Kulturális hírek

  • 1997. július 10.

Belpol

HajasHajas Tiborra (1946-1980), a magyar performance-művészet megteremtőjére emlékezik az Ernst Múzeumban július 27-ig látható kiállítás. Megtekinthetők többek között Hajas utcai krétafelirat-műveinek és body-art akcióinak a dokumentumai, utóbbiak többnyire Vető János felvételein.
"Mindannyian, akik részt vettünk művészetében és az életében, ezt az aktust próbáljuk meghosszabbítani. Tudjuk, hogy ez nem lehet re-animáció, legfeljebb re-konstrukció. De a művészetnek ilyen a múzeumi létformája" - írja a kiállítás katalógusában Beke László, akinek Hajas Tiborral készített hosszú interjúja a nyár folyamán könyvként megjelenik. (Képünkön a Felületkínzás III (Fosszíliák) egy részlete, Vető János fotója.)

WOMUFE Három napon át a világzenéé volt a Budai Parkszínpad: a Mandel Róbert szervezte ötödik World Music Fesztiválon Ravi Shankar, a képünkön látható Taraf de Ha•douks, az Ando Drom és Kathryn Tickell szerepelt. (Az elmúlt hetek budapesti világzene-inváziójáról lásd a 31. oldalt.)

A B.I.G./2Pac-kapcsolat A két amerikai rapsztár, 2Pac Shakur, illetve Notorious B.I.G. gyilkosainak kézre kerítésén dolgozó nyomozóknak valószínűleg sikerült kapcsolatot találniuk a két ügy között: egy Chevrolet Impala volna az, amelyre passzol a B.I.G. gyilkosát szállító kocsi leírása, s amely Dwayne Keith Davis tulajdona, ő pedig annak az Orlando Andersonnak a nagybátyja, aki 2Pac meggyilkolásának kapcsán került a rendőrség látókörébe. Orlando Andersont egy másik 1996-os gyilkosság miatt tartóztatták le, s ő volt az, akit tavaly szeptember 7-én, röviddel 2Pac halála előtt egy Las Vegas-i hotelben megvertek a 2Pac lemezeit kiadó Death Row erős emberei.

Stefan Zweig A fasizmus elől 1934-ben Ausztriából Londonba, majd az USA-ba emigrált, végül 1942-ben Brazíliában öngyilkosságot elkövetett író életét és munkásságát mutatja be a Stefan Zweig - Egy osztrák Európából című, Salzburgból indult vándorkiállítás 120 fotó és 80 egyéb dokumentum segítségével. Közöttük látható Zweig furcsa Főkönyve, mely egy valóságos számlakönyvhöz hasonlóan tartalmazza a művei kiadásával kapcsolatos adatokat. 1992-ben, az író halálának 50. évfordulóján indult útjára a tárlat Salzburgból, Németország, Luxemburg, Anglia és Brazília érintésével érkezett most a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol augusztus 24-ig tekinthető meg.

Pepsi Sziget: lemondások Lemondta a Pepsi Sziget ´97-en való fellépését a Helmet és David Bowie, s hogy még rosszabbul fessen a dolog, hasonló nemleges fax néz ki a Prodigy menedzsmentjétől is.

Gyász 79 éves korában elhunyt Robert Mitchum amerikai színész. Több mint száz filmben szerepelt - krimikben, mint az eredeti Rettegés foka, westernekben, mint Howard Hawks El Doradója vagy Otto Premingertől A soha vissza nem térés folyója, háborús filmekben, mint a G. I. Joe története William Wellmantól stb., dolgozott Nicholas Ray és John Huston keze alatt -, igazi sztár volt, de Oscart sosem sikerült nyernie.

Meghalt Imre Zoltán táncos, koreográfus. A Szegedi Nemzeti Színház balettszólistájaként koreográfusi versenyt nyert Kölnben, ezután éveken át Nyugat-Európában dolgozott. Hazatérése után Szegeden megszervezte az egyik legjelentősebb kortárs táncegyüttest. Novemberben lett volna 54 éves.

Életének 67. évében elhunyt Andorka Rudolf szociológus, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem rektora, az Országos Tudományos Kutatási Alap elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, akit halála előtt néhány nappal tüntettek ki a Magyar Örökség-díjjal.

Akadémiai Kiadó: magyar igazgató A tavasszal leváltott Zöld Ferenc utódaként július elsejétől Sós Péter János egykori újságíró az Akadémiai Kiadó Rt. új ügyvezető igazgatója. A cég holland többségi tulajdonosa, a Wolters Kluwer ily módon megtartotta ígéretét, melyet a kisebbségi tulajdonos Magyar Tudományos Akadémiának tett, hogy magyar szakembert keresnek e posztra.

Oklahoma: Oskarka, az obszcén Egy bírósági döntés nyomán Oklahoma City hatóságai lecsaptak Volker Schlöndorff Bádogdob című Oscar-díjas filmjére: a Günter Grass regényéből forgatott mű egyik jelenetét - orális szex a felnőni nem akaró Oskarka részvételével - a gyermekpornográfiát és obszcenitást tiltó állami törvénybe ütközőnek találta a bíróság. Ezután rendőrök razziáztak videótékákban, sőt magánlakásokban is, és elkobozták a fellelhető kópiákat. Egy helyi pornográfiaellenes szervezet vezetője, Bob Anderson tette a feljelentést, miután egy keresztény rádióműsorban meghallgatta a filmet elítélő szózatot. A videó egyik bérlője, akin rajtaütöttek, történetesen a polgári szabadságjogok érvényesüléséért küzdő American Civil Liberties Union egyik vezetője, Michael Camfield volt, akinek tudta és hozzájárulása nélkül adta ki címét a videókölcsönző, megsértve ezzel az 1988-as Video Privacy Protection Act nevű törvényt. Az eset nyomán hirtelen a fél város kíváncsi lett a Bádogdobra: a közkönyvtárban, ahol a film egyetlen példányát tizenkét év alatt mindössze nyolcszor kölcsönözték ki, pillanatok alatt tíz előjegyzést regisztráltak. Volker Schlöndorff hülyére vette a dolgot, azt nyilatkozta, ideje lenne begyűjteni a regényt is, csak néhány millió példányról lehet szó világszerte.

Tyson harapása Múlt heti számunkból kimaradt a hír, hogy Las Vegasban, a profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnoki döntőn, a harmadik negyedben leléptették a kihívó Mike Tysont, mert kiharapott egy-egy darabot a címet védő Evander Holyfield mindkét füléből.

Kapolcs helyett Taliándörögd ´97 Hamarosan ismét kultúrával népesül be néhány napra a Művészetek Völgye, ám a korábbi évekkel ellentétben, amikor az ötlet szülőatyja, Márta István zeneszerző Kapolcsot tette fel a térképre, idén július 17-20. között a közeli Taliándörögd lesz a centrum, a főszervező szerepét pedig átvette Galkó Balázs színművész, aki azért, tudjuk, eddig is. A program ifjúságcentrikusnak ígérkezik (a Vörösmarty Gimnázium színjátszói például Spiró Csirkefejébe vágják fejszéjüket, a Dohnányi Ifjúsági Zenekar + egy középiskolás kórus meg Orff Carmina Buranájába), bár a kiállító művészek között olyan ismert nevek is vannak, mint Pócs Péter, Szőke András, Malgot István. Közvetlen helyi infó: Dörögdért Ifjúsági Egyesület, 8695 Taliándörögd, Kossuth u. 39., tel./fax: 06/87/437-400.

Villa Borghese: újra nyitva Rómában 13 év után ismét megnyílt a Villa Borghese, ahol olyan reneszánsz mesterek műveit lehet megcsodálni, mint Bernini, Canova, Caravaggio, Tiziano vagy Raffaello. 1984-ben egy szimpla vakolathullás utáni vizsgálat állapította meg, hogy a korabeli műgyűjtő, Scipione Borghese által 1606-1619 között emelt épületet már-már összeomlás fenyegeti. Tavaly augusztusig csigalassúsággal tataroztak, ekkor Walter Veltroni, az újonnan kinevezett, kulturális örökségért felelős miniszter kitűzte a befejezés dátumát, mire a munka felgyorsult. Az 50 milliárd lírából helyreállított épület az elmúlt hétvége óta látogatható, de elővigyázatosságból a földszinten egyszerre legfeljebb 300, az emeleten 90 fő tartózkodhat. Aki be akar jutni, maratoni sorállásra készüljön - vagy rendeljen előre jegyet a római 8424-1607-es telefonszámon.

Turnézó tánctruppok Az utóbbi években csak más társulatoknak koreografált az amerikai Twyla Tharp, a sajátja nem működött - most azonban a Weimari Művészeti Fesztiválon ismét színre lépett a megújult együttes, és Tharp! összefoglaló címmel adott elő három egyfelvonásost. Ezek egyike a Heroes, melyet a David Bowie és Brian Eno híres albumát feldolgozó Philip Glass-zenére koreografált Twyla Tharp.

Alvin Ailey ugyan 1989-ben elhunyt, de nevét tovább viseli az 1958-ban alapított Alvin Ailey American Dance Theater, amely e hetekben turnézik Dél-Afrikában. Az út jelentőségét növeli, hogy mivel a társulat tagságának zömét hagyományosan feketék alkotják, az apartheid évtizedei idején politikai okból nem szerepel(het)tek Dél-Afrikában. Mostani előadásaik egyik fő száma a társulat régi repertoárdarabja, a feketék déli államokban szerzett tapasztalatait táncba foglaló Revelations.

