Épületfoglalás és sztrájk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Mert megtehetik

Belpol

A diákok elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét, a dolgozók sztrájkolnak. A fenntartó leváltotta a kancellárt, önkényesen kiválasztott rektorhelyettesekkel tenne rendet, miközben az egyetemnek se rektora, se szenátusa. Jogszerű-e a blokád és a sztrájk? Lehetséges-e az erőszakos és jogszerű beavatkozás?

Ahhoz, hogy ezt el tudjuk magyarázni, muszáj röviden áttekintenünk az előzményeket. Semjén Zsolt május 26-án éjjel nyújtotta be az SZFE modellváltásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet július 3-án meg is szavazott az Országgyűlés. A törvény értelmében az egyetem új fenntartója (az állam helyett) egy magánalapítvány lett, amelynek kuratóriumába és felügyelőbizottságába Palkovics László minisztériuma csak kormányközeli figurákat küldött, figyelmen kívül hagyva az egyetem javaslatait. Az egyetemi hallgatók és oktatók már ezekben a gesztusokban is az egyetem önrendelkezésének és önigazgatásának semmibe vételét látták, s csak ezek után történt, hogy az új szervezeti és működési szabályzatról (szmsz) szóló „egyeztetésre” a kuratórium aláírt papírokkal érkezett. A jogköreitől megfosztott szenátus és egyetemi vezetés lemondott, a diákok aznap őrséget állítottak az egyetemen, s ezzel lényegében megkezdődött a blokád. Csúszva indult el a félév, de az egyetemfoglalók és a tanárok kísérleti tanköztársaság keretei között fenntartották az oktatást. Aztán az egyetemi dolgozók – az állományban lévő oktatók túlnyomó többsége, az egyetemi dolgozók egy része – sztrájkbizottságot alapítottak és október 1-jén hivatalos, meghatározatlan idejű sztrájkot kezdtek.

A fenntartó alapítvány, valamint az általa kinevezett új vezetés álláspontja szerint a sztrájk, ahogy az egyetemi blokád is, jogszerűtlen, és a kuratórium minden lépése törvényes volt. Az ellenálló egyetemi polgárok szerint viszont a kuratóriumnak már a kinevezése is törvénybe ütközött, s törvénytelenek voltak az azóta megtett lépései is.

 

Alkotmány vs. törvény

A jogvita abban áll, hogy a kuratórium a Semjén-féle törvény betűje szerint járt el, amikor a modellváltás során fenntartóként önkényesen magához vonta azokat a szenátusi jogköröket, amelyek az állami fenntartás alatt megillették az egyetem legfőbb, saját döntéshozó szervét. Ezért hangsúlyozza Vidnyánszky Attila és a kuratórium, hogy legitim és törvényes módon gyakorolják a fenntartói jogokat és irányítják az egyetemet.

A korábbi vezetés és az egyetemi polgárok álláspontja ezzel szemben az, hogy maga a Semjén-törvény is szemben áll a felsőoktatási intézmények kutatási és tanítási szabadságát, önállóságát garantáló Alaptörvénnyel, valamint a felsőoktatási törvény azon pontjaival, amelyek éppen ezt a szabadságot biztosítják. Ez utóbbi például kimondja, hogy a szenátus az intézmény legfőbb vezető testületeként bírálja el a rektori pályázatokat és tesz javaslatot a rektorjelöltre, valamint elfogadja az intézményfejlesztési stratégiát is. Ám az SZFE-nek nincs szenátusa és nincs rektora (hiszen lemondtak), de van rektorhelyettese, mindjárt kettő is, akiket a fenntartó nevezett ki; s ahhoz, hogy ezt megtegye, szeptember közepén módosította a korábban általa elfogadott szmsz-t. Ez alapján állítható az, hogy kérdéses a megbízott rektorhelyettesek legitimációja. Az ellenállók önértelmezésük szerint az egyetemi autonómiát, tulajdonképpen magát az alkotmányt védik, amikor nem ismerik el az új vezetést.

Ezt a jogértelmezési vitát formálisan alighanem az Alkotmánybíróság (AB) tudja eldönteni – az egyetem az alapjogok biztosához, az oktatási jogok biztosához és az Alkotmánybírósághoz fordult. Az oktatási jogok biztosa be is fogadta a vizsgálati kérelmet, ezek után elkezdheti nyilatkozattételre és álláspontjuk kifejtésére felszólítani a szemben álló feleket. A folyamat lazán szabályozott, határidők nélküli, és a végén a biztos, Aáry-Tamás Lajos állásfoglalást ad ki. Ennek jogi kötőereje nincs, jelentősége még lehet. A Narancs oktatási ügyekben járatos jogász forrása szerint a biztos a politikailag érzékeny ügyeket távolságtartással kezeli, de a jogszabályi keretek tisztázásához hozzá tud járulni, s ezzel legitimációt adhat az egyik oldal követeléseinek.

Nézzük most meg közelebbről az ellenállás formáit és jogi kereteit.

