Magyar Péter: A bicskei rémálom nem egyedi eset

  • narancs.hu
  • 2024. április 3.

Belpol

Tudomására jutott egy másik eset, amiben szintén szexuális visszaélés történt egy gyermekotthonban.

Mai posztjában Magyar Péter arról ír, hogy több dokumentum, többek között egy ombudsmani jelentés jutott el hozzá, melyek szerint „az egyik speciális gyermekotthonban 2023 áprilisában az egyik gyermekfelügyelő, aki éjszakára volt beosztva, megegyezett egy 15 éves növendékkel, hogy segít neki megszökni (!) az otthonból, ha cserében a gyermekkel szexuális kapcsolatba léphet.” A dokumentumok szerint a szexuális kapcsolat létre jött, a beígért szöktetés viszont meghiúsult, ugyanis éjszaka nem sikerült kinyitniuk az otthon kertjének kapuját.

„A növendék másnap elmondta a csoportvezető nevelőjének, mi történt, ő pedig szólt a felettesének. Ezután az otthonvezető vette fel a növendékkel a jegyzőkönyvet, amelyben a növendék elmondta, hogy a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele, a szökéshez nyújtott segítségért cserében. Ezt követően a vezetőség úgy döntött, hogy nem tesz az ügyben feljelentést - az intézmény egy korábbi munkatársa szerint azért, mert a feljelentést követő vizsgálat rossz fényt vetett volna az intézményre és a vezetőségre -, hanem megállapodott a gyermekfelügyelővel, hogy próbaidő alatti azonnali felmondással távozik az intézményből.

Az érintett gyermekfelügyelőt végül nem az intézmény, hanem a növendék gyámja jelentette fel 4 hónappal később, augusztusban, miután a növendék elmesélte a gyermekvédelmi gyámnak, hogy mi történt korábban. Csak a véletlenek összjátékán múlt, hogy a feljelentésre végül sor került, ha az intézményi gyakorlaton múlik, elkerülhető lett volna a felelősségre vonás. Mert a gyakorlat, mint oly sokszor, itt is az eltussolás volt.”

Magyar Péter szerint

„Bicske csak a jéghegy csúcsa. A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések a legtöbb esetben az intézmények falai között maradnak. Az esetek valós számát felbecsülni sem lehet. És amíg hagyjuk, ez így is marad.”

A politikus idézi az alapvető jogok biztosának megállapításait és intézkedési felhívását az ügyben. Az alábbiakban az ombudsmani jelentésből idézünk: „A jelentésemben a feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság megszüntetése és jövőbeli bekövetkezésének megelőzése érdekében: 1. az Ajbt. 31. § (1) bekezdése alapján felkérem az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját, hogy a területi szakszolgálatok vezetői útján, jelentésem egyidejű megküldésével hívja fel a gyermekvédelmi gyámok figyelmét arra, hogy amennyiben tudomást szereznek arról, hogy a gyermekvédelmi rendszerben szakmai munkakörben foglalkozatott személy szexuális kapcsolatot létesített egy gyámolt gyermekkel, haladéktalanul tegyék meg a büntetőfeljelentést. 2. Javaslom a …. Gyermekotthon igazgatójának, hogy amennyiben arról értesül, hogy egy szakdolgozó szexuális kapcsolatot létesített a gondjaira bízott gyermekkel, a szakdolgozó munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetésével egyidejűleg  intézkedjen a büntetőfeljelentés megtételéről is.”

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter bojkottot hirdetett "a propaganda minden csápja ellen"

  • narancs.hu

A Tisza Párt elnöke a közmédia épületét a Nemzeti Hazugságok Házának nevezte el az általa meghirdetett szombati tüntetésen. Az MTVA Kunigunda úti épülete előtt mondott beszédében arra buzdította a résztvevőket, vegyék nyakukba az országot: tudassák az emberekkel, mely csatornák tartoznak a propagandához, segítsenek letölteni valódi újságok appjait – mutassák meg minél többeknek a valóságot.