Meghalt Szakcsi Lakatos Béla

  • narancs.hu
  • 2022. október 2.

Belpol

A dzsesszzongorista 80 éves volt.

Elhunyt ma hajnalban Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a Nemzet Művésze, a magyar dzsessz meghatározó alakja. A hírt a Magyar Jazz Szövetség tette közzé

 

Szakcsi Lakatos Béla Budapesten született 1943-ban, kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban, de a dzsessz érdekelte jobban. Játszott együtt Tomsits Rudolffal, Kőszegi Imrével, Pecek Lakatos Gézával – írja a HVG. A hatvanas évek közepétől saját zenekaraival is játszott. 1970-ben a Montreux-i Jazz Fesztiválon Pege Aladár kvartettjével második díjat nyertek, ez indította el nemzetközi karrierjét. Pályafutásának csúcsaként a Special EFX-szel készített lemezeket tartják számon, valamint a nyolcvanas-kilencvenes években megjelent négy szólóalbumot. Zenészpartnerei között szerepel Bob Mintzer, John Patitucci, Jack DeJohnette, Dave Weckl és Frank Zappa.

„Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség” – írja a Magyar Jazz Szövetség Szakcsi Lakatos Béláról.

„Az óráit még anno kazettára vettem fel, és ezeket az anyagokat adtam tovább a tanítványaimnak” – olvasható Sárik Péter zongoraművész megemlékezésében. 

Az index arról ír, két hete mutatták be A Tudás Fája című 116 perces misztériumjátékot, amelyen öt éven át dolgozott Szakcsi Lakatos Béla, és amelyet élete fő művének tartott.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.