Aszocialisták nem most vágtak bele a kampányba, igaz, eddigi működésük és maga a kampány is erősen reaktív jellegű: alapvetően a kormányzat szemétségeire, ostobaságaira és otrombaságaira épít. Akad is nyersanyag bőven, ám ez önmagában még kevés, s ezt jól tudják a párt észkombájnjai is, ezért próbálnak időről időre új témákat felvetni. E kísérletek azonban feltűnően enerváltak, s a nagy erőlködésből legfeljebb a román-magyar keretmegállapodás miatti - többé-kevésbé oktalan - hisztériakeltés marad meg a választókban.
Mindent vissza
Az MSZP-t és személy szerint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltet a teljes apátia állapotában találta az Orbán-N‰stase-egyezmény aláírása: úgyhogy ennél jobb karácsonyi ajándékot el sem tudtak volna képzelni a szocialisták. Végre egy pont, ahol fogást találhatnak az (avíttas) nemzeti retorikában, kuruckodásban és árvalányhajas nacionalizmusban eddig verhetetlennek bizonyult Fideszen. Ehhez semmi mást nem kellett tenniük, mint felvenni az amúgy teljes mértékben EU-kompatibilis bevándorló/vendégmunkás-ellenes szöveget: a kampány olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta sem telik el úgy nap, hogy ne értesülnénk a hon határai mellett feltűnő, részben bűnöző életmódot folytató, részben feketén hagymát/jonatánt szedő oláh hordákról. A produkció értékét jelentősen növelte, hogy kezdetben a kormány (s ilyet rég nem lehetett tapasztalni) köpni-nyelni nem tudott, mi több, reakciói azóta is zavartak s meglepően erőtlenek. A szocialisták taktikája érthető, bár így is gusztustalan: ha már 2001-ben nem akadt jószerével egyetlen olyan valamirevaló issue, amelynek tematizálását avagy a róla folytatott diskurzust monopolizálhatták volna, s ha már a Fidesz-MDF a közvélemény-kutatók szerint vezet, akkor legalább egyszer nagyot kell dobni ahhoz, hogy a közvélemény csapongó érdeklődése az utolsó pillanatban feléjük irányuljon. Mindehhez persze bizonyos dolgokról el is kellett feledkezniük: például arról, hogy eddig szorgalmasan elítélték a szomszéd országokkal való viszony élezését, a szomszéd népek elleni hangulatkeltést, vagy legfőképp arról, hogy az MSZP annó megszavazta a státus-, illetve kedvezménytörvényt, amely minden bonyodalom okozója. Lapzártánkkor még nem tudni, hogy miként fogadja népünk a váratlanul hevesre sikeredett kormány- és románellenes kampányt, s azt sem, hogy milyen lesz az EU-n belüli visszhang (ezt nem is feltétlenül kötik az orrunkra - legfeljebb megjegyzik maguknak). Anynyi azonban bizton állítható, hogy kockázatos hamis lapokkal játszani; még akkor is, ha az ellenérdekelt fél (a Fidesz és csatolt részei) joggal vádolható kettős játékkal.
Ennél is érdekesebb a kétféle, de egyaránt őszintétlen nacionalizmus összecsapása: egyfelől az álságos nagynemzeti (a tizenötmilliós variáns), amely sokat ígér, de szinte semmit sem ad az utódállamok magyarjainak, cserébe viszont mindig engedelmességet követel; másfelől az MSZP tulajdonképpen mindig is vallott, ám most a latenciából előlépő kisnemzeti álláspontja, amelynek értelmében utolsó bástyaként mi őrizzük az EU-civilizációt, főképp a fenyegető román veszély ellen - és ennek jegyében az sem nagy ár, ha megromlik a viszony a határon túli (jelen esetben romániai) magyar szervezetekkel, amelyek hivatalos vezetése (s nem a Fidesz-MIÉP-kompatibilis Tőkés-szárny) üdvözölte a román-magyar megállapodást. Az MSZP kampánya álságos: román munkavállalói roham már csak azért sem várható, mert a jelöltekre szinte leküzdhetetlen adminisztratív vegzatúrák, s ehhez kapcsolódó, relatíve magas költségek várnak. De nyugodtan kampányolhatnak ily módon, elvégre amint a Fidesz cáfolni próbálja vádjaikat, máris a szerződésszegés gyanújába keveredik, amint arra a román fél már fel is hívta Orbán szíves figyelmét. Az MSZP trükkje ügyes, a Fidesz-agitprop sem csinálhatta volna különbül; a baj csak az, hogy ezzel az MSZP rögtön el is érte a xenofóbia klasszikusainak a szintjét.
Egy dolgot azonban (kampányuk belső sikerétől függetlenül) mindenképpen meg kell majd tanulniuk: a vendégmunkás-ellenes uszításhoz dettó EU-konform képmutatás és sunyi álcázás is tartozik: enélkül ugyanis a termék nem felel meg a szigorú belső szabványoknak, s az unión belül nem forgalmazható.
Sava, borsa
Az MSZP a maga részéről elégségesnek találta, ha a választók milliói csak a kongresszus után, úgy szűk két hónappal az első forduló előtt kezdenek ismerkedni a hivatalos pártprogrammal. A rajongó ugyebár már a nevet olvasván megveszi a lemezt, a többieknek meg úgyis mindegy. Adott viszont Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című saját füzetkéje, melynek pontjai alighanem a leendő pártprogram előhírnökei.
