Tíz hónapja jött létre a parlamenti Tocsik-bizottság, közvetlenül azután, hogy a sajtóban megjelent: egy tanácsadó több száz millió forint sikerdíjat vett fel az ÁPV Rt.-től (a Szokai-Tocsik-üggyel lapunk többször is foglalkozott, lásd MaNcs, 1996. október 31., december 19., 1997. január 30., február 6., február 20.). A testület elnöke az a Deutsch Tamás (Fidesz) lett, aki az Országgyűlésben elsőként robbantotta az ügyet.
A kormánypártok húzós neveket vetettek be: a bizottság alelnöke Toller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, míg az egyik szabad demokrata küldött Hack Péter, pártja ügyvivője, frakcióvezető-helyettese lett. A másik oldalon is jogászok vették kezelésbe a ciklus eddigi leghangosabb botrányát: az MDF-ből Balsai István volt igazságügy-miniszter, az MDNP-ből Kónyáné Kutrucz Katalin neves büntetőjogász, egyetemi oktató, a KDNP-ből a jelenleg pártügyeket képviselő ügyvéd, Rubovszky György.
Emlékeztető
Az ügy nyilvánosságra kerülése után nem sokkal a kormány a Kormányzati Ellenőrzési Iroda gyorsjelentésére alapozva kézigránátot hajított az ÁPV Rt. igazgatóságába, majd pár nap gondolkodás után Horn miniszterelnök útilaput kötött kedvenc minisztere, Suchman Tamás talpára. Az alkotmány-ügyi bizottság ülésein bicskanyitogató hallgatásba burkolózott Szokai Imre ÁPV-elnök, viszont órákon át beszélt Liszkai Péter vezető jogtanácsos.
Azt sem árt felidézni, hogy az első bizottsági meghallgatások óriási érdeklődés közepette zajlottak: a tévé külön stábot vezényelt minden felvonásra, rögzítettek minden szent minutumot. Önkormányzati igényekről és vagyonkezelői tagadásokról érveltek bukott főfejesek, bírósági ítéletek alól tekergőztek csűrő-csavaró jogászok, nem jelent meg Tocsik Márta, viszont órákon át hantázott egy ex-SZDSZ-es. A sajtó hétről hétre talált valamit, nemegyszer csak a kényszeres mondani vágyásból: ami nem volt vállalható a fehér asztalnál, azt elbírta a nyomdafesték. Idővel az MSZP-s pénztárnok Boldvai, majd az SZDSZ-háttérember Budai szerepe került elő. Előbbi vállalta a meghallgatást, de a bizottság előtt végül ő is csak hallgatott, utóbbi nem is mutatkozott. A kezdetben csak az MSZP-re vetülő árnyék egyre inkább a kisebbik koalíciós pártot borította be, ami jelentősen hozzájárult Pető Iván párt- és frakcióvezető lemondásához.
A Központi Bűnüldözési Igazgatóság feldúlta a fél országot, Tocsik Márta az éj leple alatt pizsamában gyónt a Gyorskocsi utcában. Deus ex machina: amint kiviláglott, hogy túl sokat vallott a jogásznő, kiderült: gyógyszerek hatása alatt állt, így vallomását visszavonta, de későn: az ügyészség kezdeményezésére, máig talányos intermezzót követően, felfüggesztették Boldvai László MSZP-kincstárnok mentelmi jogát. A vád: befolyással üzérkedés. (Az ügyészség szerint Boldvai közölte Tocsikkal, hogy a jogásznő csak akkor kapja meg a megbízást, ha a zsugát leosztja egy általa megnevezett alvállalkozónak, amely egyébként nem fog semmilyen munkát végezni.)
A bizottság
Februárra elkészült a bizottsági jelentés tervezete. Öt hónap telt el azzal, hogy mondatról mondatra végigmentek a szövegen, de lett eredmény: elkészült a végleges változat. A bizottság azonban két hete mégsem tudta elfogadni a szöveget. A kormánypárti képviselők mellett Homoki János kisgazda képviselő is nemmel szavazott: igaz, ő azért, mert szigorúbb jelentést képzelt el. Olyat, amelyben Kuncze Gábor belügyminiszter felelősségét külön kiemeli a bizottság (a hivatalos kisgazdák számára Torgyán nyilvános átvilágítási vesszőfutása óta Kuncze az első számú közellenség). Ezután érdekes fordulat állt be a bizottság történetében.
A kormánypárti tagok úgy gondolták, hogy "ez pech": nem jött össze a jelentés, pakoljunk hát össze, máskor több szerencsénk lesz. A következő ülésen már a napirendet sem szavazták meg, mert úgy vélték, egy leszavazott jelentésről nincs mit tárgyalni. Benyújtottak viszont az Országgyűlésnek egy határozati javaslatot a bizottság feloszlatásáról, mondván, annak munkája okafogyottá vált. Az ellenzéki bizottsági tagok ugyanakkor távolról sem érzik befejezettnek a munkát. S noha, nem egészen alaptalanul, a kormánypártiak véleménye szerint Deutsch bizottsági elnök a kelleténél impulzívabb és merevebb ama egy mondat vonatkozásában, az ellenzékiek akár el is hagynák a sérelmezett passzust, hiszen igazi érdekük az, hogy a jelentés mindenképpen jusson el a parlamenti vitáig. Akkor újra az érdeklődés homlokterébe kerülhet ez az egész, a kormánypártoknak minimum kényelmetlen ügy. Meg aztán azon az egy mondaton úgysem múlik semmi: ha elérkezik az idő, a parlamentben (és a sajtóban) módjuk lesz százszor is elismételni, hogy csak a kompromisszum kedvéért hagyták ki a kormány felelősségét megállapító részt.
A Szokai-Tocsik-ügyet elemző korábbi írásaink egy részét azzal fejeztük be, hogy nem tudni, hogyan is kezdődött voltaképpen az egész. Kár, hogy menet közben a bizottság megfeledkezett utánajárni ennek.
Gy. B.
