Kilátástalanná vált a volánosok helyzete

  • narancs.hu
  • 2019. február 5.

Belpol

A sofőrök mellett már a karbantartók is tömegvel hagyják ott a céget.

A kormány úgy döntött: a szakszervezeti javaslat ellenére sem változtat az idénre tervezett 5 százalékos bérfejlesztési mértéken. Ez az érdekvédők szerint minden eddiginél rosszabb helyzetbe hozhatja az ágazatot, ugyanis már nemcsak járművezetők, hanem karbantartók is tömegével hagyják el a szakmát. A szakszervezetek remélik, hogy  a döntéshozók  év közben újraértékelik a helyzetet.

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke szerint kevésnek bizonyult a Volán-szakmában a 2017-2019 évre aláírt bérmegállapodás, az összességében átlagosan 30 százalékos bérfejlesztés. Az aláíró szakszervezetek akkor úgy ítélték meg, hogy ez egy vállalható megállapodás, amely a korábbi évekhez képest jelentős jövedelemnövekedést eredményez. De azóta kiderült, hogy az akkor kialkudott béremelés kevésnek bizonyult a dolgozók megtartásához. Az aggasztó létszámhiány nem csökkent. Ráadásul az autóbuszvezetők mellett most már a karbantartók közül is egyre többen hagyják el a szakmát.

A KKSZ azt remélte, hogy a szakszervezetek mellett az államot, mint tulajdonost képviselő kormány számára is fontos a munkavállalók megőrzése, a közösségi közlekedés színvonalának megtartása, a munkakörülmények és a jövedelmek javítása. Erre alapozva fogalmazták meg 2019-ben a „kétszámjegyű” fejlesztési igényüket, figyelembe véve a béren kívüli juttatások nettó értékének csökkenését – magyarázza Baranyai. Most úgy látszik, tévedtek – állapítja meg. A szakszervezet reméli, a szakmát elhagyók számának növekedése nem sodorja még nagyobb veszélybe a szolgáltatás ellátását.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.