Masszív civil mozgalommá szeretnék alakítani a szombati tüntetéseket a szervezők

  • narancs.hu
  • 2018. április 20.

Belpol

Végre egy rendes cél!

Sok kritikát kaptak a múlt szombati tüntetés szervezői azzal kapcsolatban, hogy a megmozdulásnak nem voltak jól körülhatárolható céljai, és a mondanivaló sem volt teljesen adekvát. (Lásd: minek új választást követelni, ha azt újra Orbán nyerné meg és a többi.)

A 444 készített is egy beszélgetést a szervezőkkel (Homonnay Gergellyel, Gyetvai Viktorral), ahol felmerültek ezek, valamint a jövőt érintő problémák is. A válaszok alapján most már valamivel tisztább a kép, mert kiderült:

–         a szervezők azt akarják, hogy egy civil mozgalom nőjön ki a tüntetéssorozatból, ami „a Fidesz ellensúlya lehet, és ami az ellenzéket is rá tudja bírni az együttműködésre”;

–         valamivel konkrétabban ennél, el akarják érni, hogy az erő, ami összeáll „ezeken a tüntetéseken megmozduljon azokban az ügyekben, amik most következnek – ilyen lehet a bíróságok beszántása, újabb újságok elfoglalása, vagy a Stop Soros-törvény”;

–         jövő héten vidéki helyszíneken lesz tüntetés, az azt követő folytatás még kérdéses.

Zárszóként pedig az a gondolat idézhető fel, amely a tüntetések egy másik céljáról szó. Fontos, hogy a Fideszben „lássák, nem az van, hogy mostantól szabad a pálya, szabad a rablás, bármit meg lehet tenni állampolgári ellenállás nélkül. Ha ennyi ember kimegy az utcára, az egy jelzés a kormánynak, és jelzés a résztvevőknek is, hogy nincsenek egyedül”.

Szombaton este hat óra körül indul az újabb tüntetés a Kossuth térről a Szabad sajtó útjára.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.