleken. Ezzel együtt – a franciaországi civil közösségi házakat feltérképező tanulmányútján született ötlet alapján – először az NMI-t állami intézményből nonprofit kft.-vé alakította át – mondván, ez jobban illeszkedik a feladatfinanszírozás modelljéhez –, majd e feladatot az újjáalakult céggel és annak vagyonával együtt a Lezsák-féle lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kötelékébe segítette át.

Az NMI tényleges központja a 200 főre méretezett lakiteleki székházban van, ahol pár tucat ember lézeng, s akiknek jó részét reggel a bő 100 kilométerre lévő Budapestről és az ugyanilyen távol lévő Békéscsabáról induló mikrobuszok szállítják, s viszik vissza a munkaidő végeztével. Závogyán ezzel együtt jó protokollérzékről tett tanúbizonyságot: az NMI új épületének átadóján ott volt a kulturális kormányzat volt és akkori korifeusainak színe-java: Hoppál Péter, L. Simon László, Fekete Péter, Halász János.

De Závogyán partner lett abban a két évtizedes lezsáki lázálomban is, amely a közművelődési hálózat erőszakos lebontása után a népfőiskolai hálózatot akarta annak helyébe léptetni.

Ennek jegyében alapítottak népfőiskolát – mintegy egymilliárdos támogatással – Kondoroson is, Fehér Liliom néven, amely tavaly ősszel kezdte meg működését. A Békés megyei kötődés egyébként is erős: mind a munkatársai körében, mind a források elosztásában felülreprezentált a Viharsarok.

Závogyán a minisztériumi évei alatt az NMI-re mindig is szívügyeként, egyben lehetséges menekülőútként tekintett. Miután 2018-ban Hoppál Péter kulturális államtitkár mellett teljesen beszűkült a mozgástere, Závogyán visszatért az NMI élére – kívülállók számára máig nem egyértelmű, hogy a miniszterelnök miért összeférhetetlenségre hivatkozva mentette fel –, lecserélve a köztes időszakban a vezetéssel általa is jóváhagyva megbízott főigazgatót, annak embereit sem kímélve.

Az NMI Kft. újbóli ügyvezetőjeként Závogyán leszögezte, hogy a kulturális ügyeket felügyelő emberi erőforrás tárcánál legalább államtitkári szinten kíván tárgyalni, egy főosztályvezetőt nem tekint partnernek. Maga mellé vette az NMI-be új férjét és fiát, előbbi beszerzési igazgató, utóbbi az NMI stúdió vezetője lett. Férje ma a Kondorosi Népfőiskola projektépítési vezetője. A megyei irodavezetőket – valamilyen módon igazolni igyekezve a lakiteleki beruházás nem létező racionalitását – havi rendszerességgel rendelte akár többnapos fejtágítókra Lakitelekre. De Lakitelekre szervezett OKJ-s végzettséget adó rendezvényszervezői képzéseket is, ahol a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy a népfőiskolára maguk is szervezzenek egynapos, kiállítással és pajtaszínházi vizittel egybekötött kirándulásokat, így növelve az utóbbi látogatottságát.

Új seprő port kavar

Mostani megbízását többen azzal magyarázzák, hogy az elődje által hagyott előadó-művészeti káoszt kell felszámolnia, s

érkezése előszele lehet a nagy kulturális intézményrendszerek (könyvtárak, levéltárak) átalakításának, sőt kiszervezésének is.

űMár helyettes államtitkári időszakában megpróbálkozott egyszer az 5000 fő alatti települések könyvtárainak NMI-be integrálásával, de e törekvését akkor nem koronázta siker. Meglehet, Závogyánnak – ha mint szakmát máig nem feltétlen tanulta is ki – mindenképpen több köze van a kultúrához, mint a korábbi államtitkároknak, Feketének és Hoppálnak. Az ő érkezésükkor csak annyit lehetett tudni, hogy épp egy újabb Vidnyányszky-korszak köszönt be, vagy a Demeter-érának hajnalodik. (Ma épp olyan a csillagzat, hogy előbbi nem remélhet erős támogatást, utóbbi ötleteit viszont nem egyszer karolta már föl Závogyán.)

Závogyán mindig is megosztó személyiség volt – de minél közelebbi munkatársa volt egy-egy forrásunk, teljesítményét annál kevésbé jellemezte elismerő szavakkal. Kritikájukat elsősorban a barátságtalan stíluson is jóval túlmenő, egészen a kegyetlenségig fokozódó kommunikációval indokolták. Mindez össze is vág krédójával: az ügy fontos, az ember kevésbé. Még úgy is, ha az ügy – a közművelődés közösségiesítése – addig volt fontos, amíg ő megtalálta a helyét benne.