Megszavazták az alaptörvény-módosítást és a Stop Sorost, a Jobbik is beállt mögéjük

  • narancs.hu
  • 2018. június 20.

Belpol

A Fideszben úgy számolnak, a néppártban csak kis hiszti lesz a Stop Soros miatt.

159 igen, 5 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Országgyűlés a hetedik alaptörvény-módosítást. A DK nem vett részt a szavazáson, a Fidesz–KDNP és a Jobbik igennel szavazott, sőt a már független Dúró Dóra is.

A csomagban ott van a keresztény kultúra védelme („minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme”), a gyülekezési jog korlátozása („nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével”), a közigazgatási bíróságok létrehozása, megtiltja a hajléktalanságot, vagyis az „életvitelszerű közterületen tartózkodást”.

A parlament elfogadta a Stop Sorost is, szintén a Jobbik támogatásával. Mostantól a Btk. bünteti a jogellenes bevándorlás elősegítését.

Orbán a hvg.hu-nak azt mondta a parlamenti folyosón, ismeri a Velencei Bizottság állásfoglalását a törvénycsomagról, vagyis a Fidesz a várható kritika ismeretében nyomta meg az igen gombot. Orbán így kommentálta az állásfoglalás tartalmát: „Ízlések és pofonok.”

Orbán azt is elmondta, nem vár európai retorziót a Stop Soros után: „A néppártban nagyon kedves emberek vannak, a Fidesz pedig a néppárt erős bástyája.” A portál fideszes forrása így fogalmazta meg ugyanezt: „Lesz egy kis hiszti, de a Néppártnak szüksége van a Fideszre.”

Figyelmébe ajánljuk

Méltó zárás: Chappell Roan a Szigeten

  • - minek -

A 27 éves korára magát érett, kiforrott előadóként megmutató Chappell Roan több volt, mint puszta ígéret: az amúgy is a Sziget lineupjának egyik legaktuálisabb, -naprakészebb és legjobban várt előadója bőségesen megfelelt a várakozásoknak.

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról!