Magyarországra jött a különbíróságok miatt a Velencei Bizottság

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Belpol

Az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének delegációja hétfőn érkezett Magyarországra, hogy tájékozódjon a közigazgatási bíróságok átalakításáról.

A Velencei Bizottság küldöttsége két nap alatt több hazai intézmény vezetőjével találkozik. Így tárgyalnak az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria, az Igazságügyi Minisztérium, továbbá az Országos Bírói Tanács (OBT) illetékeseivel, de mellettük kikérik a jogvédő szervezetek véleményét is.

A tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében 2019-től a külön erre a célra felállított közigazgatási bíróságok vizsgálódnak a kormányzatnak fontos ügyekben. Az önálló szervezet bíróit az igazságügy-miniszter nevezi ki. A  kormány által irányított szervek döntésével kapcsolatos döntések elleni jogorvoslat, így mostantól csak olyan bíróságnál kérhető, amelyek maguk is a kormány befolyása alatt állnak.

A Velencei Bizottság vizsgálódásáról hírt adó - ma még Magyar Idők névvel, holnaptól Magyar Nemzetként - megjelenő napilap természetesen megkérdőjelezhetőnek tartja a Velencei Bizottság delegációjának pártatlanságát, mondván a hat fős küldöttség német tagja a szociáldemokrata pártnak köszönheti, hogy hazájában alkotmánybíró lehetett. Politikai kinevezettnek tartják az osztrák biztost is, akit Ausztria zöldpárti államfőjének személyes jelöltjeként választották meg az ottani alkotmánybíróság alelnökévé. Előre tudják, hogy a bizottságot semmilyen magyar érvelés nem győzheti meg  a magyar jogállamiság szilárdságáról.

A napilap természetesen nem hagyhatta ki az alkalmat egy kis Sorosozásra, a cikk végére biggyesztett keretesben pedig egy picit migránsoznak is. Csak hogy kerek egész legyen.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.