Kunhalmi Ágnes 8 legerősebb állítása a majálisra időzített interjújából

  • narancs.hu
  • 2018. május 1.

Belpol

Amit a Hvg.hu-nak adott, mint az MSZP vezetésére jelentkező politikus, aki azzal kampányol maga mellett, hogy nem támogatja a pártelit.

„Ezen a választáson sem az MSZP-n múlt, hogy nem lett közös ellenzéki lista. De még csak nem is ez a lényeg“.

„Az egyébként eldőlt, hogy a Párbeszéddel fenntartjuk a szövetségi politikát.“

„A következő években fel kell építeni a mai Magyarországot meghaladni képes ideát, hálózatot és annak eléréséhez szükséges közösséget.“

„Úgy gondolom, hogy a pártok identitásának és önállóságának fenntartása mellett kell megtalálni ezt a formát. Meg is fogjuk, többek között én is erre kérek most felhatalmazást.“

„Radikálisan átalakult a tudás fogalma, a gazdaságunk, és minden, amit munkának hívunk. Az önvezető autók előszobájában élünk egy, az autóiparnak jelentősen kitett gazdaságban. Ehhez képest a pártok rövid távú politikai érdekvitája sokadlagos kérdés.“

„Ez egy jó párt.“ (Már az MSZP.)

„Szembe kell nézni azzal, hogy mit nem csináltunk jól mi így együtt mint ellenzék, mit kell másként tenni.“

„A pártelit zöme most sem engem támogat. De remélem, hogy az MSZP közössége, a tagság és a választóink bíznak bennem.“

További radikális gondolatok, kérlelhetetlen következtetések és őszinte számvetés a teljes interjúban olvasható a Hvg.hu-n.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.