Kövér: Nem Magyarországon van baj a sajtóval, tőlünk nyugatabbra goebbelsi propagandával rendelkeznek

  • narancs.hu
  • 2020. november 8.

Belpol

Szerinte az Európai Unió maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat.

Az Európai Unió ma még csak Magyarországon próbál példát statuálni a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásával, de amennyiben ezt sikerre tudja vinni, akkor a joguralom helyett a mindenkori erősebbek fognak uralkodni Európában – mondta a házelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kövér László úgy fogalmazott, az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy azokat a „politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz”, amely most egyfajta „morális terrort” kíván alkalmazni Európában.

Hangsúlyozta, az EU elnökségét a következő időszakban betöltő országok házelnökeinek írt levelében arra figyelmeztetett, ha a brüsszeli intézmények továbbra is ragaszkodnak a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásához, akkor az unió következő költségvetésének elfogadását veszélyeztetik, illetve a déli tagállamokat akadályozhatják abban, hogy megkapják a számukra létfontosságú segélycsomagot.

Leszögezte, amennyiben ez megtörténik, akkor azért azok lesznek a felelősek, akik a koronavírus-járvány okozta helyzetet is arra próbálják meg felhasználni, hogy nyomást gyakoroljanak a saját alkotmányos szuverenitásukat védő országokra, elsősorban Magyarországra és Lengyelországra Közölte, levelét követően Németország és az Európai Parlament delegációja megállapodtak abban, hogy még az eredetinél is rigorózusabb szabályokat vezetnek be.

Kövér László vérlázító pökhendiségnek nevezte, hogy ugyanők elismerik, a szerződésekben lévő jogállamisági mechanizmus nem elégséges, ezért „kitalálnak újakat”. A jogállamisági mechanizmusok éppen azért vannak benne a szerződésekben, hogy ne lehessen önkényes eljárásokat indítani politikai vagy ideológiai meggyőződések alapján – tette hozzá. Kiemelte, éppen a jogállamiságra hivatkozva tapossák sárba az unió működési szabályait, ami az Európai Unió totális erkölcsi talajvesztését mutatja. Mindez nyílegyenesen vezet a szakadékba, az Európai Unió felbomlásához - mondta.

A házelnök szólt arról is: hozzászokott ahhoz, hogy Nyugat-Európában már csak egyfajta hangon lehet szólni a sajtóban. Valójában nem Magyarországon és Lengyelországban van baj a sajtóval, hanem a „tőlünk nyugatabbra fekvő országokban, ahol már azt gondolják, hogy azzal az elsöprő médiafölénnyel, azzal a tényleg goebbelsi propagandával, amivel ők már rendelkeznek” el fogják tudni hitetni, hogy Magyarország és Lengyelország kormánya a felelős, amiért a bajbajutott államok nem jutnak mentőcsomaghoz – fogalmazott.

Kijelentette, a magyar kormánytöbbség az utolsó pillanatig harcolni fog az ország szuverenitásáért. „Nem egy birodalomhoz csatlakoztunk, abból elegünk volt, amikor a Szovjetuniónak voltunk egy kliensállama, gyarmata” – mondta. Kövér László megjegyezte, nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az „Európai Unióhoz ugyanolyan képzettársításokat csatoljanak Brüsszelből, mint amilyen mondjuk a Brezsnyev-doktrína volt”. A házelnök emellett kitért arra is, hogy a lengyel Polgári Platform jobbközép, konzervatív pártnak mutatta magát, de időközben „eladta a lelkét az ördögnek”. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.