MIMI ´97 Július 24-28. között a franciaországi Arles városában, a Théatre Antique színpadán rendezik meg a MIMI ´97 névre hallgató fesztivált, ami a Mouvement International des Musiques Innovatrices rövidítése. Mind az öt est külön nevet kapott, az első a Flash (a japán Harpy, illetve az amerikai Elliott Sharp részvételével), a második a Blue (fellép Charles Gayle és a Don Byron Octet az USA-ból), a harmadik a Homoké (a brit Gavin Bryars együttese és a marokkói B´Net Houariyat lesz ott), a negyedik az Otthoné (a francia Jean-Marie Carlotti/Michel Marre és a kanadai Michel Faubert együttese szerepel), az ötödik pedig a Reciklálásé (a francia The Recyclers és Les Figures használ fel újra minden hangot).

Mars Vasárnap óta küldi a Földre a három dimenzióban élvezhető, színes Mars-tájképeket, kőzetvizsgálati eredményeket és időjárás-jelentéseket az amerikai Pathfinder (Nyomkereső) elnevezésű űrjárművel célba juttatott önjáró robot, a Sojourner (Jövevény). Egydimenziós, fekete-fehér képünkön a frissiben Twin Peaksnek elnevezett két domb. (Bővebben a NASA Internet-címén [http://www.jpl.nasa.gov/marsnews] és a http://www.sunsite.auc.pk/mars címen.)

Cyberia

Németország: felmentő ítélet Egy berlini bíróság felmentette Angela Marquardtot, a Szociáldemokrata Párt korábbi alelnökét, akit amiatt fogtak perbe, hogy saját homepage-én elhelyezett egy olyan online kiadványra mutató hivatkozást, amely nukleáris fűtőelemeket szállító vonatok kisiklatásához közölt tippeket.

MagyarSat: bizonytalanság Az iNteRNeTTo értesülése szerint július 1-jén érvényét veszítette az a szándéknyilatkozat, amit a kormány 1995-ben adott a magyar-izraeli tulajdonú MagyarSat Kft.-nek arról, hogy a cég által felbocsátandó Ceres műhold 16 analóg csatornája közül négyet kibérel 11 évre - a műhold várható teljes élettartamára -, ha két éven belül sikerül a vállalkozás alaptőkéjét 2 milliárd Ft-ra emelni. Ez azonban egyelőre nem történt meg.

Kassel info Múlt héten hírt adtunk arról, hogy Kasselben megnyílt a jubileumi, tizedik documenta, a dX. A város több helyszínén - a régi vasútállomástól a Fridericianumig - körülbelül 250 kortárs művész alkotásait állították ki, illetve ennyien szerepelnek a minden napra jutó programokon. Pontosabban valamivel kevesebben, mert néhányuk alkotása csak a dX hivatalos web-site-ján látható, a http://www.documenta.de címen. A szeptember 28-ig tartó kiállítás- és eseménysorozatról bővebb tájékoztatás az info [at] documenta [dot] de címen.

NATO CD-ROM Az iNteRNeTTo értesülése szerint NATOpoly címmel CD-ROM-ot készített az Európa Stúdió Kommunikációs Kft. az euroatlanti integrációval összefüggő ismereteket terjesztendő. A cég következő terméke az EUROpoly címre hallgat majd, az Európai Közösségről. Õszre elkészül mindkét kiadvány internetes változata is. A McDonnel Douglas és a Lucent Technologies által szponzorált kiadványok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, középiskolák, könyvtárak, más közintézmények és a honvédség viszont ingyen igényelhetnek belőle a http://www.europastudio.matav.hu címen. (Lásd még: 36. oldal.)

Szexbűnözők a szomszédban A kaliforniai lakosok hamarosan megtudhatják, él-e közelükben szexuális bűntény regisztrált elkövetője: az EPIC Solutions által kifejlesztett rendszer 63 ezer kaliforniai delikvens adatait (valódi és álnév, cím, fotó, tébé- és jogsi-szám) tárolja, s ezek egy részét a lakosok elkérhetik majd a körzeti rendőrőrstől.

Figyelmébe ajánljuk

"És zene mindörökké. Az mindig velem van"

  • Artner Sisso

Mit csinál ma a bő negyven éve létrejött Kampec Dolores zenekar? Például szombaton este koncertezik a Hunniában. Az együttes énekesét, Kenderesi Gabi előadóművészt, zeneszerzőt múltról és jelenről, buddhizmusról és zenéről kérdeztük.