Magánklinikája miatt vizsgálja a kórházi főigazgatóság az orosházi kórház vezetőjét

  • narancs.hu
  • 2023. október 3.

Belpol

 A magánklinikán az orvosok egy része az állami kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is. 

"Etikai és jogi szempontokat egyaránt figyelembe véve, soron kívüli vizsgálatot rendelt el” az Országos Kórházi Főigazgatóság Orosházán, miután kiderült, hogy Duray Gergő, a városi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet vezetője magánklinikát nyitott, nem messze a kórháztól – írja a 24.hu.

A belgyógyász, diabetológus 2013 óta vezeti az orosházi intézményt, majd az állami kórház vezetőjeként a magánegészségügybe is beszállt, ami a lap által megkérdezett szakértő szerint "bár etikai kérdéseket felvet, nem ütközik jogszabályba".

Az már más kérdés, hogy a magánklinika orvosainak egy része a kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is,

az ő magánklinikai rendelésük pedig engedélyköteles, viszont az engedélyt maga az intézményvezető, Duray Gergő adhatja meg – mármint a saját magánvállalkozásában dolgozó állami beosztottjainak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság lapnak küldött tájékoztatása szerint a magánklinika nyitásáról "az érintett intézményvezetőtől nem érkezett bejelentés sem a fenntartó, sem a vármegyei irányító intézmény felé".

A 24.hu megjegyzi, hogy miközben a nemrég nyitott az OrosKlinik magánklinika az ultrahang-diagnosztika és laborvizsgálat mellett belgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, diabetológia, foglalkozás-egészségügy, gyermekneurológia, kardiológia, neurológia és ortopédia szolgáltatással várja a betegeket, míg az állami kórház és rendelő honlapjáról kiderül, hogy az intézmény számos orvost keres, ráadásul ott a traumatológiai osztály is szünetel.

(A lead-kép illusztráció.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.