 

Az egyetemfoglalás

Amikor az egyetem polgárai – hallgatók, oktatók, dolgozók – az egyetemen vagy máshol, bármilyen formában kiállnak az egyetemük függetlenségéért, ebben a kérdésben nyilvánítanak véleményt. Lapunk kérdésére Mráz Attila, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője rámutatott: a 0–24-ben az épületben tartózkodó diákok nem sértenek jogokat, hanem cél szerint használják az egyetemet, hiszen definíció szerint az a közélet színtere is: „Ez nem mellékfunkciója, hanem védendő alaptevékenységeinek egyike: a történelem során az egyetemek fontos véleményformáló szerepet töltöttek be közéleti kérdésekben is, és éppen ez az egyik oka az egyetemi autonómia alkotmányos védelmének.”

Az ott tartózkodás, hívják akár „blokád”-nak, jogszerű, ráadásul egy hónapig valójában nem akadályozta az oktatást, kutatást, vagyis az egyetem alaptevékenységeit sem, ugyanis az oktatók szabadon bejárhattak. Szimbolikusból valóságos blokáddá akkor vált, amikor az új kancellár, Szarka Gábor katonaezredes be akart menni a hátsó bejáraton, de pár diák elé állt és megkérték, hogy távozzon, amit ő meg is tett. Szarka ezek után a dolgozói bérek kifizetésével kezdett zsarolni: magához vonta az aláírási jogköröket, majd közölte, hogy ő kell a fizetések aláírásához és utalásához, amit csak bentről lehet elvégezni. Ez az egyetem bérszámfejtője szerint nem igaz; de Mráz szerint Szarkának jogalapja sincs arra, hogy az egyetem nevében megtagadja ezt a munkáltatói kötelezettségét; muszáj gondoskodnia a már ledolgozott munkabérek időszerű kifizetéséről. „Ha a kinevezésében a munkavégzés helyeként a Vas utcai épület szerepel, akkor valóban nem tudja megközelíteni a munkavégzés helyét, de ehhez akkor sem kérhet például rendőri segítséget. A rendőrség nem általános jogérvényesítő hatóság.” Közfeladatot ellátó személy akadályoztatása lehetne büntetőjogi tétel, de a kancellár vagy a rektorhelyettesek nem számítanak ilyen személynek.

Ha a hallgatók akadályozzák a feladatellátásban az egyetem vagy a fenntartó alapítvány tevékenységét azzal, hogy a székhelyén tartózkodnak, akkor a tevékenységük elvileg birtokháborításnak is minősíthető, mondja Mráz. Ha megvalósul az, hogy az épület tulajdonosát vagy jogszerű birtokosát a birtokában jogalap nélkül háborítják vagy abból kivetik, birtokvédelmi eljárás indítható. Csakhogy „maga az egyetem is jogszerű birtokos: az egyetem a fenntartótól elkülönült intézmény, tehát nehezen határozható meg, hogy pontosan mi az, ami háborítja a birtokában az egyetemet, mint birtokost, miközben az épületben oktatás és oktatással kapcsolatos tevékenység folyik”.

E logika szerint legfeljebb a szintén az épületben székhellyel rendelkező fenntartó indíthatna ilyen eljárást. A birtokvédelmi eljárásnak a kerületi jegyző tud érvényt adni, erre 15 napja van, és az eljárás kezdetén értesíti a feleket. Ha a kerületi jegyző 15 nap elteltével sem hoz döntést, a kormányhivatal másik jegyzőt jelöl ki, és újrakezdődik a 15 nap. „Hetekig eltarthat a határozat megszületése, és az még mindig csak egy okirat” – mondja Mráz. A jegyzői határozat hatályos és végrehajtandó, de természetesen megtámadható bíróságon. „Ha a birtokháborító a határozat ellenére nem hagy fel a birtokháborítással, akkor végrehajtás kérhető.” Ez lenne tehát az a végső pont, ahol jogszerű hatósági erőszakkal lehet véget vetni a tiltakozásnak. Szarka Gábor, az új kancellár többször hangsúlyozta, nem céljuk erőszakkal kihozni a diákokat az épületből – és valóban nehezen elképzelhető, hogy a közeljövőben erre jogalapot szerezzen ő vagy a fenntartó.

 

A sztrájk az autonómiáért

A hallgatói blokád mellett október 1-je óta az oktatók és egyetemi dolgozók sztrájkja az ellenállás másik frontvonala és eszköze. Mivel az oktatók túlnyomó többsége – jelenleg mint­egy háromnegyede – meghatározatlan idejű sztrájkba lépett, az óraadó tanárok ráadásul szintén „szimpátiasztrájkolnak”, az oktatás túlnyomórészt szünetel az egyetemen. (Ez egyébként azt is bizonyítja, hogy nem lehet a blokádra kenni az oktatás elmaradását.) Ez alatt a sztrájktörvény szerint a nem sztrájkoló oktatók és dolgozók dolgozhatnak, fizetést is kapnak, szemben a sztrájkba lépő kollégáikkal. Határozatlan idejű sztrájknál a munkavállalók közül bárki bármikor sztrájkba léphet vagy épp munkába állhat.

A sztrájkolók nyolc követelést fogalmaztak meg, a többi közt ezeket: „garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát”, „állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit”, „garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait”; és 10 százalékos bérfejlesztést, valamint „az állami fenntartás idején irányadó munkarend” megtartását is követelik. Utóbbi kettőre javaslatot tett a munkáltató is – októbertől 10, jövő évtől 15 százalékos béremelést ígért. Ezt a sztrájkbizottság nem fogadta el, és a sztrájk folytatása mellett döntött. Bár a munkáltató közölte, lezártnak tekinti a tárgyalásokat, erre jogi lehetősége nincs: a meglehetősen szűkszavú sztrájktörvény szerint a sztrájk során egyeztetési kötelezettsége van mindkét félnek, sőt, magát a sztrájkot számos tárgyalásnak kell megelőznie. Ezek hiányában jogszerűtlen lenne a sztrájk, ahogy a munkáltató is felelősségre vonható azért, hogy ha nem hajlandó együttműködni a sztrájkolókkal.

A hét sztrájktárgyaláson a sztrájkbizottsággal szemben a munkáltatói jogokat gyakorló kancelláron (illetve kancellárokon) kívül három alkalommal a fenntartó alapítvány képviselője is részt vett. A fenntartó felvetette, hogy a sztrájk jogszerűtlen; ezt a kuratórium egyik tagja, Lajos Tamás nyilvánosan is megfogalmazta, arra hivatkozva, hogy a sztrájkolók követelései „politikaiak”. A sztrájkjog szerint sztrájkolni gazdasági és szociális érdekekért lehet, és ezt lehet úgy értelmezni, hogy a sztrájk csak a munkavégzéssel, munkaidővel, bérrel kapcsolatos kollektív jogok érdekében vethető be. De lehetséges egy tágabb értelmezés is, miszerint a sztrájkkövetelések irányulhatnak a munkavállalókat érintő gazdaság- és szociálpolitikai vagy munkaügyi problémák megoldására is. A Kúria egyik 2013-as állásfoglalása éppen ezt hangsúlyozza, ahogy egy idén májusi határozata is: „A sztrájkjog gyakorlása, mint a munkavállalókat megillető alkotmányos alapjog kifejezett tiltott törvényi rendelkezés hiányában nem korlátozható, a Munka törvénykönyve szerinti kollektív munkaügyi vita alanyai között felmerült, jogvitáknak nem minősülő, munkaviszonnyal összefüggő, kollektív szerződéses vagy annak minősülő megállapodás eléréséhez biztosított jogra nem szűkíthető.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy jelen esetben felmerülhet: már az érdemben döntést hozó munkáltató személye sem állapítható meg egyértelműen – hiszen a fenntartó alapítvány kompetenciáját is érintik a követelések. Ilyenkor a sztrájktörvény alapján a kormány jelöli ki a sztrájkbizottság tárgyalópartnerét – ezért fordult az SZFE sztrájkbizottsága első körben a kormányhoz, mondja Zeller Judit, a TASZ jogásza, aki a Narancsnak azt is hangsúlyozta: „A törvény nem mondja ki, hogy sztrájkolni csak a munkáltatóval szemben lehet. Ebben az esetben a szenátus jogköreiről szóló követelés nem politikai, és könnyen belátható, hogy a munkavállalóknak szociális-gazdasági érdekeik fűződnek hozzájuk.” Gadó Gábor ügyvéd pedig az Élet és Irodalomban érvelt úgy, hogy „az »oktatás és az egyetem szabadsága« mint politikai-alkotmányossági követelés teljesítése elválaszthatatlan a sztrájktörvényben meghatározott dolgozói jogok védelmétől, vagy ahogyan a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet elvi határozata fogalmaz: a munkavállalók »munkaügyi problémái­nak« megoldásától.”

A maga nemében példa nélküli SZFE-sztrájk jogszerűsége tehát a sztrájkjog értelmezésétől függ. Ha valamelyik fél bírósághoz fordul, a kérdést nem peres eljárásban döntheti el a kijelölt bíró – úgy tudjuk, ezt még egyik fél sem tette meg. A bírónak 5 napja van eldönteni a kérdést első fokon, ez ellen lehet még fellebbezni, ami további idő. Ha a bíróság kimondja a sztrájk jogszerűtlenségét, a jogtalan munkabeszüntetés miatt a munkáltató akár azonnali hatállyal is felmondhat a sztrájkolóknak, s akár kártérítést is követelhet, még ha az SZFE esetében ez utóbbi elég nehezen lenne meghatározható is. További kérdés az ún. sztrájktörés, vagyis, hogy a fenntartó a sztrájk mellett máshol, esetleg másokkal megszervezheti-e az oktatást. A jelenlegi bírósági gyakorlat szerint ez csak akkor jogszerű, ha szoros értelemben vett alapvető szolgáltatásról van szó, s az SZFE által nyújtott oktatás nem minősül ilyennek.

Hosszú küzdelem elé nézünk.

Neked ajánljuk