A Medgyessy-program először is adócsökkentést ígér (ez a minimum, e nélkül már a startnál diszkvalifikálják az embert), ami mindenekelőtt adókulcscsökkentés formájában manifesztálódik: a jelenlegi 20-30-40 százalékok 13-25-40 százalékra módosulnak, ami kétségtelenül jó lenne az alacsonyabb jövedelműek számára (már csak azt nem tudjuk, hol húznánk meg a sávhatárokat, de gyaníthatóan a zöm megint beleesne a legfelső adósávba). Hogy mást ne mondjunk, a Medgyessy-program szerint a minimálbér után egyáltalán nem kéne jövedelemadót fizetni (ez egy eddig rejtett, negyedik, nullakulcsos adósáv). Emellett megszüntetnék a vállalkozók tételes egészségügyi hozzájárulását, aminek örülnének a vállalkozók, meg félnének is, mert megtanulták, hogy amit az állam az egyik kezével visszaad, azt a másik kezével rögvest le is tolja a torkukon. De ez csak a kezdet, merthogy a munkaidő rögvest 38 órára (utóbb, 2010-ig egyenesen 36 órára) csökkenne, s hogy a sok szabadidőt se hiába töltse a magyar, emelkedik a gyes is vagy 10 ezer forinttal, meg a családi pótlék is vagy 20 százalékkal (ha az apa lelép, akkor 25-tel). Lesz 800 kilométer autópálya. Kérdezhetnék még: hogyan is alakul az MSZP agrárprogramja, mert hát, kényszerből, az is lesz neki. Mindenekelőtt persze itt is osztogatásra kerül sor, nevezetesen az eladósodott gazdaságok konszolidálására megy el vagy 80 milliárd, meg hát lesz agrártámogatás is (ez újabbb százmilliárdos tétel a majdani büdzsében), és persze teljesül a szocialisták régi vágya, és végre vehet földet minden hazai tulajdonú társaság vagy szövetkezet is, vagyis mindenki, csak a külföldi nem, az járjon továbbra is feketén dolgozni - már ha osztrák.
A szoci programpontok között - mint az eddigiekből is kitűnt - az osztogatás-ígérgetés-kecsegtetés hármasság dominál. Az igaztalan kritikák sorra lepattannak a programról, elvégre a verbális szinten végrehajtott adócsökkentéssel jól harmonizál a szintén verbálisan végrehajtott szociális kiadásnövelés. Az egészségügy reformjáról egyszerű beszélni, de annál nehezebb elhinni, hogy aki mondja, legalább azzal tisztában van, hogy ez legalább két dolgot (az ellátó- és a biztosítói-finanszírozói rendszer reformját) jelenthet, de momentán egyikről sem hallunk jó ötleteket.
Amiről riasztóan keveset hallani: vajon mit csinálnak majd a szocialisták a szétvert demokratikus intézményrendszerrel, a hatalmi ágak megbillent egyensúlyával, a jogállami deficittel, miegyebekkel? Ezek az alkotmányos demokrácia legfontosabb kérdései, még ha a választópolgárt, meglehet, jobban érdeklik a kertek alján sündörgő mócok meg a nettó ötvenes minimálbér; ám ha eme alapkérdésekről sokáig megfeledkezünk, egy idő után mindegy lesz, hogy ki és miről beszél egy észak-balkáni ország szerencsétlen polgárainak.
Ehhez képest vajmi kevéssé biztató, hogy Medgyessy masszívan ragaszkodik az álmaiban feltűnt kétkamarás Országgyűléshez, ahol a második kamara, félreértés ne essék, nem valamiféle választott szenátus volna, hanem a civil szervezetek, nemzetiségek, egyházak és érdekképviseletek vezetőiből összetoborzott korporatív testület; a rekrutációs elvek olvastán különösen feltűnő a született főrendek hiánya, pedig igazi grófok nélkül szart sem ér az egész.
Három a kívánság
A szocialisták kampányát örömteli módon színezi, hogy a párt korántsem igyekszik korlátozni a beszélő fejek számát mondjuk azokra, akiknek Medgyessy, legalábbis az eddigi hírek szerint, szerepet szánna eljövendő kormányában. Odáig rendben is van, hogy Kovács László pártelnök kisegíti a miniszterelnök-jelöltet úgy is, mint exkülügyér, ha már egyszer a kerettörvény ügyét szánják faltörő kosnak. De az már feltűnő, amikor Horn Gyula hihetetlen vehemenciával képes ecsetelni a román-magyar kerettörvény közbiztonságra gyakorolt destabilizáló hatását.
Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt a maga részéről igyekszik minderről tudomást sem venni. ´ inkább szövetséget ajánl a nemzetnek. Kérdés, kell-e szövetség a választóknak, ha (1998-hoz hasonlóan, amikor a Fidesz akart mindenáron szövetségre lépni velük) nem tudják pontosan, hogy miben is állna e nemes szerződés. Az Orbán-kormány minden ízében megérett a leváltásra, csakhogy kihívóik egyelőre nemigen mutattak bombaformát. Félő, megint a szerencse s a múló választói szeszély dönti majd el, kié lesz az ország a következő négy évre, vagy még tovább.
Barotányi Zoltán
