Lázár János kifejezetten kérte, hogy ne bocsássák el a politikai aktivizmuson kapott MÁV-dolgozót

  • narancs.hu
  • 2025. január 5.

Belpol

Az MKKP makói szervezetének tagja nyilat festett az útra, amely a közlekedési miniszter kastélyára mutat.

„A politikai aktivizmusnak az a formája, amelyet munkatársunk gyakorolt, ellentétes a MÁV-csoport etikai szabályaival és évtizedes gyakorlatával, így megalapozhatta volna akár az érintett munkavállaló azonnali elbocsátását is.

Külön, határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg”

– mondta Lázár János a Blikknek, miután decemberben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt makói aktivistája a batildai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára felrajzolták, hogy az bizony a miniszter uradalma. A mellékutat egyébként tavaly 3,3 milliárd forint adófizetői pénzből újították fel.

A Promenad24 nevű, Lázár Jánoshoz kötődő lap ezután a „MÁV-dolgozó feltűnősködött a batidai vendégháznál” című cikkében közzétette az aktivista nevét, fényképét, autója rendszámát, fizetését, és még a pontos lakcímét is.

Az adatvédelmi szabályokkal ellentétes írást nem ítélte a miniszter – ráadásul kérdéses, hogyan jutottak egyáltalán a propagandalap birtokába az információk –, de a politikai aktivizmusról megvolt a véleménye: „Ugyanakkor azt is kérem és elvárom, hogy valaki csak a politikai szimpátiája vagy aktivizmusa miatt ne akadályozza a cég munkáját. A véleménynyilvánításnak is van, kell legyen világos határa: az utasok lehető legjobb minőségben történő kiszolgálását politikai érdekből vagy céllal senki sem gátolhatja, hogy aztán a saját vélt igazát bizonygassa azzal.”

A Kutyapárt a bírósághoz és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul a Promenad24 cikke miatt, miután a MÁV tagadta, hogy kiadták volna az infókat, a szerző nélküli cikket publikáló Promenad24 pedig képes volt azt közölni: „Szerkesztőségünk abban hisz, hogy a politikát formálni akarók vállalják a szavaikért és a tetteikért a következményeket, arccal, névvel, ahogyan minden állampolgárnak is vállalnia kell a felelősséget a saját munkahelyén, vagy ha a nyilvánosság előtt kijelentéseket tesz másokkal kapcsolatban.”

Lázár János nagylelkűségéről, miszerint megakadályozta a MÁV-dolgozó kirúgását, egy vicc jut eszünkbe: Lenin bácsi csodálatos ember volt, íme egy történet róla. Szóval Razlivban, a zöld dolgozószobában Lenin bácsi borotválkozott. Arra járt egy gyerkőc és nézte, hosszan nézte. Lenin bácsi pedig befejezte a borotválkozást, majd megtörölte és eltette a borotváját. Pedig egyetlen nyisszantással levághatta volna a kisfiú fejét. Hát ilyen ember volt Lenin.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Női dzseki trendek, amelyeket érdemes figyelni idén ősszel és télen

  • Támogatott tartalom

Az őszi-téli szezon mindig a kabátok és dzsekik időszaka: ezek a darabok nemcsak a melegedről gondoskodnak, hanem meghatározzák az egész öltözéked stílusát is. Idén a klasszikus megoldások mellett számos új irányzat is teret nyer, amelyek egyszerre praktikusak és divatosak. Nézzük, milyen trendek hódítanak a női dzsekik világában a következő hónapokban!

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.