„Létfontosságú, hogy az Akadémia megőrizhesse önrendelkezési jogát” – Megszólalt az ELTE és a CEU

  • narancs.hu
  • 2018. június 20.

Belpol

Kiállnak az MTA autonómiája mellett.

„Reményünket fejezzük ki, hogy az ott dolgozó társadalomkutató kollégák továbbra is autonóm módon, kizárólag a nemzetközi tudományosság követelményeihez igazodva folytathatják tevékenységüket”, áll az ELTE Társadalomtudományi Karának honlapján megjelent közleményben.

A kar dolgozóinak meggyőződése, „hogy a társadalmi problémák feltárása hozzásegít a társadalom működési zavarainak elhárításához, ezért megbecsülésünkről és támogatásunkról biztosítjuk a kényes témák kutatásáért a sajtóban pellengérre állított kollégákat”.

A CEU is közleményt adott ki, ebben ez áll: „Úgy véljük, hogy a kutatás szabadsága szempontjából létfontosságú, hogy az Akadémia megőrizhesse önrendelkezési jogát.”

false

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.